Csatlakozz te is!

Legszebb ajándék

Mentem az egyetemre. Első napom volt. Elgondolkodtam:

Mostanában sokszor hallottam, hogy „bánhatod, hogy otthagytad Markot”. Barátoktól, családtagoktól egyaránt. Gyomrom olyankor összeszorul. Arra gondoltam, már egy éve annak, hogy Mark elhagyott. Másik lányért. Ezt titkoltam. Ha bevallottam volna, barátnőim szemében én lettem volna az, aki nem képes megtartani egy srácot. Apám ellátta volna a srác baját. Ezt sem akartam, hiszen akkor még szerettem. De hamar túltettem magam rajta. Vártam a megfelelő emberre. Hetekig, hónapokig, de csak nem jött a Nagy Ő. Eltelt egy év. Rám a magány várt. Egyedül fogok megöregedni.

• Szia! Hol a kettes terem? – odalépett hozzám egy srác, így kizökkentett a gondolataimból.
• Szia. Passz. Én is oda tartok. Keressük meg. – válaszoltam.

Szótlanul sétáltunk egymás mellett. Osztálytársak lettünk Adammel. Első két napban egymáshoz sem szóltunk, be sem mutatkoztunk egymásnak. A nevét onnan tudtam, mert elsősként minden előadónak be kellett mutatkozni. Számomra olyan srác volt, mint a többi.

Hétvégéről visszatérve valami megváltozott bennem. Megláttam Adamet. Olyan érzések járták át a testem, mint az utóbbi évben soha. El is felejtettem, milyen ha az embernek összeszorul a gyomra. Kár lett volna tagadni. Szerelembe estem. Körülötte járt minden gondolatom. Hetek alatt jóba lettünk. Hónapok teltek el. Sikerült kiismernem. Minden szavára figyeltem. Tudtam, hogy miről mi a véleménye, miket szeretek, mik aggasztják. Minden áldott nap az adatlapján lógtam. Lementettem az összes képét. Tudtam, hogy ez reménytelen szerelem kezdete.

Egyik nap suli után hazahozott autóval. Igaz, nem kettesben voltunk, de nagyon jó érzés volt közös légtérbe lenni vele. Később ez megismétlődött. Dolgom volt a városba. Felajánlotta, hogy elvisz. Próbáltam kihasználni minden egyes percet. Úgy csináltam, mintha nem tudtam volna, melyik utcát illetve házat keresem. De nem kezdeményeztem. Régebben nem voltak problémáim szerelem terén. De most igen. Valami nagyon megváltozott. A kapcsolatokhoz való felfogásom. Azzal hitegettem magam, hogy el vagyok én egyedül is. Az exekkel töltött napokat utólag időpocsékolásnak tartottam.

Egyik délután ismét az adatlapjára tévedtem. Jobb lett volna, ha nem cselekedtem volna így. Olyat láttam, amitől azt hittem megáll bennem az ütő: Adam családi állapota már nem egyedülálló volt. Az volt kiírva, hogy kapcsolatban van. Kapcsolatban. A fájdalom mardosta a szívem. Csalódott voltam. Ezt az érzést az ellenségeimnek nem kívántam. Nehezen fogtam fel. Rögtön elment az életkedvem. Kiléptem a gépből és csak sírtam. Nem sok közös élményünk, dolgunk volt, de hírtelen minden rá emlékeztetett.

Elhagytam magamat. A következő két napon a többiek rám sem ismertek. Én sem magamra. Gyászoltam a szívem, mely megszakadt. Minden nap megosztottam az adatlapomon 1-1 szerelmes zenét, idézetet, képet. Adam ugyanezt tette.

Pár nap múlva az üzenőfalon megláttam Adam nevét „Adam megváltoztatta a családi állapotát, már nincs kapcsolatban, hanem egyedülálló”.

Még van remény.  Visszatért a régi önmagam. Mintha kicseréltek volna. Elég bohókás látványt nyújthattam. Mindenkire csak mosolyogtam. Adam iránt tovább tápláltam érzéseket, tovább folytatódtak a szerelmes idézetek kiírása. Azt hittem körülöttem forog a világ. Pedig én forogtam a világ körül. Lelkesedésem nem tartott sokáig. Eszembe jutott, hogy egy hét volt hátra a suliból. Szünet. Karácsony. Vizsgaidőszak.

Utolsó nap az osztályban karácsonyi ajándékozást tartottunk. Reménykedtem, hogy Adamet húzzam. Hiába. Nem a kiszemeltem neve szerepelt a cetlin. Osztályon belüli barátaim körében külön ajándékozást is tartottunk. Adamnek is készültem egy kisebb csomaggal. De nem adtam neki oda. Nem volt hozzá bátorságom. Mit szólt volna hozzá? Eztán mindenki elköszönt egymástól.

Nagyon vártam a következő hetet. Menni kellett vizsgázni. Nem ennek örültem. Tudtam, hogy Adam is ott lesz. Nem volt könnyű eljutni az iskolába. Leesett az első hó. Az utak járhatatlanok voltak. Elkéstem. A terembe érve a hideg futkosott a hátamon, hisz megláttam Adamet öltönybe. Forró bort szürcsölgetett. Elegáns és egyben aranyos volt. A szívem persze tovább zakatolt.

A vizsga elhúzódott. A hó nem akart elállni. Sőt. Vörös riasztást rendeltek el. Kiléptem az iskolából. A tomboló hóviharban nehéz volt haladni. Lábamat nézve folytattam utam. Megfontoltam lépkedtem. Csizmám bokáig süppedt a hóban. Majd hírtelen nekiütköztem valakinek. Felnéztem. Adam állt előttem.

• Biztos gyalog akarsz hazamenni? – kérdezte Adam.
• Nem, de nincs más választásom.  – válaszoltam csüggedtem.
• Ülj be a kocsiba. Hazaviszlek. – mondta.

Nem tétlenkedtem. Beszálltam. Az autó többször is megcsúszott a havas úttesten. Féltem, de valahogy mégis biztonságban éreztem magamat. Sajnos gyorsan megérkeztünk. Nem akartam elköszönni. Nem akartam várni januárig, a következő vizsgáig, hogy újra láthassam Adamet. Épp készültem volna kiszállni, de kattant a zár. Az ajtó nem nyílt. Rángattam. Ennek következtében kiesett a kabátzsebemből a dobozka, melyben az oda nem adott ajándék lapult. A fiú ezt észrevette. Épp vissza akarta adni, mikor megcsillant a szeme a szalagon, amin a neve díszelgett.

• Adam? ... – fogta cetlit, amin a név szerepelt.
• … Nem a tiéd. – gyorsan ki akartam kapni a kezéből, de ő gyorsabb volt és eltette. Na szép…
• Direkt zártalak be. Beszélgessünk egy kicsit. Ilyen szép lánynak, mint te, hogyhogy nincs barátja?
• Ne hozz zavarba. Keresem az igazit, de nem sok sikerrel. Van egy személy aki … ööö de inkább hagyjuk. Ilyen helyes srácnak mint te, hogyhogy nincs barátnője? – vágtam vissza.
• Keresem az igazit, de nem sok sikerrel. Van egy személy aki … ööö de inkább hagyjuk.

Ezen mindketten elnevettük magunkat. Csak ekkor vettem észre a fejem felett lógó fagyöngyöt.

• Miért van a kocsid tetejére ragasztva fagyöngy? – kérdeztem meglepve.
• Az ilyen pillanatok miatt. – majd váratlanul megcsókolt, minek következtében megpördültem tengelyem körül. A vér átjárta a testem. Nem akartam elhinni. Rövid pillanat volt, de nagyon kellemes.
• Mennn mennem kell. Nyisd ki az az ajtót. – csak ennyit tudtam mekegni.

Kiszálltam. Rohantam az ajtó felé, ahogy csak tudtam. Arcomba zúduló hó nehezítette a célom elérését. A házba érve lerogytam a kandalló elé. Újra és újra felelevenítettem magamba az elmúlt pár perc eseményeit. Majd csengettek. Kicsit nehézkesen, de elindultam az ajtó irányába. Remegő kézzel kinyitottam. Adam állt ott.

• Ezt elfelejtettem odaadni. Boldog Karácsonyt! – egy kis dobozt nyomott az ujjaim közé. Majd megfogta a kezem. Magához húzott és újra megcsókolt. Fagyöngy most nem volt felettünk. Ő volt életem legjobb karácsonyi ajándéka.

Miután elment, mint mindig, első dolgom az adatlapja átvizsgálása volt: Adam családi állapota már nem egyedülálló volt. Az volt kiírva, hogy kapcsolatban van. Kapcsolatban. Csak mosolyogtam. Nem volt bennem semmi rossz érzés, mert tudtam, hogy nincs mitől félnem.

írta: lblaise

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés