Mirjam csak állt, és bámult maga elé. Majd lassan lehullott egy könnycsepp, szinte észrevétlenül. De csak szinte. Bob figyelmét ugyanis nem kerülte el. Oda ment hozzá. Egészen eddig figyelte, ahogy Mirjam fogja a kedvenc játékát a kezében és csak áll. Ácsorog már vagy tíz perce némán. Ő pedig csak várt. Várta mi lesz a folytatás. Majd mikor eljutottunk történetünk azon pillanatához, ahol az a bizonyos könnycsepp is előkerült, Bob elő lépett a sötétből és megfogta Mirjam kezét.
- Mi történt? – kérdezte halkan, s hosszú percek után, Mirjam ránézett. Nem mondott semmit, csak felemelte a kezét, s felmutatta a kezében tartott kedvenc játékát. A kedvenc játékot, ami nem volt más, mint egy kicsike, ezüstszínűre festett, fából faragott, csinosan felöltöztetett bábocska.
Bob nézte, meg is fogta, majd körbeforgatta, de nem jött rá, mi lehet a probléma. Mirjam látva értetlenségét, egyszerűen csak ennyit mondott.
- Foltos. – S mintha ez mindent megmagyarázna, újra elfordította tekintetét Bobról, és folytatta a távolbanézést.
Bob észrevette, hogy a picike lábakon, pontosan a térdnél, nem alatta és nem fölötte, már nincsen ezüsttel lefestve az a bizonyos fából faragot térdecske. S pár pillanattal később…
- A teremburáját. - Ugrott fel megvilágosodva. De úgy tűnik meg is világosodott, hiszen a bús hangulatnak azonnal vége lett, ahogy felpattant, felkapta Mirjamot, aki a meglepetéstől megszólalni sem tudott. Nem értette, hogy eme tragédia, miért okoz ilyen nagy örömöt Bobnak. De még mielőtt mondhatott volna bármit is, Bob letette, és eltűnt a fák mögött. Pár pillanattal később, az ő icipici kerti talicskájával tért vissza, amiben most egy kanálszerűség és a plüsspumácskája a szobájából tartózkodott.
- Mit csinálunk? – kérdezte Mirjam, mert ő csak a bábocskájára tudott gondolni egészen idáig, és a hatalmas balesetre, ahogy elejtette az ő kis kincsét, és leesve megsérült. - Most már sosem lehet a régi. – mondta kis a hangosan is nagy bánatát.
- Dehogynem, drága Mirjamom. Látott ez egy varázslatos habszedő. Anyu használja a konyhában, emlékszel rá? – Mirjam zavartan bólintott. – Arra használja, hogy a fölös habot eltűntesse. S nekünk erre lesz szükségünk, ha Ezüstországba akarunk menni, hogy a drága Christine újra tökéletes legyen. – Fogta meg Mirjam kezét, akinek a mosolya ezután úgy sugárzott, hogy a Nap is elbújhatott volna mögötte. – El kell tüntetnünk a fölös habokat az égről, hogy meglássuk a kaput.
- És mit keres itt Philip, a pumácskám? – kérdezte, a mosolya mögül, kissé gyanakodva?
- Hát minden fontos küldetéshez kell egy társ igazam van? – Kacsintott rá Bob.
- És miért kell az én icipici kerti talicskám? – folytatta.
- Nem szeretnéd, hogy szegény sérült Christinünknek, így sebesülten kelljen utaznia, igaz? – válaszolta meg az utolsó kérdést. Elvette tőle a bábocskát, és belefektette a talicskába. Majd átnyújtotta a komoly hatalommal felruházott, mégis egyszerű habszedőt Mirjamnak. Úgy vette át, mintha varázspálca kerülne a birtokába. – A feladatod, hogy eljuttasd Christinet Ezüstországba, ahonnan Ő maga is érkezett, és ahol újra tökéletes lehet. Vállalod eme nemes küldetést? – Mirjam szinte már vigyázba vágta magát, úgy mondta. – Igen!
- Ezennel kinevezlek Miss Mirjam kapitánnyá. El kell jutnod a felhőkön túlra. – Mirjam szemében elhatározás tükröződött. S mikor Bob hátat fordított neki, megrémülve utána szaladt.
- Semmi utasítás? Útmutató? – Bob válasza a rémült tekintetre csak egy mosoly volt. Majd egy kis gondolkodás után mégis hozzátette. – Megkaptad a társad, és az eszközt, a többi rajtad múlik. – Mirjam kicsit megszeppenve ránézett a habszedőre, majd fel az égre, ahol lassan úsztak el felette a felhők. Mire visszanézett, Bob már eltűnt és a talicskába fektetett Christine is.
De az elhatározás megmaradt. Eljutni Ezüstországba. Fel-le kezdett ugrálni, hadonászni a habszedővel a felhők felé, töretlenül próbálkozott. Messze volt a felhőktől, nem érte el őket. De tovább próbálkozott, csak Christine sérült térdét látta maga előtt, és hogy Ő tette ezt vele. Kezében Philippel újra próbálkozott. S egy röpke pillanatra, a felhők közül előbújt a napocska, és pont abban a pillanatban egy gyapjaslepke szállt el a szeme előtt, már már ezüstösen ragyogva a fényben. A látvány magával raadta, és csak nézte. Ez alatt Bob visszatért Christinnel és a frissen festett térdecskével, és látta Mirjam mosolyát. A pillanat elmúlt, a napocska visszabújt a felhők mögé, és Mirjam meglátta az újra tökéletes Christinet, de ahelyett, hogy odarohant volna, egyenesen Bob felé szaladt, és ahogy ő is felé nyúlt, felkapta és átölelte. S hallotta, ahogy Mirjam belesúg a fülébe.
- Köszönöm apu.
írta: TheNita
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Kitüntetett figyelemmel olvastam nagy ivü müvedet. A megilletődésnek nyoma sem mutatkozik. Magam csak csodálkozni tudtam ,tartalmén stilusán szerkezetén. Talán már nem is kezdővagy? Érdemes időtöltésnek tartom . Csak igy tovább. Sok sok örömet szerzel vele nékünk. Meg az is lehet,hogy igy alakul a siker kovácsa. Nagyon örülök köszi a sikeres fáradozást Nagyon boldog,Papa.