|
Mese
Kikeletkor igen hideg volt. Szinte már remegett a lány a tópart mellett. Fázott. Hiszen, már őszi időben voltunk. Hullott a tölgyfa, sok levél esett le a fáról. Lányt bevittük a meleg szobába, hogy még jobban meg ne fázón. Át melegedet. Mikor kapott egy forró teát, mesélni kezdet. Nem is akármilyen mesét. Egy aranytojás tojó tyúkról.
Kibontotta, hosszú fonott haját, kezében simogatta, úgy, mint a Hárfát, és közben mesélt. Mi csak néztük, ahogy hajával szinte zenél.
Elkezdte csendesen a mesét. Most mindenki Őt hallgatta.
Egyszer az egyik kedves Nénike le akarta vágni az egyik tyúkját, mert már rég óta nem tojt tojást neki. Már minden jószágot a helyükre irányított, és ment a tyúkhoz. Mikor közelébe lépett, látta, hogy az állat egy színarany tojással lepte meg. Nem is akart hinni a szemének, így hát gyorsan eltette az értékes tojást, és fogta a szárnyast, és bevitte a konyhájába, hogy vigyázzon rá, mert attól a perctől a legkedvesebb állata lett. Betette egy puha anyaggal béllet kosárba, és betakarta. Kint az időjárás rosszabbra fordult, hideg eső verte az ablakot, szinte kopog. Cseppek monoton hangokat adtak kip-kop. Csak ezt lehetett az üvegen. Nénike aggódva leste az ajtó, várta a bácsikát, hogy elmondja az örömhírt.
Ilyenkor már itthon szokott lenni, most hol van az öreg? – tette fel magának a kérdést.
Alig, hogy kimondta, nyílik az ajtó, és megjött az Öreg.
- Nehezen jöttem, mert kint elég hűvös szembe szél fúj, ráadásul esővel keverve. Itt van egy fiatal csirke, majd felneveled, és ez lesz az aranytojás tojó tyúkod. Mosolygott az Öreg, és nyújtotta a jószágot a Nénike felé.
- Már nem kell a csirke, nézd Öreg, hogy mit tojt nekünk ez a drága szárnyas.
Öreg kedélyesen mosolyog, és megsimította kopasz fejét.
- Nézd, itt van egy kupac jó minőségű termőföld, ebbe tedd be, és még jobb lesz a kedve a tojónak.
- Jó, beleteszem, és meglátjuk az eredményét. – felelte a Nénike.
- Mi van vacsorára?
- Tojásos nokedli.
- Arany nokedli, és aranytojás?
- Ne viccelj, mert ez nem vicc, Öreg. Csak sima, arany nélkül.
- Jó, lesz, hozzad, kérlek, mert éhes vagyok.
Láttuk, hogy a Lány már nagyon fáradt, haját se simogatja, azt vettük észre, hogy lassabban beszél, szinte alszik. Hagytuk, pihenni. Összenéztünk, hogy mi lesz a mesével. De, már a lány eldőlt a kanapén, és aludt. Fáradt volt nagyon. Nem, baj, ha most nem fejezi be a mesét, majd ha felébred, akkor folytatni fogja. Ajtót magunk után becsuktuk, és folytattuk a befejezetlen munkánkat
írta: Kálmán Miklós Bossányi
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Ahogy a többi történetednél is, itt is több helyen van helyesírási, elírási hiba, ezekre legközelebb jobban ügyelj. :)