Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Folytasd a történetet
Folytasd a történetet : A Telihold Titka

A Telihold Titka

  2013.08.11. 21:00

szerző: Tigris


Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés! Rossz parkba jöttem. Hogy lehetek ennyire ostoba?! Hát persze, hogy nem jött el, hiszen ez nem is az a hely, amit megbeszéltünk. Ahova nekem mennem kell, az…

– Az a város másik oldalán van! – kiáltottam el magam, és azonnal talpra ugrottam. A körülöttem levők megálltak egy pillanatra, és rosszalló tekintettel néztek rám. Fülig vörösödtem, mert csak most jutott el az agyamig, hogy hangosan is kimondtam azt, amire gondoltam. Sebaj, ami megtörtént, azt már nem lehet visszavonni, nekem azonban jelenésem van az város túloldalán, méghozzá alig öt percen belül!

Igencsak iparkodnom kellett, hogy ne késsek el. A tömegközlekedést inkább hagytam a csudába, gyorsabban odaértem gyalog… vagyis inkább futva.

Lihegve értem a megbeszélt helyszínre, azonban elkéstem. Az órámra nézve rájöttem, hogy több, mint fél órát késtem. Részben a kimerültségtől, részben pedig az elkeseredettségtől összeestem. Kis híján az eszméletemet is elvesztettem. Csak bámultam magam előtt a földet, felismerhetetlenségig eltorzult szavakat hagyták el a számat, és sírtam.

– Ezt nem hiszem el! Ez lett volna az utolsó esélyem, hogy találkozzak vele, de én még ezt is képes voltam alaposan eltolni! Ez nem lehet igaz! Nem… nem… nem… – ezek után nem emlékszem semmire. A kimerültség és a mérhetetlen bánat a hatalmába kerített; álomba sírtam magam ott, a park egyik eldugott kis zugában, amiről tényleg nem sokan tudtak.

Lassan tisztulni kezdett a kép. Felkeltem a földről, és leporoltam magam. Már teljesen besötétedett, és feljött a telihold.

– Vajon mit gondolhatsz most rólam, Eric? Biztos azt hiszed, hogy én is ugyan úgy felültettelek, mint a többi lány. Pedig ez nem igaz. Egyáltalán nem az. Egyszerűen csak… idióta vagyok, és kész. Elnéztem a helyszínt, ezért nem jöttem el. Annyira sajnálom! – mondtam a képzeletbeli Ericnek, aki mostanra már biztosan megérkezett Mirana kikötővárosába. Mély levegőt vettem, és lassan kifújtam.

– Ég veled, Eric. Örökké hiányozni fogsz! Annyira sajnálom, hogy elszalasztottam az utolsó találkozást. Remélem, egyszer majd megbocsájtasz nekem! – néztem fel a teliholdra. Feltámadt a szél, és virágszirmok ezreivel terítette be az égboltot. Mintha csak azért csinálta volna, hogy még jobban elkeserítsen. Hiszen… ez volt a kedvenc időtöltésünk. A parkban nézni a kavargó virágszirmokat, amiket szél kénye-kedve szerint sodorhat bármerre.

– Kár, hogy te már nem lehetsz itt velem. Holdfényben még sokkalta gyönyörűbb. Remélem, boldog leszel Lüában is… elvégre a családod elvárja tőled, hogy hozzámenj ahhoz a lányhoz. Komolyan, mit képzeltem én, amikor azt hittem, hogy mi ketten valaha is egy pár lehetünk? Ahhoz ez túl szép álom volt…

–  És különben is, az a lány biztosan százszorta gyönyörűbb, mint amilyen én vagyok! Meg sem érdemeltem őt. Jobb is így.

– Pontosan… várjunk csak? Ezt nem is én mondtam… De ha nem én… akkor ki?

– Hát én – lépett elő a bokrok közül egy alak. Először megrémültem és sikítani akartam, de aztán felismertem őt.

– Eric? Hát te mit keresel itt? Azt hittem, hogy már elmentél!

– El is mentem. De a szomszéd városban leszálltam a vonatról. Tudod… az a lány kijött elém egészen odáig. Azt mondta, hogy nem szeretne megbántani, de az ő szíve már másé, és a tengerbe vetné magát, ha rákényszerítenénk a házasságot. Egyet értettem vele, ezért segítettem neki meggyőzni a szüleinket, hogy felejtsék el ezt az ostobaságot.

– És? Sikerült? – teljesen elfelejtettem, hogy az imént még az egereket itattam. Eric lassan bólintott, én pedig örömömben a nyakába ugrottam.

– Különben is, valamit elfelejtettem – suttogta a fülembe.

– Mit? – kérdeztem kíváncsian, és hátrébb léptem egy lépést, hogy láthassam az arcát.

– Tudtam, hogy rossz helyre mentél, amint az óra elütötte az ötöt. A szüleimet azonban nem várathattam meg. Ezért ezt sem tudtam odaadni neked – egy kis dobozkát húzott elő a zsebéből. Kinyitotta és egy gyönyörű nyakláncot vett elő belőle. A medálja hasonlított egy iránytűhöz, bár eléggé absztrakt formája volt. Közelebb lépett hozzám, és a nyakamba tette.

– Lana… gyönyörű vagy és okos. Azonban ismerlek, és tudom, hogy mindig eltévedsz. Ezért készítettem neked ezt. Mindig megmutatja a helyes irányt a felé a cél felé, amit a szíved keres.

– Ez… a legszebb ajándék, amit… – nem tudtam mit mondani. Eric felemelte a medált, és rábökött az iránytű nyelvére. Az pontosan a fiúra mutatott, pedig ha egy valódi iránytű lett volna, akkor pont az ellenkező irányba kellett volna mutatnia. De ez nem egy hagyományos szerkezet volt, és a szívem sem észak felé vágyott. Nem, az, amit én akartam, az pontosan ott állt előttem, és a szemembe nézett.

Egy sötét felhő kúszott a hold elé, és sötétségbe borított mindent. Mire ismét felbukkant, hogy kékes ragyogásával borítson be mindent, mi már a padon ültünk, és fogtuk egymás kezét. Ami pedig abban a sötét pillanatban történt… nos, az maradjon a hármunk titka. Az enyém, Ericé és a számtalan titkot őrző Teliholdé.

                                                                      VÉGE                   

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments