Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Tavaszi történetíró verseny - pályaművek

Boldogságcseppek

2017.05.01. 11:00, Wébel Anett

Végy egy fiatal magyar házaspárt, adj hozzá több évig tartó heroikus küzdelmet a családalapításért, majd spékeld meg számtalan kalanddal! Hogy mi lesz ebből? Történetem végére igyekszem minden kérdésre választ adni.

Viki és Laci kapcsolata már a randizás időszakában sem volt hétköznapi, szokványos. A lány édesapja ugyanis kezdettől fogva ellenezte a bimbózó kapcsolatot. Az indok, ha egyáltalán ezt annak lehet nevezni: „Nem ilyen férfit képzeltem el a lányom mellé.” Viki mindennek ellenére szívesen találkozgatott Lacival. Ha kellett, baráti segítséggel, vagy éppen édesanyja kegyes hazugságával, de minden randevúra elment. Miközben egyre jobban megismerték a másik lelkivilágát, rájöttek, hogy sok-sok közös tulajdonságuk van. Azonosan gondolkodnak a jövőbeni tervekről, mindketten családról, sőt több gyermekről álmodnak.

A mélyen megindító beszélgetésekből szerelem lett. Ez a varázslatos érzés, akárcsak a kikelet, úgy kellett már a két fiatalnak! Viki és Laci, mint a pillangó, úgy repkedtek a boldogságtól. Tudták azonban, hogy kapcsolatukért keményen meg kell küzdeniük, hiszen el kell fogadtatniuk ezt az új helyzetet mindkettejük szüleivel. Míg főhősnőnket ugyebár az apja féltette a fiútól, addig a szerelmes lovag életét az édesanyja igyekezett megnehezíteni. Laci édesanyja ugyanis ellenfelet látott Vikiben, egészen pontosan azt a nőt, aki elveszi tőle a fiát.

A szülők végül jobb belátásra tértek és belátták, hogy felesleges a fiatalok boldogságának útjába állni, mert ők ketten elválaszthatatlanok. A pár 2009-ben mondta ki a boldogító igent. Szerelmük egy pillanatra sem hunyt ki. Az esküvő után a friss házasok Viki szülői házába költöztek. Amíg Viki munka mellett diplomát szerzett, addig férje, Laci éjt nappallá téve dolgozott, hogy megvalósíthassák következő álmukat: a gyermekvállalást.

A gólya azonban sehogyan sem akart bekopogtatni hozzájuk. Orvostól orvosig, vizsgálatról vizsgálatra jártak, hogy kiderüljön, vajon miért nem nézhetnek szülői örömök elé? Az eredmények azt mutatták, hogy a babavállalásnak egyikük részéről sincs egészségügyi, biológiai oka.

Viki ezt megtudva méginkább tudatos lett: egészséges életmódra váltott, rengeteg gyümölcsöt, zöldséget evett, sétált a parkban, időnként megpihent a közeli padon, várva az alkonyatot. Miközben hazafelé lépkedett, lelkében a „miért”-ekre keresgélve a válaszokat, megpillantott egy fiatal apát és anyát, akik ikerbabáikat tologatva kacagtak a boldogságtól. Az idillikus jelenetben nagyítóval sem lehetett volna hibát találni és Viki nem is kereste azokat.

Őrlődött csupán, hogy nekik megadatik-e valaha a semmihez sem hasonlítható boldogság? Viki titkon attól rettegett, hogy egy napon elhagyja őt Laci, amiért nem tudja megadni neki azt, amire a legjobban vágyik.

Elhagyásról, szakításról azonban szó sem lehetett. Elhatározták, hogy a végsőkig küzdeni fognak együtt – egymásért – és egy (vagy több) babáért. Még az esetleges örökbefogadás lehetőségétől sem zárkóztak el.

Egy szép napon, amikor odakint madarak csicseregtek, megcsörrent a telefon. A vonal túlsó végén a lány orvosa volt, aki az inszeminációs eljárást javasolta neki(k).

Miután Laci és Viki átbeszélték a lehetőséget, mérlegeltek és arra jutottak: megpróbálják!

Az első beavatkozás kudarca sem tántorította el őket, mert hittek, mertek, szerettek.

2013-ban egy varázslatos áprilisi napon Viki és Laci boldogan konstatálta: Szülők lesznek. Pár hét múlva az is kiderült, hogy ennek az oly hosszú és rögös utat bejáró párnak ikrei lesznek. Viki terhessége, hála a gondos orvosi felügyeletnek, zökkenőmentes volt.

2013. decemberében megszülettek az ikrek, egy kisfiú és egy kislány. Álomból valóság lett, Vikiből és Laciból pedig Anya és Apa.

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments