Csatlakozz te is!

Az ősz kezdetén, egy nap, mikor a vándormadarak megkezdték szokásos útjukat délre, Eliot a házukhoz közeli templom felé gyalogosan tartva megbotlott, és elesett. Mikor térdre kényszerítette magát, testét végig pásztázta. Kósza fürtjei, melyek az esés következtében omlottak az ifjú arcába, lepelként takarták előle a külvilágot. Miután kifésülte arcából rakoncátlan fürtjeit, madár szóra lett figyelmes. Ez a madárszó sokkal keservesebben hangzott, mint máskór. Nézett jobbra, nézett balra, de sehol semmi. Míg egyszer csaknem, egy rozsdás vascsövet pillantott meg, mellyen ott ült a fészkében, a kismadár.

-  Hát te meg miért búsulsz?- kérdezte a kis madarat.

A madárka csak fájdalmasan csicsergett továbbra is.

-  Mi a baj?- faggatta tovább.

Kivette a madárkát a fészekből és meglepetten látta, hogy megsérült a szárnya. Hirtelen egy lány termett Eliot mellet s kérdőn nézett fel a fiúra.

-  Mi történt?- kérdezte a lány.

-  Meg sebesült a szárnya.

-  Hiszen ez szörnyű. Szerencse hogy rátaláltál. Egy vándormadár nem sokáig éli túl ilyen hidegben. Először is meg kellene etetnünk.

-  Nálam csak a nagymamámnak készített palacsinta és lekvár van. Nem hiszem, hogy jót tenne a madárkának. Nálad van valami, amit megehet?

- Van egy kevés gyümölcs nálam. Ezekből nyugodtan falatozhat– a táskája mélyéből elővett egy piros már-már rubintként tündöklő almát, és egy fürt szőlőt, melynek szemeiben tükröződött az egész világ.

A madárka valóban jó ízzel csipegette el a gyümölcsöket. Amint végzett a lakmározással, dideregni kezdett. Ezt látván a gyerekek végig néztek magukon azon remény céljából hátha találnak valami kis meleg anyagot. A lány a nyakára kötött tarka-barka kendőéért nyúlt, s betakargatta vele a kis madarat.

- Gyere! Menjünk egy állatorvoshoz.

Mikor Eliot kimondta ezeket a szavakat megfogta a lány kezét és futásnak eredtek. Végig szorosan fogta a lány kezét nehogy elszakadjanak egymástól. Eliot érezte, hogy a lány már nem bír sokáig futni ezért fokozatosan lassított a tempót, mely egy idő után, már könnyű sétának hatott. A lány térdre rogyott és levegőért kapkodott.

-  Jól vagy?- kérdezte Eliot, de nem kapott rá választ.

Oda adta a madárkát a lánynak és levette a kabátját, s a lányra terítette.

-  Nehogy megfázz.

Leguggolt a lány mellé és karjaiba vette.

-  Tegyél le, nehéz vagyok! – kiáltott fel a lány, de mit sem ért, Eliot már futásnak is eredt.

-  Még meg sem kérdeztem a neved- mondta a lánynak.

-  Bogáta vagyok- mondta vöröslő arccal. És téged hogy hívnak?

- Eliot vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek- erre a kijelentésre Bogáta egyre vörösebb és vörösebb lett.

Eliot hirtelen lefékezett és elindult az épület felé. Bogáta észbe kapott, és kikászálódott a fiú meleg karjaiból mielőtt még beérhettek volna.

Szerencsére senki sem volt előttük, így nem kellet sokat várni. A recepciós rögtön az orvos elé vezette őket, aki meg vizsgálta a kismadarat. A madárka szárnyára egy kis sínt rakott, hogy ne mozduljanak el a csontok, aminek össze kell forrnia, majd bekötözte. A doktorúr finom, aprólékos mozdulatokkal dolgozott, aminek meg is lett az eredménye.

-  Nagyon helyesen tettétek, hogy behoztátok.

-  Köszönjük- mondták egyszerre.

-  Bent tartjuk, míg meg nem gyógyul, majd szabadon engedjük, hogy követhesse a társait.

-  Köszönjük, hálásak vagyunk érte – mondta Bogáta.

Kimentek a rendelőből és visszasétáltak a templomhoz. Már útközben is tudták, ha visszaérnek a templomhoz, el kell válniuk egymástól. Már látszott a templom teteje mikor Eliot megtorpant. Bogáta észrevette és megállt ő is. Kérdően fürkészte végig a fiút. Eliot arcára pír ült ki, majd kissé bátortalanul megszólalt.

-  Nagyon jól éreztem ma magam. Örülök, hogy találkoztunk - kézfogásra nyújtotta karját.

- Én is – Bogáta megfogta Eliot kezét és hirtelen magához rántotta vele a fiút. - Szeretném, ha velem maradnál – súgta lábujjhegyre állva, a fiú fülébe.

Ebbe Eliot beleborzongott és egyre erősebben szorította magához a lányt.

- Nem szeretném semmisé tenni ezt a remek napot – súgta Eliot

- Én sem.

Eliot elengedte a lány derekát és a szemébe nézett. A lány arcára helyezte kezét és végig simította vele.

- Kérlek légy a barátnőm!

Bogáta szemei könnybe lábadtak mire a fiú letörölte a lány arcáról folydogáló könnycseppeket és szorosan magához ölelte.

- Legyen úgy - mondta Bogáta, Eliot mellkasába fúrva arcát.

Még pár meghitt pillanatot töltöttek el így, majd kézen fogva elsétáltak a templomig, majd elváltak egymástól.

- Köszönök neked mindent, kedves kismadár – mondta Bogáta az eget kémlelve.

írta:  Czibulya Boglárka Szimonetta

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés