Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Egyszavas történet (7)
Játékok Egyszavas történet Egyszavas történet (7)


EGYSZAVAS TÖRTÉNET (7)
 

Bigyó battyogott hullafáradtan valahova, mert szeretne világgá menni. De ekkor találkozott Pintyőkével, az erdőben sétafikálva. Ekkor észrevette, hogy elfelejtett békát sütni, ezért csigát vett személyesen egy kecskénél. Hivatalosan betépett zsámolyjal muzsikált, amíg teljesen felszívódik. Ezután elszívott százkilencvenöt csigaszerű pöttyös kecskét, akiknek menniük kellett megmenteni, mert megbotlottam. Létezik valahol übercsúcs királykisasszonynak csodálatos emlékeiben felügyelő atka, ami megmenti egy viziló életét. Később megöli a herceget. Ezért leült és elgondolkodott azon, hogy miért sétált éppen ebben az évben kemény ötszázszor. Lehetséges mellékhatás vagy betegség elkerülése érdekében bekapta, így megfájdult az ujjbegye sokadszorra. Nem akarta, de mégis sikerült elaludnia. Sajnos hamar felébredt, mert lekváros lett a medve rövidnadrágban. Ezután felmászott a fára, kezében egy kacsával és egy zsák földdel ugrabugrált. Miután majdnem kiöntötte a kölnis flakont. Ugrókötéllel ugrált, miközben egy űrlény éppen kommentelte a blogbejegyzését. Valami elképesztő ez a tudatlanság. Már függöny nélkül élni se érdemes. Tudom, hülyeség az, ha valaki szereti a spenótot. De egész tortát álmodtam születésnapomra. Mégsem megyek sehová, mert esik az eső. Jó lenne egy új ruhát kapni a tündérkeresztanyámtól. Tegnap este voltam legelőször az álombéli helyen, ahol megismertem életem szerelmét. Ő nagyon kifinomult ember, szereti az elvont zenét. Hamar vett magának egy legszebb csiszolású amerikai CD-t. Nagyon megkedvelte a miniszterelnököt, mikor meglátta uborkát enni. Szép este van. Ki akarok menni a kutyával pattogni. Ezután óvatosan megrágott egy vonalzót, mely eelugrott a csillámpónik világába, és KÓKUSZT mandragórával gyűjtött. Csakhogy sokszor elesett Piroska, amikor elment gombát zabálni. Szivárványos lepkéjével nevetgéntek marcipánnal kezükben. Így elballagtak vidámparkba bolondgombát szedve. Útközben KÓKUSZT dobált egy piros virágos zsiráfra. Ekkor megpördült kétszer, majd elesett. Tele sebbel KÓKUSZT akart enni. Szerette a KÓKUSZT. Aztán még több fagyit evett. Emellett rengeteg KÓKUSZOS kekszet fogyasztott, mivel szerette fahéj nélkül. Pedig néha jobb KÓKUSZT csócsálni, és utána ugrálni. Ugyanis köztudott, hogy minden KÓKUSZDIÓ vidám. Ezért minden törpe KÓKUSZT akart nevelni. Így történt, hogy találtam KÓKUSZT, aminek fehér és barna színe volt. Szeme fénye megvakult, mert egy küklopsz megverte álmában. Aztán alkoholizálni és táncolni kezdett, ami nagyon béna tevékenység. Mégis megtörtént, és közben KÓKUSZT majszolgatott. Ezután egykettőre rendbe szedte magát. Másnap kiment ebédelni, és látott öt csodaszarvast és egy nagy unikornist. KÓKUSSZAL evett sütit, majd KÓKUSZT vásárolt neki valami jégkrémmel és csokibevonóval bevonta azt KÓKUSSZAL. Finom ételt készített és Cappyt fogyasztott Utána vizibombával KÓKUSZT gyilkolt. KÓKUSSZAL fülében KÓKUSZT pucolt. Ezzel KÓKUSZOS pitét KÓKUSZOZOTT, és elment boldogan KÓKUSZÉRT.

 Vissza a 6. történethez

Tovább az 1. történethez

 

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments