Csatlakozz te is!

A napfelkelte csakúgy ragyogott, a gyönyörű s még hűvös reggelen. Ilyenkor a legjobb kimenni, beszívni a frissen odaérkező levegőt, és sétálni egyet. Sajnos, én nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezt megtegyem.
A szobám ablakából néztem végig, amint a nap felragyog, a madarak reggeli csicsergésbe kezdenek, és a fáradt arcú emberek korán lépkednek a munkahelyükre. Sokmindenki nem szereti a reggeleket, de számomra ez az igazán csodaszép napszak. Hogy miért? Mert minden reggel, egy új esély az újrakezdésre. Minden hajnal, egy újabb kaput tár elénk, amit amikor felkelünk kinyithatunk, és újúlt erővel, pozitív gondolatokkal loholhatunk az élet szenvedélyes útján. Minden reggel egy újabb esélyt ad arra,hogy ma megtegyük azt,amit tegnap nem tettünk, és hogy jobb emberek legyünk, mint amilyenek előző nap voltunk. 
A fáradt arcú emberek között, természetesen gyermekek is voltak, akik a nálunk kétszeresen nagyobb táskájukkal az iskolába igyekeztek. Megpillantottam egy hölgyet, amint kétségbeesett arccal a táskájában kutat. Nagyon feldúltnak tűnt, és úgy vettem észre, nem találta meg amit keresett. Összeráncolt szemöldökkel, és az ajkait összeszorítva elindult visszafelé. Gondolom én, a reggeli rohanásban otthon hagyott valamit. Nem is tudja milyen szerencsés. Szerencsés hogy rohanhat valahova, hogy dolga van, hogy van egy becsületes munkahelye. Rengeteg embernek nincs lehetősége arra hogy dolgozzon. Dehát, az emberek ilyenek. Ha van valamilyük, addig nem becsülik meg amíg elnem veszítik. 
Szeretem a tavaszt, szeretem a Márciusi hónapot. Ilyenkor olyan, mintha minden újrakezdődne. Nem hiába nevezik a kikelet hónapjának. Ilyenkor a fák elkezdik megnöveszteni a gyönyörű, illatos, és élénk színben pompázó leveleit, és a finom, friss és ropogós gyümölcseit. A virágok előbújnak a téli álomból, és nagy ásítással kihúzzák magukat. Az élet valójában csodás, csak ezt nem mindenki látja. Ha nehezebb lépcsőfokra jutnak, feladják, vagy megtorpannak, mert nem tudják mi vár rájuk, mi lesz a következő lépés. Megszokjuk a megszokottat, és félünk változtatni, mert ez így kényelmes. 
Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy hirtelen magamhoz térve, megpillantottam pár fiatal gyermeket, amint valamit nagyon figyelnek. Egy pillangó volt az. Igen, a tavasz első, legszebb, legmesésebb teremtménye. A gyönyörű színes, csíkos, pöttyös, és még ezerféle mintázatú szárnyaival repülik be az egész világot. Miközben ez a gondolat járt a fejemben, észrevettem amint az egyik kisfiú elkapja, és a markába szorítja. 
Olyan érzésem volt, mintha az én szívemet tartotta volna a kezében, és azt szorongatta volna. A barátja, előkapott egy nagyítót a táskájából, és elkezdték vizsgálni a szegény, magatehetetlen pillangót. Nem úgy tűnt, mintha csak kíváncsiságból cselekednének, inkább rosszindulatból. 
Erre felsóhajtottam, a szemeimet lehunytam. 
Ilyen könnyen veszítjük el az életünket mi is, emberek. A tökéletes metafórát megformálva próbáltam átgondolni, hogy mégis ez mit jelenthet. Miért jár ez a fejembe. 
Azt hiszem, arra jutottam, hogy mi emberek is felkelünk minden reggel, és elindulunk a munkahelyre, iskolába. De sosem tudhatjuk hogy mi vár ránk. 
Sosem tudhatjuk, hogyha kilépünk azon az ajtón, visszajövünk-e még aznap, nem tudhatjuk mi fog történni a következő pillanatban. 
Amikor estefelé, alkonyatkor, beállítjuk az ébresztőt, azt tudod minek hívják? Reménynek. 
Nem tudjuk, hogy felkelünk-e rá, de beállítjuk.
Az élet tele van csupa reménnyel, és talán ez az,ami életben tart minket. Amúgyis, azt szokták mondani hogy a remény hal meg utoljára. Mert ő a gyilkos.

A gondolataimat megzavarva ismét, a kissrácok leültek egy padra, és tovább vizsgálgatták a már halott pillangót, és nagyokat kacagtak. 
Inkább nem néztem tovább, behúztam a függönyöm, megfordítottam a tolókocsimnak a kerekeit. Csak ültem tovább a behúzott függöny előtt, és mosolyogtam. Mert én még hiszek a csodákban, és hiszek abban, hogy egy nap majd én is lent sétálhatok az utcán, a munkahelyemre sietve, amiközben a gyerekeimet bedobom az óvódába, iskolába. Hiszek abban, hogy semmi sem véletlen, és hogy minden okkal történik. Hogy talán, a mai napon kiszállhatok a pillangó szerepből, aki egy marokba van szorítva. Vagy egy kocsiba. Egy tolókocsiba. 
Tudom hogy egyszer minden szép lesz, mert ezt akarom.

Az élet szép, csak te nézed rossz szemmel.