Csatlakozz te is!

Hope halkan lépked a pad felé. Kezei között az összeszorított fűszálak zöldre festik az ujjait. A szél lágyan simogatja hófehér, pirospozsgás arcát, melyet lágy kacagás kap el, amikor meglátja az éppen felé repkedő pillangót. Karcsú kézfejét lágyan kinyújtja, ujjai közül kihullnak a már-már pépesre nyomott fűszálak, melyek oly lágyan esnek a földre, mint ahogyan a kikelet első napsugarai érkeznek. A gyümölcsökön még megcsillannak az alkonyat utolsó sugarai, melyek még, ma utoljára, azt a becsületes, ártatlan arcot keresgélik, kinek szemei csillogásától még a madarak csicsergése is abbamarad egy pillanatra. Hope boldogságtól ragyogó keresik, kinek szívét most az igazi boldogság kerítette hatalmába. Az alkonyat varázsa, mely minden éjjel sötétséget hoz – mégis a legszebb a világon.