Csatlakozz te is!

A tölgyfa tövében ülve, boldognak éreztem magam Bennel. Mellette mindig az vagyok, így nincs ebben semmi meglepő. Most sem csinálunk semmi különöset. Csak a szokásosat. Én ülök mellette, amíg Ő halk hangon játszik a gitáron. Szeretem ezeket a napokat és nem akarom, hogy vége legyen ennek a csodálatos hétnek. Remekül érzem magam vidéken, távol a város zajától, a nyüzsgéstől. Az ember egyszerűen csak lenyugszik. Kicsit olyan mint az időutazás. Mintha az idő megszűnt volna létezni. Tudom, hogy megy és nem áll meg a kedvemért - bárcsak úgy lenne - ennek ellenére mégsem izgat. Ben nem is sejti, hogy mennyire szerencsés. Ilyen helyen felnőni áldás.
- Imádok itt lenni. - felsóhajtva nekidőltem a tölgyfa törzsének.
- Imádom, hogy itt vagy. - megajándékozott azzal a tipikus, féloldalas mosolyával amit én annyira imádok, majd figyelmét újra a hangszernek szentelte.
Haja a nyári napfényben színaranynak tűnt, de tudom, hogy valójában mogyoróbarna. Azt is tudom, hogy az orra alatt kicsit világosabb a bőre, mely egy gyermekkori biciklibaleset maradványa. Tudom, hogy milyen mellette ébredni, tisztában vagyok azzal az idióta szokásával, hogy mindig "elfelejti" kivinni a szennyeseit, hogy egyetlen félelme a felejtés. Fél a felejtéstől.
Kényszerítettem magamat,hogy ne bámuljam ennyire feltűnően. Szinte fizikai fájdalmat jelentett a közelében lenni így, hogy nem érhetek hozzá, nem simíthatom meg az arcát és nem mondhatom el neki őszintén, hogy mit is érzek.
- Mi a helyzet Emmával? - utáltam ezt a témát, talán még Ő is utálta. Ritkán beszélt róla.
- A kikelettel jött és azt hiszem a téllel menni is fog. - Ben felpillantott, egyenesen rám nézett nekem pedig elöntötte a pír az arcomat.- Sokat veszekszünk, Anna. Nem tudom. Nem megyek ez a monoton kapcsolat nekem. Annyira más mint én.
- Milyen szépen fejezted ki magad.
- Nem hiába járok bölcsész szakra. - arcán elterült egy elégedett, sokatmondó vigyor.
- Azt mondtad, hogy a téllel menni is fog. - biccentett. - Miért vársz télig a szakítással, ha egyszer nem működik?
- Mert megígértem neki, hogy megvárjuk az új évet és utána eldöntjük, hogy merre tovább. Én már döntöttem. Nem hiszem, hogy befolyásolni tudná amit érzek.
- Nem ilyennek ismertelek meg. - még engem is meglepett mekkora él volt a hangomban. Szinte már számon kérően viselkedtem.
- Tényleg? - kedélyesen szórakozott rajtam. Utálom amikor átmegy ebbe a vigyorgó baromba. - Hát milyennek ismertél meg, kiscsirke?
- Nem vagyok csirke! - éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Egy pillanattal később már fel is pattantam. - Olyan srácnak ismertelek meg aki mindig kimondja amit gondol. Nem egy ilyen... egy ilyen...
- Egy ilyen? - jobb szemöldöke megemelkedett, az arcáról pedig le sem hervadt a vigyora. - Ha nem ismernélek azt hinném féltékeny vagy.
- Nem változtatna semmin, ha féltékeny lennék. - vállat rántva mély levegőt vettem. - Anyukádék itthon vannak még?
- Nem tudom, miért? - félrebillentett fejjel, érdeklődve pislogott felém. - Anna, te sírsz?
- Nem, dehogy is. - tettem néhány óvatos lépést hátrafelé. - Ideadod a ház kulcsát vagy kopogjak hátha kinyitja valaki?
- A fenébe is, Anna mi a baj? - észbe kapni sem volt időm olyan gyorsan előttem termett.
- Csak azt hiszem beleszerettem egy remek fickóba, aki nem mellesleg a legjobb barátom és egy annak ellenére,hogy egy nőcsábász tudom, hogy hatalmas szíve van.
Meggondolatlanság volt? Igen, határozottan. De ott és akkor nem érdekelt. Csak hadartam ami bennem volt, még ha így együtt elég értelmetlennek is hangzott.
- Azt hiszem ennek a nőcsábásznak kijárna egy fenéken billentés. - halvány mosolya arra engedett következtetni, hogy megértette. Éppen itt volt az ideje. - Te vagy az én dilemmám, Anna. - hangja rekedtsége valami visszafojtottságról tanúskodott.
Hűvös ujjával végig simított a szemem alatt, majd járomcsontomon megpihent. Homlokát gyengéden az enyémnek döntötte és miközben megnyalta kiszáradt ajkait az enyémeket is súrolta. Szinte levegőt sem kaptam ettől a közelségtől. Megnyugtatott a tény, hogy nem csak én. Az ő mellkasa is szabálytalanul emelkedett és süllyedt.
- Nincsenek ígéretek, nincsenek üres szavak. Csak te és én, ameddig ez lehetséges.
- Ameddig ez lehetséges. - ismételtem meg erőtlenül.
Puha, telt ajkai az enyémre vándoroltak velem pedig madarat lehetett volna fogatni. Nem ígért semmit, nem mondta, hogy szeret. Mégis annyira valódi és igazi volt ez az apró momentum. Életem legszebb pillanata.
Aztán jött a hideg zuhany. Zihálva, levegő után kapkodva ültem fel az ágyon. A testem felhevült, a hajam pedig csapzottan keretezte az arcomat. Vakon pislogtam a sötétségbe. Néhány percig fel sem fogtam, hogy hol vagyok. Kellett egy kis idő, hogy tudatosuljon bennem a helyzet. Az ágyamban fekszek, pontosan egy hét van a nyaralásig és én fantáziálgatok a legjobb barátomról.
Te jóságos ég! Hogy lehet egy álom ennyire eleven és valóságos? Muszáj leállítanom magam mielőtt még tényleg rávetem magam Benre.
Fáradtan az éjjeliszekrényen matattam. Miután meglett a mobilom, feloldottam a kijelzőt és azonnal megnyugodtam, amikor megpillantottam az Ő nevét. " Aludj jól, kiscsirke." nagyjából két órája írta. Mi az istent csinált ez hajnali egyig? Talán jobban járok,ha nem tudom.

írta: Lonely Girl

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.10.22. 18:10 superuser A szavak száma 812, ami sajnos átlépi a megadott intervallumot, ezen kívül a megadott kötelező szavakból sem mindegyik szerepel a történetben. Igaz, hogy a bónusz szót felhasználtad, de azzal csak egy szót lehet kiváltani, nálad három szó hiányzik: zenél, kupac, nokedli. Amire oda kell még figyelned: nagyon sok helyen nem raksz vesszőt, néhol pedig kihagysz egy-egy szóközt.