Angyali érzés
Egy éve már annak a szomorú napnak. El sem hiszem, hogy egy éve, pontosan egy éve itthagyott a mamám. Egy éve, karácsonykor… Mindenre tisztán emlékszem.
Szenteste volt. Kint hatalmas hópelyhekkel havazott, bent meghitt volt a hangulat. A karácsonyfa csak úgy mosolygott ránk. Édesanyám, édesapám, én és a testvérem díszítettük. A mama ült a karosszékében és csak nézte, ahogy megszépül a fenyőfa. Aztán a papa behozta a forralt bort, s leültünk a kis dohányzóasztalunkhoz. Mama történeteket mesélt a kisgyerekkorából. Nagyon szerettem hallgatni, mikor mesélt a régi időkről, számomra érdekes volt. Mesélt a dédszüleimről, a testvéreiről, az öreg cicájáról. Mi figyelemmel hallgattuk Őt. Aztán egyszer csak azt mondta: „Ebből elég volt, vár minket a lakoma.” Még Ő főzte a húslevest, még Ő sütötte a bejglit. Istenien finom volt. A vacsora után ajándékoztunk. Persze a mama mindig állította, hogy az ajándékokat karácsony napján kell átadni, de mi sosem fogadtuk meg, mert annyira vártuk már a meglepetést. Azonban Ő makacsul nem tette oda sosem a fa alá, csak másnap. Mi azért odaadtuk neki az ajándékokat, amiknek mindig örült.
Nagyon késő lehetett már, mikor minden aludni készültünk. Én az öcsémmel aludtam, közös szobánk volt. Elaludtunk.
Éjfél körül valami furcsa zajt hallottam, aztán kinyitottam a szemem. A mama volt az. Nem nagyon törődtem azzal, hogy bejött a szobánkba, hiszen minden karácsonykor ilyenkor „adja át” az ajándékát. Mikor a zörej elmúlt, izgatottan felkeltem. Kaptam egy gyönyörűszép naplót a mamától, jó vastag volt és díszes. Kinyitottam. Egy idézet volt benne:
„Járj nyitott szemmel, hogy ne tévedj el, de ha eltévedsz, én veled maradok.”
Különös érzés fogott el. Vajon miért írhatta ezt nekem a Nagyi? Próbáltam értelmezni a kis szöveget, de már fáradt voltam, így visszafeküdtem az ágyamba. Sajnos az öcsi horkolásától és a különös érzéstől viszont nem tudtam elaludni…
Másnap reggel 8 órakor ébredtünk. Anyu reggelit készített, apa a fa alatt olvasta a kedvenc magazinját. Az öcsém a kanapén ugrált. Papa és mama viszont sehol nem voltak.
Rékérdeztem anyánál, hogy Ők hol vannak. Azt felelte, még alszanak. Ekkor meséltem el neki az éjfélkor történteket. Láttam rajta, hogy egy kis gondolkodásba ejtettem, de a reggelit követően már nem igen foglalkozott a dologgal.
Egy fél óra múltán a papa végre felkelt. Kicsoszogott a papucsában és a köntösében anyukámhoz, és mondott neki valamit. Éreztem, hogy csak valami rossz hír lehetett, s mikor anyukám arcán könnyek jelentek meg, már szinte biztos voltam benne. Anyu rám nézett, majd berohant a mamámhoz.
Én nem mertem utána menni…
A temetést egy hét múlva tartottuk. Sok mindenki ott volt, s ez jól esett nekünk. A mama jó ember volt. A legjobb ember. S a sors mégis elvette tőlünk.
Ennek már egy éve, de még mindig nem dolgoztam fel az esetet. Idén a karácsony is más lesz. Más lesz, mert nélküle ünnepelünk, nem ülünk le együtt a kis dohányzóasztalunkhoz, nem iszunk együtt forralt bort, nem hallgatjuk többé a történeteit, nem kapunk tőle éjfélkor ajándékot… Minden teljesen más lesz. Azt hiszem, idén a legnagyobb ajándék és a legszebb ajándék az lenne, ha Ő visszajönne közénk.
Szenteste a fa alatt éreztem valamit. Valamit, amit még soha. A jelenlétét éreztem. A mama itt volt. Mint egy angyal.
írta: Sayra
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
:(