Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan száll, ami igen kár.
Úgy érzem benned megbízhatok,
tőled csupa- csupa szeretetet kapok.
Mint a fehér lepedő, oly tiszta a szíved,
soha ne hagyj itt; kérlek.
Ha valaki szekál, csak azt mondjuk neki, hogy lekvár.
Ez a mi kis titkos szavunk, ha valamiről beszélgetni akarunk...
Tegnap együtt néztük a katedrális filmet,
hát nem álmodtunk róla valami szépet.
Máskor ezt ne nézzük meg kérlek,
tudom, hogy te szereted én értem...
Mindketten szeretjük a diót,
ezzel ellentétbe a hipót.
Versem költése közbe a nap perzsel,
ő meg kérdezi mit keresel...
Nem értettem mire céloz, biztos a lekvárra,
aminek nagyon felment az ára.
Napsütés után jött az eső,
fejünkre húztuk a lepedőt.
Kölyök oda szól jöjjünk elő,
de megvédett minket a tető.
Felálltam, de fejem bevertem és körülöttem minden zúg,
a kezembe száll a húr.
Ez a hét is csak mi lehettünk,
az is igaz, nem mindenre emlékszünk…
A katedrális nagy kertjében néhány kölyök focizik
Száll a labda, kiabálnak, s a pap bent lassan bedilizik
Beszédet kell írnia, de nem megy, nem tud figyelni
Zúg a feje, lassan halad, mert kint ordibál a Berci
Perzsel a napsütés, a gyerekek vidámak
A papnak végül egész más gondolata támad:
"Hagyom az írást, uzsonnázom inkább!
Majd folytatom este, az lesz a legtisztább!"
Előveszi az uzsonnát: lekvár, sajt és dió
Meg egy kis kenyér, "Jó lesz ez, nagyon jó!"
Éppen elkezdene enni, mikor betörik az ablak
Tele lesz üvegszilánkokkal az egész paplak
A labda berepült a szobába, vörös a pap feje
"Csináltassátok meg! Ez nem a foci helye!"
Berci válaszol, és hangjában jó sok az alázat:
"Sajnáljuk, ami történt, de van rá magyarázat.
Hirtelen egy ismeretlen srác jelent meg az udvaron
Lepedő volt rajta, a kezében csiga, körmei helyén karom
Nagyon megijedtünk, mert fenyegetően nézett ránk
Fejbe akartuk rúgni, de nem találtuk el, így lett a sok üvegszilánk"
"És hol van most az a fiatalember?" - kérdezi a pap
"Eltűnt azonnal, egy pillanatig láttuk csak!"
"Ennél eredetibb történetet vártam volna
Gyerünk, dobjátok össze a pénzt holnapra!"
Leborulok szépséged előtt.
Mint elsőáldozó kölyökként
A katedrálisban, úgy felnőtt
Képben is látom az örök fényt,
Amikor Rád nézek, kedvesem.
Leborulok szépséged előtt.
Szerelmes dalom száll az éjben,
Mert megint Rád gondolok. Lelőtt
Engem Ámor nyila, mert mélyen
Aluszom és Rólad képzelgem.
Álmomban is Terád gondolok.
Lelki szemeim előtt látom,
’Hogy lepedőd fejedre vonod,
Ajkad vörösen perzsel, fárodt
Szemed lehunyod, s elszenderedsz.
Nem vagyok méltó szépségedhez.
Csókod oly édes, mint a lekvár.
Megszépül minden, ha elkezdesz
Mosolyogni. Felnézek Terád.
Csak remélhetem, viszontszeretsz.
Gyenge vagyok szépséged előtt…
Érő dió, nyüzsgő csiga, zúg
A fejem, itt az ősz… Erőt
Veszek, de az élet hason rúg…
S már tudom, nem leszel itt nekem…
Vörös szárnyú pillangóként repkedve
Ősi Földanya mosolyogva szemlélte
Mily csodás dolog e Világ létezése
S mindezt mennyi szeretet hozte létre.
Hűs vizű csermely zúg alá a völgybe,
Ahol egy csiga, mint ha légtornász lenne
Egyik levélről a másikra csusszan le.
Vidám kölykök csapata szaladgál alant
Nem hatja meg őket sem sípszó, sem parancs.
Ám a hőség nem kímél sem élőt, sem holtat
Így végül megpihennek egy diófa alatt.
Perzselő hőség száll tovább a rétekre
Napfény ízű lepedőt terítve a hegyekre
S mézédes lekvárt hintve a mezőkre.
Ősidők katedrálisa áll a főtéren
Dacolva az ellen, mit nem tűrhet tétlen.
Vörös szárnyú pillangóként repkedve
Ősi Földanya a Világot mosolyogva szemlélte.
Magzat voltam, más világban
Édesanyám hasában rugkapálóztam.
A szeretet zúgott a fülembe kintről,
A szívem máris verni kezdett, idebentről.
Az első fény, mely szememet perzseli,
A szülőszoba lámpája égeti.
Kék lepedő volt a testemen,
Édesanyám keblén pihentem.
Kis kölyök, pulya, lurkó
Diófa alatt almával drukkol,
Kacagás az anya szájból,
Emlék, abból a más világból.
Emlék, emlék örök emlék,
Ebben a sivár kopott világból!
Sárga avar amerre mész,
Síró lelkek, könnycseppek mindenfelé.
Talán van még boldogság, e világban…
Édesanya mosolyában, kacajában.
De kinek már nincs ki lekvárt főzzön,
Vörös szemmel sírva a földön,
A sírkőre borulva nem jön ki több,
Csak egy őszinte, mélyről jövő: Köszönöm!
Előtör egy régi emlék:
Otthon, a kertben csigát szedtél.
Ökörnyál száll a széllel,
Csigát szedtél gyermeklélekkel.
Szüleid mosolyogva néztek,
Mert tudták, te vagy nekik a legfontosabb az életben!
Katedrális lélek, épületben élnek,
Épületben az emlékek,
Emlékekben a szerettek,
Szeretetünkben a jólélek.
S ha ez mind benned élnek:
Elmondható: van SZÍVED!
Eljött a nap, mindenki izgul,
A katedrális már hangosan zúg.
Készülődik az ifjú pár,
Mindenki őket várja már.
Sok vendég már kiöltözött,
Kölyök csiga is átöltözött.
Minden virággal teli rakva,
Szépen díszített padok vannak.
Az eskü után mindenki ujjong,
Egybe kelt a vőlegény, s menyasszony.
Vacsorára perzselt diót esznek,
De ki nem marad a torta sem.
A torta kívülről szép, fehér,
bár belülről nem túl szerény.
Málnalekvárral van töltve,
Gyönyörűen elrendezve.
Végezetül csak egy dolog maradt,
Meglepetés a házaspárnak.
Fehér lepedőt kiengedtek,
Vörös lufik mind leszállnak.
A házaspár már nagyon boldog,
Együtt mulatnak barátok, s rokonok.
Így zárul egy jó esküvő,
Mindenki boldog, s táncra perdül.
Szép volt
Régen még beszéltünk,
régen még találkoztunk,
S már csak emlék vagy,
mint egy régi képeslap.
Sok időt beszéltünk,
akár órákon át is,
De ebből nem maradt semmi,
Hisz neked már más számít.
Barátok voltunk,
abból is a legjobbak,
de jött valami dolog,
ami mindent elrontott.
Jött egy fiú, beleszerettél,
S velem már nem törődtél.
Mindened ő volt, az egész életed,
De ezzel kizártál engem.
Üresnek éreztem magam,
mint egy katedrális
De téged ez nem hat meg,
Mert sohase szerettél.
Kidobtál az életedből,
mint egy használt lepedőt,
S már kölyökként szerettelek,
De Téged ez nem érdekelt.
Csiga módjára behódoltál neki,
S saját véleményed ki se mered mondani.
Nem vagy szabad, pedig szállnod kéne,
Mint egy levél, a világ egébe.
Falat húztál köréd,
nem is gyengét, erőset,
Mint egy dió,
a héjával körülvédve.
Pedig nem kéne tartanod,
főleg nem tőlem,
De ezt te tudod,
és ez a te döntésed.
De persze ennek is,
mint minden szerelemnek,
Vége lett mindennek,
S te csak sírtál, vörös szemeddel.
Perzsel az élet,
Mindenkinek fáj,
De Te akartad ezt,
Ne tagadd már.
Zúg a fejed, hallod a hangját,
Most kéne neked egy igaz barát.
De te döntöttél, én nem kellek,
Ezért most ne is keress!
Szétestél teljesen,
mint barackból lekvár.
S most várod hogy segítsek,
De erre már ne várj.
Remélem már tudod,
nem így kellett volna,
Többet ér egy igaz barát,
mint egy pillanatnyi pár.
Már egyedül maradtál,
Nem segít neked senki,
Most kellenék én neked,
de ezek után nem leszek veled.
Most egyedül vagy, sírsz a sötétben,
Várnád, hogy írjak, e szomorú időben.
De ezt magadnak csináltad,
Idd is meg a levét,
Remélem örülsz, mert mindent elvesztettél.
Elbújik a kis csiga csendes otthonába,
Akkor veszi észre: hű, de koszos a háza!
Mindent elrendez, vörös lepedőt hint ágyára,
S csendes álomba merül meleg kis házába.
Zúg az öreg hűtű, készülődik a lekvár,
Száll a finom diós kalács illata, amit minden kölyök elvár.
Ekkor veszik észre, perzselődik már a kályhában a tűz,
Nagymama, öreg székében, gonosz legyeket űz.
Minden elcsendesül, a hűtő sem zúg,
Kiürült, minden mellék- és főút.
Nagymama ül, a kisgyermek ágya mellett,
Katedrálist mesél neki, ahogy egyszer Nektek.
Már semmit nem hallok,
Így estetájban, mi nálunk, már minden halott.
Akkor odafekszenek a nagymama mellé, a gyerekek,
S akkor tudják pontban, milyen is a szeretet.
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Petra verse:
Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan száll, ami igen kár.
Úgy érzem benned megbízhatok,
tőled csupa- csupa szeretetet kapok.
Mint a fehér lepedő, oly tiszta a szíved,
soha ne hagyj itt; kérlek.
Ha valaki szekál, csak azt mondjuk neki, hogy lekvár.
Ez a mi kis titkos szavunk, ha valamiről beszélgetni akarunk...
Tegnap együtt néztük a katedrális filmet,
hát nem álmodtunk róla valami szépet.
Máskor ezt ne nézzük meg kérlek,
tudom, hogy te szereted én értem...
Mindketten szeretjük a diót,
ezzel ellentétbe a hipót.
Versem költése közbe a nap perzsel,
ő meg kérdezi mit keresel...
Nem értettem mire céloz, biztos a lekvárra,
aminek nagyon felment az ára.
Napsütés után jött az eső,
fejünkre húztuk a lepedőt.
Kölyök oda szól jöjjünk elő,
de megvédett minket a tető.
Felálltam, de fejem bevertem és körülöttem minden zúg,
a kezembe száll a húr.
Ez a hét is csak mi lehettünk,
az is igaz, nem mindenre emlékszünk…