|
Egy őszi éjjel
Hűvös levegő árasztotta el a völgyet az Ősz nyomán. A tölgyfák levelei színarany színben pompáztak, és ezernyi levelükkel borították be a környező vidéket. Még a hold járt fent az égen szelíden bevilágítva a környéket, és hosszúra nyújtva az árnyakat, amikor az egyik árnyék szinte észrevétlenül elszakadt a csipkebokor árnyékától. A róka még a csendnél is halkabban lopakodott a falu felé, orrában a hívogató csirke illattal, szívében a kotorék, az otthon békés nyugalmával. Párja - akit élete első telén talált magának - bizonyosan a közeli tópart felé vette az irányt, hogy puha húsú vadkacsát találjon, ő azonban jobban szerette a falusi kosztot. A lassan feltámadó szél monoton zenét komponált a lecsupaszodott ágak között.
A róka elérte a falu szélső házának kerítését, amit régi ismerősként köszöntött. Az itt lakó kutyát is kiismerte már, meglassult és vén puli volt, aki odaadóan szolgálta öreg gazdáját - de a csirkék életét már kevésbé. A szél mozgatta padlás-ajtó kopogása még jobban elnyomta a zajokat. A róka kedélyesen bújt át a meglazult kerítésdeszka alatt. Már a szájában érezte a csirke mámorító ízét. Régi vendégként köszöntötte az ól oldalán tátongó lyukat, amin épp csak ő fért át, illetve a szájában a zsákmánya. Csendben gyilkolt, a csirkék fele még csak fel sem ébredt, amikor ő már kifelé tuszkolta a vacsoráját az ólból. Kint azonban elpárolgott a jó kedve. Két szempár figyelte csendben a régi kutyaól felől. Egy pillanatig még élt benne a remény, hogy a megfáradt puli figyeli ilyen árgus szemekkel, de a következő pillanatban éles ugatás szakította szét a csend által szőtt selyemdrapériát. A róka csak egy pillanatra dermedt meg, de éles ösztönei azonnal futásra sarkallták. Már a kerítés alatt is átbújt, mitöbb a szántóföldön rohant, amikor gondolkodni kezdett az eseményeken, de csak az erdő jótékony takarásában mert megállni, és lerakva áldozatát szusszanni egyet. Az új kutya hangja olyan gyámoltalan volt, szinte már-már nevetséges. Hát kölyök volt. Ezen aztán a maga róka-módján el is mosolyodott. Változik a világ, ahogy változnak az évszakok is. Tél után jön a kikelet, az öreg után az új nemzedék, már semmi sem lesz ugyanaz, mint régen volt, de ez nem feltétlenül rossz. Igaz, ezután már meg kell gondolnia, hogy újra onnét hozza-e el a csirkét, de az már a holnap gondja lesz. Most itt van a friss zsákmány, ami megtölti a hasát, és nemsokára egy kupac kölyök várja majd a hasonló finomságokat. A róka elégedett volt, újra eggyé-olvadt az árnyakkal, és az ősz szárnyán ő is haza indult.
írta: Divo
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
A történet aranyos volt, magával ragadó. :) Pár dolog: mi több külön írandó, a mert elé kell vessző (bár szerintem tudod, csak véletlen maradt ki). A kötelező szavaknál a zenél szerepelt, mint ige, de most elfogadtuk a zene szót is.