Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Ina cikke

A Föld napját első ízben 1970. március 21-én rendezték meg John McConnell egy évvel korábbi, San Franciscóban megrendezett UNESCO konferencián felvetett ötlete nyomán. Még ugyanezen év április 22-én egy amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított a Föld védelme érdekében, ennek megindításakor már több mint huszonötmillió honfitársa állt mögé, napjainkban pedig több mint ezer szervezet vesz részt benne a világ valamennyi tájáról. 1989 óta a Föld napját hivatalosan is e mozgalom megalakulásának napján ünneplik.

Magyarország az elsők között, még 1990-ben alapította meg a Föld Napja Alapítványt, amely évről évre lelkiismeretesen szervezi a környezet védelmére alapuló programokat e jeles napon. Többek között környezeti könyvek kiadásával, vetélkedők összeállításával támogatja a pedagógusokat és a diákokat, de szerveznek szelektív hulladékgyűjtést, népszerűsítik a megújuló energiaforrások tanát az egész országban.

Mindenképpen példamutató, amit e szervezetek, mozgalmak tűztek ki célul: minél több embert meggyőzni bolygónk fontosságáról, s emlékeztetni őket, milyen drága kincs a tiszta levegő és víz, s erre bizony vigyáznunk kell a mindennapokban is. Még ha nem is szerelhetjük fel mindannyian házainkat napelemekkel, mi is megtehetünk apróságokat: szelektíven gyűjtjük a hulladékot, tömegközlekedést használunk és fákat ültetünk. Néhány apró lépéssel kezdődik, mint minden más, de ha minden ember összefogna, együtt jelentős javulást érhetnénk el környezetünk megszépülésében.

Ma már az iskolákban is jelentős a természet- és környezetvédelem ismertetése, így a fiatalok már egész korán megtanulhatják, minden tettükért felelniük kell, egy eldobott műanyagüveg is károkat okozhat, még ha nem is látjuk azonnal a nyomát. A tanulóknak különböző programokat szerveznek, amelyek keretében közelebb érezhetik magukat az általuk is védett világhoz: túrákat szerveznek, közterületeken szedik össze a hulladékot, s néha előadásokat hallanak neves emberektől, akik maguk is elhivatott természetvédők, és akikre a fiatalok felnézhetnek. Hiszen nem kezdhetünk el elég korán beletanulni bolygónk megóvásába, és mégis gyakran hiába a rengeteg szorgos munka a pedagógusoktól, a különböző események megrendezése, mindig lesz néhány ember, aki azt hiszi, rá ez nem vonatkozik. Ő eldobhatja a szemetet, ő járhat mindennap autóval, rajta nem múlik semmi. De igen!

Nem szabad hagynunk, hogy néhányan azt higgyék, ők túl apró porszemek a világban ahhoz, hogy érjen bármit is, ha tesznek valamit bolygónkért. Sokan vagyunk a Földön, s mindannyiunknak tennie kell valamit, ha tartós javulást akarunk elérni! Ha csak néhányan kapnak ásóhoz és facsemetéhez a Föld napján, már megérte a rengeteg fáradozás, de igyekeznünk kell másokat is meggyőzni, környezetünk fontosságát nekünk is hirdetnünk kell, hogy azokhoz is eljussanak e gondolatok, akiket eddig talán hidegen hagyott mindenféle próbálkozás. Cselekednünk kell, hogy a bolygó, amelyen élünk, évek múltán is megőrizhesse nem csak lakhatóságát, de minden szépségét is, mint fénykorában.

Nem lehetünk lusták ahhoz, hogy megtegyünk néhány apró lépést. Még ha csak a Föld napján is ültetünk fát, gyűjtjük szelektíven a hulladékot és használunk tömegközlekedést, néhányunknak talán majd a mindennapokban is eszébe jut: ez az egyetlen hely, amit az otthonunknak hívhatunk! Nem csupán azért, mert itt szívhatjuk tele a tüdőnket éltető oxigénnel, de ez az a hely, ahol mindannyian felnőttünk, ahol szüleink is felnőttek, és talán a következő generációk is élni fognak. Nekünk nincs más otthonunk, a Föld az egyetlen hely, ahol mi, emberek, igazán élhetünk.

Nem pusztíthatjuk el szülőbolygónkat a kényelem és a felgyorsuló világ szükségletei miatt. Meg kell értenie minden embernek, hogy a levegő, a víz és a napfény nem játékszer, s ha egyszer elrontunk valamit, annak igenis nekünk kell vállalnunk a következményeit!

Hiszen ki mondta, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot mi magunk is?

írta: Ina

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments