Sziasztok! Én is neveznék, bár nekem ez már egy létező portál. Az olvasott, tervezett, elvetett, stb, könyveim vannak rajta, a frissebbeknél saját véleménnyel.
Az Üzleti Könyvek c oldalt a Werseny miatt kezdtem el építeni, bár teljesen logikus hogy meg kell csinálni, mivel sokat olvasok ilyen jellegű könyveket, és Blogger vagyok, tehát valahol be is kellene az ilyenekről számolni.
Kiknek ajánlom ezeket a könyveket amiket már olvastam én is tovább, hogy fejlődésük érdekében olvassanak ilyeneket?
Fiataloknak, akik már az egyetem befejezése előtt kacsintgatnak önnálló vállalkozás beindítása felé
35 év felettieknek akik belefáradtak abba, hogy alkalmazotti létbizonytalanságban éljék az életüket végig
Vállalkozóknak akik új kitöréssi pontot keresnek, mert a jóból soha sem elég
MLM hálózatépítéssel foglalkozóknak akik hasonló jellegű iránymutatást nem kapnak Felsővonaluktól
Kicsit magamról:
Debrecenben élek, 3 kiskorú gyerrmek édesapjaként, nem csak üzleti könyveket, hanem meséket is olvasok napi rendszerességgel, sőt azokat esténként hangosan. Több blogon dolgozom és imádok olvasni, ami azokon csak ritkán mutathatom meg,
Miért üzleti könyvek?
Mert érdekemben áll minnél több olyan emberrel kapcsolatba kerülni akinek nem csak a ponyva és az internetes források adnak "tudományos alapot", mivel én is Üzleti életből jövök, és a családban sem újdonság a vállalkozás mint életforma, valamint MLM hálózatépítő ismerősök is akadnak szép számmal, ezért úgy gondolom hasznos egy ilyen jellegű könyvekről szóló Üzleti könyv ajánló oldal.
Van e mellékgondolatom, Titkos szándékom?
Igen és ez nem is titok: Azért az események oldalra terelem elsőként az oldalra érkezőt, mert népszerűsíteni akarom azookat a Google Hangouts Live előadásokat amiket tartok.
Sziasztok! Én is neveznék, bár nekem ez már egy létező portál. Az olvasott, tervezett, elvetett, stb, könyveim vannak rajta, a frissebbeknél saját véleménnyel.
Név: Enma22
Oldal: mindenemakonyv.gportal.hu
Mail: viktoria.toth5891@gmail.com
Köszönöm!