|
Hidegzuhany
Az ajtócsapódásra ébredt fel. Ránézett az éjjeliszekrényen álló órára, 5.55 percet mutatott. „Már megy a fürdőbe? Hogy nem unja meg, tegnap is ott volt…” – gondolta, és az ablakra pillantva látta, hogy odakinn még teljes sötétség van.
Úgy döntött, nem kel még fel, próbál egy kicsit visszaaludni. Mindig ez volt, ha a férje elment, nem kulccsal zárta be az előszoba ajtót, hanem behúzta maga után, ami így hangos kattanással záródott be. Sokszor felriadt rá, és hiába próbálkozott utána visszaaludni.
A hét öt napján reggel fél ötkor kelt, kész reggeli várta a férjét és az ikreket, mire felébredtek és kitámolyogtak az étkezőbe. Amíg reggeliztek, ő elkészítette mindhármuknak a tízórai csomagokat; a fiai csak amerikai típusú szendvicseknek hívták, mert igyekezett színessé, kívánatossá tenni őket egy kis salátalevéllel, színes paprikával, reszelt sárgarépával.
Most sem tudott visszaaludni, gondolatai a napi teendői körül forogtak. A fiúk már tegnap elutaztak az osztállyal, síelni mentek egy hétre a hegyekbe. De ennek ellenére lesz tennivalója lesz bőven; a férjének ma van a születésnapja és elhatározta, finom ebédet készít. Tegnap késő este, amikor legszívesebben már lefeküdt volna, de nekilátott a tiramisu elkészítéséhez, hisz időt kell adni a babapiskótának, hogy magába szívja azt a sok finomságot, amivel beterítette.
„Azt hiszem, paprikás csirke lenne a legjobb, azt könnyű megmelegíteni, ki tudja, mikor jön haza Robi. Igen, és nokedlit csinálok hozzá, és ecetes uborkát melléje. Ez gyorsan meglesz…” – morfondírozott. „Így legalább jut arra is idő, hogy csináljak egy gyors porszívózást.” – gondolta, s mivel úgy ítélte meg, úgysem tud visszaaludni, gyorsan kipattant az ágyból.
A zuhanytól, majd a reggeli kávétól felfrissülve látott neki a porszívózásnak. Kinyitotta az ablakokat; porszívózás közben még a beáramló hűvös levegő is elviselhető volt számára, mindig kimelegedett. Úgy szeretett takarítani, amikor egyedül volt otthon, nem kellett senkit kerülgetnie. A fiúk szobájában volt a legtöbb tennivalója, a levetett ruhák, zoknik két kupacban a parkettán; erről a rossz szokásukról nem tudta őket leszoktatni.
Visszatért a szobájukba; eszébe jutott, hogy a fejük feletti tölgyfa polcon porcicákat vett észre a férje, szóvá is tette. Igen, határozottan rosszul estek neki a ridegen kopogó szavai: „Nem takarítasz rendesen!” Hm! Mintha csak egyedül ő lakna ebben a lakásban és a többiek, a férjét is beleértve, vendégek lennének!...
Leterített két nagyméretű újságpapírt a franciaágyra és módszeresen kezdte a polcról ledobálni a könyveket. Ott voltak a férjének több évre visszamenő határidő naplói is. A könyvek tetejére dobta őket. Észrevette, hogy az egyikből kicsúszott egy boríték. Kíváncsian vette kézbe, belenézett, mi van benne? Azt hitte nem jól lát! Pénz! Méghozzá sok pénz! Lerogyott az ágyra, remegő kézzel számolta a tízezreseket. A borítékban egymillió forint volt…
Mintha a villám csapott volna a testébe, érezte arcából kifut a vér, jeges hideggé válik. Ült néma csendben, a semmibe bámulva, csak az óra monoton ketyegése hallatszott…
Megrázta a fejét, felidézte a tegnap estét: a férje ismét, már ki tudja hányadszor az elmúlt hónap folyamán, a közelgő adóbefizetés határidejéről beszélt, s hogy nem tudja, miből fizeti majd be.
Megnyugtatta, ő már elkészíttette a munkahelyén a személyi kölcsönhöz szükséges papírokat, csak be kell adnia a bankjához. A férfi azzal zárta le ezt a témát, hogy ne tegye még, hátha valami csoda révén tud valakitől kölcsönkérni.
A szomszéd lakásban lakó fiatalember felébredt, és szokásához híven hangos zenélésbe kezdett. Az asszony máskor dühös volt ezért a tapintatlanságért, de most örült, hogy felriasztotta kábultságából. Úgy rakta vissza a könyveket, határidő naplókat a polcra, hogy le sem törölte...
Vérszemet kapott, olyat tett, amit az elmúlt két évtized alatt soha: módszeresen elkezdte átnézni a férfi fiókjait. Megtalálta, amit keresett, a bankszámla kivonatok ott voltak szép sorban, időrendben. Izgatott-idegesen nézte az elmúlt év havi értesítőit, s döbbenten látta a számokat. Amikor eljutott az utolsóhoz, idegesebb lett, mint amikor a pénzt megszámolta; a bankszámla kivonat szerint a férjének több mint egymillió forint volt lekötve…
Ült kábultan és úgy érezte, ez csak egy rossz álom! Behunyta a szemét, mint gyerekkorában, ha valamit nem akart elhinni, s elhitette magával, ha újból kinyitja, minden rendben lesz. Most is gyermeki naivitással abban bízott, egy szemhunyásnyi idő elég ahhoz, hogy eltűnjön a boríték, a bankszámla kivonat… De sajnos, nem így volt…
„Siránkozott, miből fizeti be az adóját, miközben egymillió forint volt a fejünk felett, a másik millió a bankban! Nekem meg zálogba kellett adnom egy gyűrűmet, hogy az ikrek be tudják fizetni az ebédjüket…” – tehetetlen düh fogta el. Érezte ő a változást, a nőkben megvan erre a képesség, megérzik, ha a figyelem nem úgy irányul feléjük, mint ahogy szokott. Beszélt is erről a férfival, de az leintette, tévesek a megérzései. Ugyanakkor az egykor kedélyes férfi az utóbbi időben mogorva, mindenre ugró emberré változott.
Kiment a konyhába, kivett a szekrényből egy üveg Tokaji Aszút, amit a desszert utánra szánt. A nap átvilágított az üvegen, folyékony színaranyként ragyogott benne az ital.
„Egy frászt neki születésnapi ünneplést! Ezt most mind megiszom!” – mondta ki hangosan, s már nyúlt is a dugóhúzóért…
írta: Kósáné Józsa Erzsébet
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Már épp kezdtem azt hinni, hogy „csak” a háziasszony dolgos napjáról szól, mikor jött a fordulat, amitől meg roppant kíváncsi lettem, hogy honnan, miért, és mi a folytatás? Jaj, ne vége! Szóval, tetszett, jó volt! :) A halmozott írásjeleket viszont kicsit soknak tartottam (…), és egy mondaton belül szóismétlés is volt.