Csatlakozz te is!

Miss Mary Jaksonnak  élete nem egy egyszerű lét s, nem is mindennapos történet, mert minden ősszel ugyanazok az emlékek tépdesik belülről. Nincs nap amikor ne gondolna rá, de különösképp ebben az időszakban törnek fel benne azok az emlékek amiket évtizedeken át sem volt képes elfelejteni... az élete ugyan úgy telt minden egyes perce nap valamiért más volt. Mary, a színarany levél hullás közepette az erdő felé igyekezett nem figyelve semmire. Könnyek gyűltek a szemében és egyszer csak át szakadt a gát. Minnél beljebb ment az erdőbe annál bizonytalanabbak lettek a lépései és annál több könnycsepp hullott végig ráncos megfáradt bőrén. Míg, nem elérte a célját, egy hatalmas tölgy fa aminek ágai már ritkásak voltak az év ennek a szakában is. Megtépázott lombkoronája hasonmása volt Mary szívének aminek néhány elveszett darabja sosem került meg.A hölgy vontatott léptekkel roskadt a tölgyfa alá és halk zokogásba kezdett kezeit a fa rücskös oldalára tapasztotta és mikor már úgy tűnt  a fiatalasszony befejezi a sírást felpillantott a fa törzsére és ismét a hajdani emlékek húzták le a mély sötétbe ahol nem érzett mást csak gyötrelmet, megbánást, és kielégítetlenséget.Sóhajok és még nagyobbak követték egymást mikor a tölgyfán egy halk kopogás hallatszott. Mary azonnal felkapta fejét és szeméből kitörölte könnyeit. Talán csak a képzelete játszott vele de talán valós volt. A hűvös szél körülölelte hirtelen és ahogy felnézett az alakra teste ismét a melegség kaparintotta meg. Egy halk kedélyes és selymes hang járta körül: "Ne félj, sose vesztesz el igazán amíg az emlékeidben élek" visszhangzott majd az egyén el tűnt a széllel mintha ott sem lett volna.-Tudom. . . Remegett meg Mary hall hangja ami mintha zenélt volna. Egy, percre el is hite de nem tudott sokáig oda figyelni az imént látott csodára mert a hatalmas erdőből hirtelen ellépett egy kis lány aki egy plüss csirkét szorongatott s, nyűgös hangon így szólt: - Anya, kivel beszéltél? Törölgette a szemét a leányzó majd fáradt tekintetét anyjára emelte. -Tudod. . . Kezdett bele elcsukló hangon a hölgy. -Sosem ismerted apád...kár, pedig remek ember volt, és nem mondtam el neked a teljes igazságot. Nem elhagyott minket hanem...Meghalt. Azon az őszi este mesélte el neki hogy az apám ver engem és mindenképpen meg akart szöktetni. Rettenetesen szeretett,azon az estén lettél te. Csak hogy, ezt ő és én sem tudtuk és másnap délelőtt az apám be volt rúgva és megtalált minket az erdei hátán és mérhetetlen haragra gerjedt de az apád meg akart védeni és az életét adta értünk. Abban az évben gyámszülőkhöz kerültem mert apám lecsukták de amint kiderült hogy terhes vagyok elküldtek és nem tudtam hova menni...Kezdett zokogni ismét az asszony majd felnézett a kikeleti erdőre és egy pillnatra el állt a szava. -Az életem nehéz volt és csak a nagyszüleimhez mehettem és ugyanazok a monoton képek kísérték végig az életem amikor ő....meg meghal. Fakadt ki a kislánya előtt aki miután ezt a történetet tátott szájjal hallgatta. Amint feleszmélt oda rohant és át ölelte anyát.Úgy ültek ott mint egy kupac levél és csak meg sem moccantak egy percre sem.A halk erdő kezdett kitárulkozni és egyre több vad bújt elő a sövények rejtekéből de anya és lánya csak átkarolva egymást bíztak és reméltek....

írta: Petra

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.10.22. 18:22 superuser A történet a főbb feltételeknek megfelel, azonban nem adtál címet neki, illetve rengeteg helyesírási hiba fellelhető benne: hiányoznak vesszők, több helyen feleslegesen használod a tömeges írásjeleket (…), sok szót rosszul írsz (minnél – minél, levél hullás – levélhullás), szóköz hiányok és elírásból fakadó hibák is akadnak (pillnatra – pillanatra). Ezekre legközelebb figyelj oda.