Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
G-PHÁZ HÍRFOLYAM

Év Honlapja eredmény

Véget ért az idei Év Honlapja verseny, aminek a végeredményét a zsűri több hetes pontozás, véleményezés alapján hozott meg. A rengeteg jó oldal közül csak egy lehet a 2016-os Év honlapja. A legjobb.


Mivel számos nyeremény vár kiosztásra, ezeket az elkövetkezendő napokban sorra fogjuk venni, hogy mindenkinek követhető legyen,
hisz kiosztásra kerül

- az első három helyezett nyereménye
- egy közönségdíj, amit a látogatói szavazatok döntöttek el
- sorsolás lesz minden év honlapja nevező között
- valamint a szavazók között is sorsolunk

Ma fény derül arra, hogy mely portál viszi el a közönségdíjat, valamint, hogy kinek az oldala mennyi pontot kapott, s így az is kiderül, mely három portál került fel a dobogóra!

A szavazatok alapján a KÜLÖNDÍJAS portál, aki megnyerte a 200 kreditet + MOMENTS ajándékcsomagot:

perrieedwards.gportal.hu

Most pedig következzen a fődíjak kiosztása!

A háromtagú zsűri 3 héten át 3 különböző főszempont alapján pontozta az oldalakat:
Tartalom, design, valamint összhatás.
Ez alapján maximum 90 pontot lehetett elérni.

FONTOS! Minden döntős megkapja a részletes pontokat e-mailben, valamint a zsűri által a pontozás alatt összeírt gondolatokat, így tudni fogjátok, miért kaptatok pontokat, valamint lehetőségetek lesz fejlődni a tippek és tanácsok által. Ez nem kevés anyag, így ezen információk kiosztása fokozatosan történik meg a hét folyamán. Türelmeteket kérjük!

Az alábbi listában találjátok a 20 döntős weboldal végleges sorrendjét, összpontszámokkal együtt. Íme a végső lista:

16. helyen végzett 45 ponttal

panthershun.gportal.hu

15. helyen végzett 49 ponttal

thesaturdays-world.gportal.hu

14. helyen végzett 51 ponttal

arrowolicity.gportal.hu

13. helyen végzett 56 ponttal

okashi.gportal.hu

12. helyen végzett 58 ponttal

cordeliachase.gportal.hu

11. helyen végzett 60 ponttal

magicfernandoalonso.gportal.hu
link-univerzum.gportal.hu

10. helyen végzett 65 ponttal

supernaturalwebsite.gportal.hu
atispeedway.gportal.hu

9. helyen végzett 66 ponttal

perrieedwards.gportal.hu

8. helyen végzett 69 ponttal

shay-m.gportal.hu
morninglights.gportal.hu

7. helyen végzett 70 ponttal

janethevirgin.gportal.hu
fitspiration.gportal.hu 

6. helyen végzett 72 ponttal

criminalminds.gportal.hu

5. helyen végzett 75 ponttal

charmed500.gportal.hu

4. helyen végzett 78 ponttal

fromninaa.gportal.hu

3. helyen végzett 80 ponttal, ezzel megnyerte a G-Portál Bronz csomagot - 300 kredit + 3 hónap bannermentesítés + bronzérem + MOMENTS ajándékcsomag + szerkesztő ajánlata:

redcarpet-fashion.gportal.hu

2. helyen végzett 81 ponttal, ezzel megnyerte a G-Portál Ezüst csomagot - 600 kredit + 6 hónap bannermentesítés + ezüstérem + MOMENTS ajándékcsomag + szerkesztő ajánlata:

the-walkingdead.gportal.hu

1. helyen végzett 87 ponttal, ezzel elnyerte a AZ ÉV HONLAPJA 2016 CÍMET, és övé a G-Portál Arany csomag - 1200 kredit + 1 év bannermentesítés + Gravírozott lap, az oldala nevével, címével és a versenyben elért helyezésével ellátva + aranyérem + MOMENTS ajándékcsomag + szerkesztő ajánlata + 'Az év G-Portálos honlapja' logó + ingyenes domain (.hu!) regisztráció és fenntartás 2 évig

//monsterhighfansite.gportal.hu

Mindenkinek gratulálunk, a nyertesekkel hamarosan felvesszük a kapcsolatot!

MEGLEPETÉS!
Minden portál kreditegyenlege, amely nem jutott fel a dobogóra vagy nem lett különdíjas, gazdagodott 50 kredittel! Senkitől nem búcsúzunk üres kézzel! :)

Dolgozzatok továbbra is serényen a portálokon, s jövőre nevezettek ismét! :)

Az Év Honlapja támogatói:

            

31 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.12.30. 16:53
superuser

Az összesítő e-mail minden versenyzőnek kiküldve! :)

2016.12.30. 14:41
superuser

Floo: megnéztem az összesítőt, ezt a megjegyzést Linda írta, így sajnos nem tudok hozzáfűzni érdemben, nem tudom, ő pontosan mit láthatott. Az is előfordulhat, hogy a monitorok különbözősége miatt valami nála máshogy jelent meg, vagy esetleg másra gondolt, mint. te (?) Az értékelésekkel kapcsolatban egyébként szabad e-mailt írni, s válaszolunk is, ahogy időnk engedi. :)

2016.12.30. 14:32
Floo (fitspiration.gp)

Én nem akarok kötekedni, beleszólni a zsűri pontozásába, de valamit nem igazán értettem. Semmiképp sem kék színű a hóeffekt az oldalon, hanem fehér az értékelésben ugyanis kaptunk egy ilyen megjegyzést.  :) 

2016.12.30. 12:52
Amy (the-walkingdead.gp)

Először is, utólag is boldog karácsonyt mindenkinek, és gratulálok minden helyezettnek!

Másodjára, úgy éreztem, ezt nem hagyhatom szó nélkül. Sajnos tényleg elhúzódott a költözésem, és mivel 16-18 órákat dolgoztam, szinte aludni jártam haza, és nem volt szolgáltató a lakásban. Egyedül költöztem, baromira furcsa minden így, ezérrt jutottam el csak az ünnepek előtt, hogy egyáltalán el tudjam intézni az egészet. Csak pár órája vagyok végre internet közelben, és magam is meglepődtem a helyezésemen, mert őszintén bevallom, pont a frissítéseim hiánya miatt sokkal hátrébb helyeztem magam, és aggódtam is, hogy nincs elég feltöltöttöm modulom (hónapok óta kapom a leveleket, hogy karakteradatlapokat akarnak, nem csak évad- meg epizódismertetőket...). 

Nemrég olvastam a részletes ponteredményeimet, és ott is láttam, hogy tényleg levontak pontokat a frisseim hiánya miatt, de nem háborodtam fel rajta, tisztában voltam vele, hogy ez lesz. Kaptam építő jellegű kritikákat, így azokat mindenképpen hasznosítani fogom, mert rengeteg hírrel és tartalommal vagyok lemaradva (úgysem szokásom szilveszterkor bulizni, és örülök, hogyha élek a munkanapjaim után).

Most így hirtelen ennyit tudok a témához hozzáfűzni. Remélem, ezzel tisztáztam mindent.

Amy

2016.12.30. 07:50
superuser

A csapat felének az összesítőt tartalmazó doksit kiküldtem (átlag 3-4 oldalnyi olvasmány), vagyis az első 8. helyezettnél landolt a levél. A többieké is készül, türelem! :)

2016.12.28. 14:05
Piper (arrowolicity.gp)

jah és neked is a 11. helyhez KMiyuki én tényleg hálás vagyok a G-portálnak hogy mind a két évben a legjobb 20 között tudhattam magam (magunk). <33 ^^

2016.12.28. 14:02
Piper (arrowolicity.gp)

köszönöm szépen superuser és szerintem megértjük, hiszen rengeteg munkátok van és köszönjük, hogy ti is ennyire törődtök velünk. <3 :)

2016.12.28. 14:00
KMiyuki

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a helyezést :3 Egy szinte friss oldallal a top 20 is csoda volt, de nagyon örültem a 11. helynek (na meg a kis kreditnek is :$) :3 Gratulálok a 3 döntősnek, roxxstarnak pedig külön még drukkoltam is! :D

2016.12.28. 12:52
xXemogrillXx

bunda az egész.

2016.12.28. 10:07
superuser

Piper: már el is küldtem a közönségszavazással kapcsolatos infókat. :)

A részletes pontokat és véleményeket a héten igyekszem kiküldeni, de egyelőre ma még ne várjátok, még a Sorozat portálépítő verseny eredménnyel is érkezni fogunk a mai nap folyamán. Kicsit sűrűek lettek ezek a napok. :)

2016.12.28. 09:46
Piper (arrowolicity.gp)

csak kíváncsiságból a közönségszavazás eredményét esetleg e-mailben lehet kérni? Pusztán kíváncsiság, hogy mennyien szavaztak az oldalamra, semmi egyéb. :) a nyerteseknek meg tényleg gratula és a többieknek is igazán szép oldalak, megérdemelt győzelem. <3 :)

2016.12.28. 09:18
Gabcsa

12. helyen végzett 58 ponttal cordeliachase.gportal.hu Nekem ez nagy szó hogy az első versenyen indítottam az oldalam és a 12. helyen zártam a versenyt nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos helyezést jobbat nem is kívánhatnék hiszen 3 kisgyermek egy 9 éves egy 5 éves és egy 3 éves gyermek mellett vezetem az oldalam emellett tanulok a nagylányommal én is iskolába járok november 7. óta otthon is ki kell tennem magamért hiszen egy háztartást el kell lássak szóval igen is nagyon büszke vagyok az elért eredményemre .Köszönöm nektek és köszönöm a zsűrinek is . Egyáltalán már a lehetőséget is szeretném megköszönni , hogy bejuthattam a versenyre . Mindent nagyon szépen köszönök :

2016.12.27. 22:38
Piper (arrowolicity.gp)

Köszönöm a 14. helyet, idén rontottam egy helyezést. :( A hiányos menüpont alatt pontosan mit értetek? :) A modulokkal kapcsolatban? Nálam az a fejlécen és oldalt is megtalálható. A pontlevonásnál valóban jogosan jártatok el a tekintetben amit most kiírtál a bejegyzésbe superuser, kíváncsi leszek a teljes listára, mit rontottam és mire mennyi pontot kaptam. Remélem talán egyszer majd sikerül a legjobb 10 között is helyet foglalnom. Nem adjuk fel. :) És örülök, hogy idén és tavaly is kaptam elismerő nyilatkozatot a szerkesztői munkámra, örök hála. <3  Sajnos egyetemistaként nekem is picit nehéz állandóan a lapra koncentrálnom, de ahogy engedi egy kis időm, mindig igazítok a dizin vagy hosszabb frisseket hozok. Talán majd 2017-re már sikerülhet a legjobb 10, nagyon remélem. És köszönöm a mikulási krediteket és ha esetleg most is kaptunk, azt is. :) További jó szerkesztést mindenkinek. <3

2016.12.27. 22:33
Blue

A Gportal rendezett egy versenyt a Gportalos oldalak számára, ahol az Általuk összeállított zsűri meghozott egy Saját eredményt. Igazából az is teljesen mindegy, milyen módszerrel tette, szívük joga szabadon dönteni, mivel az ő versenyük, az ő nyereményeikkel. Szerintem ezen felesleges tovább zongorázni, erre való a zsűri: hogy a saját véleménye alapján döntsön. Nem arra, hogy figyelembe vegye mindenki másét, mert arra szolgált a közönségszavazás, ahol mindenki más elmondhatta a saját véleményét.. Ha egy felhasználó maga rendez versenyt a maga zsűrijével a maga oldalán, akkor meg az lesz az eredmény, amit ők hoznak ki. Most a Gportal rendezett, és ez lett az eredmény. Ennyi. :)

Szívből gratulálok minden helyezettnek és résztvevőnek! Nagyon szépek az oldalak! *-*

2016.12.27. 20:46
Kate2108
Superuser félreértesz engem. Senkit nem sértegetek és elismerem hogy van ahol jogosan vontatok le pontot példáil az arrow, supernatural, janethevirgin oldalaknál is. Te pedig nem ismered el azt amiket én és még egy páran megírtunk az első három oldalról. Csak visszaigazolást várunk és válaszokat. Felhoztál egy csomó dolgot több oldalról hogy melyik miért kapott annyi pontot amennyit de az első három esetében csak hallgatás van. Az a baj hogy ezekből a számokból még nem tudjuk meg miért gondolja azt a zsűri hogy az a három oldal jobb mint a többi tizenhét. Nehéz a zsűrinek azt is megértem de a zsűri meg megértheti hogy sokan máshogy adnák ezeket a pontokat és ha már többen írnak erről akkor van benne valami.
2016.12.27. 20:39
Szofi

Köszönöm a korrekt választ superuser, számomra, így érthetőbbek a szempontjaid. :)

A jövőévi versennyel kapcsolatban szerintem, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy legalább a hírességekkel vagy filmmel/sorozattal foglalkozó, és a blogos oldalakat külön kategóriákba szeditek. Szerintem, ezt a két kategóriát nehéz és talán felesleges is összehasonlítani, mert az előbbinél elvárt, hogy a folyamatos frissítések mellett a tartalom is kiemelkedő legyen, a blogoknál viszont ez szerintem, elhanyagolható és ott a lényeg pont a friss posztokon van. Csak egy tipp, de hátha megfontoljátok a következő hónapokban. :)

Gratulálok mindenkinek és sikeres új évet kívánok!

2016.12.27. 20:16
superuser

A többieknek köszönöm a pozitív hozzászólásokat, a gratulációkat is, sajnos kicsit elvesznek a regények között, de örülök, hogy ilyen visszajelzés is érkezik! :)

2016.12.27. 20:10
superuser

Kate2108: egyetlen dolgot ismétlek el még egyszer: a pontozás felosztva történt, így a frissítések miatt nem mindenki vonhatott le pontot a TWD esetén, hisz aki az első héten pontozta az oldalt, azt látta, hogy szépen frissít. Na most pont a végén került hozzám az oldal, és könyörtelenül le is vontam pontot a frissítés miatt. Viszont ez nem fogja összességében annyira lerontani az összpontszámot, hogy a lista végén végezzen.
A supernatural több mint 1 éves oldal, és tényleg úgy gondolod, nem várható el, hogy az évadok menü ki legyen töltve? Megértem, ha valakinek valamiért épp nincs ideje az oldalra (bár ettől függetlenül vonok le pontot, ahogy fentebb írtam is), de a legalapvetőbb menüket a portál beindításakor fel kellene tölteni. Elnézést kérek a szerkesztőtől, hogy pont őt vettük elő, igazából nagyon sok sorozatos oldalnál probléma ez, mindenki rámegy a frissítésekre és így vagy úgy de megfeledkezik a modulokról.
Értem én, hogy kedveled ezeket az oldalakat, de nagyon elfogult vagy velük szemben.

Az biztos, hogy akármit írnék, folytatnád tovább a dolgot. Egy gondolatomra sem mondtad, hogy valóban, tényleg hiányzik, érthető, ha azért vontatok le. Kizárólag csak támadsz. Ezekután biztos, hogy ennél több részletet nem fogunk kitenni publikusan. Lehet rajta puffogni, de sok mindent leírtam most is, amit nem terveztem, s az ezekre adott reakció elég volt arra, hogy lássam, nincs értelme a részletekbe jobban belemenni.

Jelenleg azon agyalok, hogyan fog módosulni a jövő évi verseny, mivel ezt ebben a formában nem vagyok hajlandó még egy évben lezongorázni. Ennek egy vidám, jóhangulatú versenynek kellene lennie, ahol egy család örül a családtagok sikerének. Nem mutogat ujjal. Nem vesz elő mindenkit. Nem alázza a szerkesztőtársait. Nem megy végig a döntős portálokon és sértegeti a szerkesztőket. Tényleg így kell ezt?

2016.12.27. 19:52
roxxstar

Nagyon köszönöm a nyereményt, és gratulálok a további nyerteseknek :) Ezzel ösztönöztetek a további fordításokra, amiket az utóbbi időben időhiány miatt hanyagolnom kellett, de lássunk is munkához :D

2016.12.27. 19:35
Kate2108
Ugyan ízlések és pofonok de szerintem minden szerkesztőnek vannak gondjai az életben és ha egy szerkesztőnél Nem vesszük figyelembe hogy egy hónapig nem frissít akkor a másiknál sem kelle hogy szempont legyen például hogy menüpontok hiányoznak lásd az arrow vagy a supernatural oldalnál. Lehet ők is pont költöznek egy ideje....... Azt meg már végképp nem értem az első helyezetnél átnéztem a tartalmat és borzasztóan belassította a böngészőket mivel tele van videókkal és képekkel de érdemes információval nincs. Márpedig SU említetted a frissítések minőségét az adott témához mérten amire szintén azt lehet mondani hogy unalmas mindig ugyanaz és semmi változatosság nincs benne. De persze ez is csak egy nézőpont. Akárhogy is nézzük az hogy a zsűri saját magát pontozza sok mindent elárul az egész verseny menetéről. Ha maximális pontszámot ad ha nem egyszerűen nem tud objektív véleményt kialakítani hiszen a barátairól van szó vagy éppen azokról akik tőle rendeltek, tehát kapcsolatban van velük. Én örülnék és kérem is a zsűrit hogy legalább az első három helyezet részletes pontozását írják le csak hogy tisztázzuk a félreértéseket és együtt tudjunk örülni a győzteseknek.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments