Csatlakozz te is!

A szeretet mindig győz

Ezüstország mindig is csodaszép hely volt. Az a fajta hely volt, ahol az emberek az ebédet ezüst evőeszközökkel ették meg, illetve ezüsttálból szolgálták fel. Gyapjaslepke is itt élt, azonban ő nem élt olyan fényűző életmódot, mint társai: szegény sorsú családból származott ő, ezüst helyett fa evőeszközökkel evett családja. Soha nem volt elegendő pénzük, az adót sosem tudták befizetni, ami kötelező volt, ezért bujkáltak Ezüstország utcáin, nehogy elkapják a habszedők őket. Azonban Gyapjaslepke családjának volt egy értéke, ami Ezüstország családjaiban igazi fehér hollónak számított: ez az érték a szeretet. Gyapjaslepke mindig szeretetben nevelkedett, és sosem veszekedtek szüleik az miatt, mert nem volt pénzük.

Telt-múlt az idő, Gyapjaslepke felcseperedett, és igazi szép leányzó lett belőle, a fiúk csak úgy bolondultak érte. Iskolába járt, jól tanult, sok barátja volt. Nagyon szeretett bábozni, számtalan bábjátéka volt neki, fellépett születésnapi zsúrokon, rendezvényeken is. Otthon segített a talicskát tolni esténként, amikor a szüleinek segítségre volt szüksége, rendben tartotta otthonukat, testvéreit ellátta mindenféle jóval, minden hónap második hétfőjén vitt haza egy adag gumicukrot, és egyenlően elosztotta három kisebbik testvére között. Egy nap azonban ahogy hazaért, nem talált otthon senkit sem, csak egy kis cetlit. A következők álltak rajta:

Kedves lányom, Gyapjaslepke,

Sajnos futnunk kellett testvéreiddel, amíg iskolában voltál. Jöttek a habszedők, apádat bevitték a börtönbe, nekünk menekülni kellett. Sajnálok mindent, hogy így kell megtudnod, elhiheted, hogy nem így szerettem volna.

Örökké szeretlek, édesanya.

- Ez nem lehet igaz… - mondta Gyapjaslepke, majd sírásban kezdte fojtogatni – Ez nem lehet igaz! Miért velem történik meg az ilyen?

Elhatározta, hogy megkeresi legjobb barátját, Pumát. Puma Ezüstország másik felében lakott, körülbelül 4 óra az út gyalog, így bepakolt elegendő ételt és italt az útra, majd útra kelt. Ment, mendegélt, azonban a Varázslatos Erdőben eltévedt, így segítséget kellett kérnie. Egy vén banya házát találta meg, ami természetesen mézeskalácsból épült fel, sok-sok cukormázzal díszítve. Gyapjaslepke bekopogott, majd várt a válaszra. Választ nem kapott, ezért megpróbálkozott még egyszer, majd még egyszer… De nem kapott választ. Még egyszer utoljára megpróbálta, amikor egy hosszú orrú, bibircsókos asszony nyitott ajtót.

- Hát te meg ki vagy? – kérdezte a boszorkány.

- A nevem Gyapjaslepke, asszonyom, és egy kis segítségre lenne szükségem. A barátomhoz tartok, Híd városába, de eltévedtem az erdőben, és útmutatóra lenne szükségem, hogy merre menjek tovább.

- Fáradj beljebb aranyoskám, majd én segítek.

Gyapjaslepke bement, majd a boszorkány leültette egy foltokkal tarkított hokedlire.

- A teremburáját! Te aztán igazán szemrevaló kislány vagy – mondta a boszorkány, majd még jobban szemügyre vette Gyapjaslepkét.

„Kezdek félni” – gondolta Gyapjaslepke.

- Szóval, kislány, kit is keresel?

- Híd városába szeretnék eljutni, a barátomhoz, Pumához.

- És miért szeretnél te oda menni? – kérdezte a boszorkány.

- Mert szükségem van a segítségére.

- Miféle segítségre van neked szükséged aranyoskám?

- A szüleimet elvitték a habszedők. Őket szeretném megkeresni.

Egy varjú reppent be az ablakon. Leszállt az ablak peremére, majd azt mondta a boszorkánynak:

- Gazdám, a kislány szülei elintézve, azt hiszi, hogy a habszedők vitték e… - nem fejezte be a mondatot a varjú, mert a boszorkány hozzá vágott egy fazekat.

- Hallgass, te istenverte! – mondá a boszorkány, majd ránéz Gyapjaslepkére. – Igazán szemrevaló kislány vagy, nem gondolod, édesem?

- Mit akar tőlem? – kérdezte Gyapjaslepke aggodalommal teli hangon.

A boszorkány nem válaszolt. Gyapjaslepke agya elkezdett dolgozni, hogy hogyan is tudna megszabadulni a boszorkánytól, de egy hang a fejében azt mondta, hogy nem szabad neki elfutnia. Miért ne szabadna?

- Gyapjaslepke, segíts! – hallotta a lány. Az anyja volt az.

Gyapjaslepke körülnézett a szobában, majd megpillantott egy ajtót. Felpattant, majd odalépett az ajtóhoz. Feltépte azt, majd benézett. Az ajtó a családját rejtette, azonban nincs, és nem is lesz könnyű dolga Gyapjaslepkének kiszabadítani őket, mert csalán veszi körbe a szobában őket. Mindannyian meg vannak kötözve.

- MI EZ?! – ordította Gyapjaslepke a boszorkánynak.

- A végzeted, édesem! – mondta a boszorkány, majd egy varázslatot szórt Gyapjaslepke felé.

Gyapjaslepke gyors volt, és ki tudta kerülni a varázslatot. A boszorkány káromkodott egy hatalmasat, majd küldött még egy varázslatot a lány felé. Gyapjaslepke hihetetlen gyorsasággal állt fel a padlóról, majd kezdett futni a sajátja, és családja életéért. Kifutott a szobából, majd egy másikba tért be. A varjú követte, próbálta őt likvidálni, de nem sikerült neki. El tudott bújni. A boszorkány bement abba a szobába, ahol Gyapjaslepke rejtőzött.

- Tudom, hogy itt vagy, szóval ne bújkálj! – mondta a boszorkány.

Elkezdett gondolkodni azon, hogy mit tudna csinálni, hogy tudná semlegesíteni a boszorkányt. Gyapjaslepke megvárta, amíg megfordul a boszorkány, majd erőt vett magán, és ráugrott a boszorkányra. Megölelte, megpuszilta, majd egy hatalmas, fehér köd szállt köré, és a ház köré. Öt perc múlva a Varázslatos Erdő elkezdett virágozni, a ház eltűnt a boszorkánnyal együtt. Gyapjaslepke anyukája a lánya felé fordult, majd odafutott hozzá, és megölelte.

- Bátor voltál – mondta az anyja – büszke vagyok rád.

A család nagy szeretettel ment haza, a király pedig bátor tettéért neki adományozta foltos hálóingjét, és eltörölte a család összes adósságát.

- Minden jó, ha a vége jó – írta Gyapjaslepke, majd lerakta a tollat, berakta a borítékba a levelet, megcímezte Pumának, majd feladta, hatalmas büszkeséggel.

írta: Tomii.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés