Csatlakozz te is!

G-Portál mese,

avagy levél a jövőből

G-Pro3r2 vagyok, teljes állású rabszolga, egy fémember gondolatok nélkül.
Kezdhetném úgy történetemet, hogy egyszer volt, hol nem volt... de nem teszem, hiszen ez a jövőről szól, a ti jövőtökről.

2027et írunk, a világ haldoklik. Ha kinézel az ablakon, csak halványan láthatod a narancssárga eget a robbantások és háborúk által felkavart porfelhőktől, már amit én itt Londonban láthatok a világból. Az emberiségen úrrá lett a kapzsiság, a hatalom iránti vágy, a felsőbbrendűség érzete. Kipusztult erdők, szegényes állatvilág, és sivár környezet jellemzi a Földet. Tudósok csapata kezdett el dolgozni azon, hogyan juthatnánk egy élhetőbb bolygóra, de egy katonai támadás alkalmával kivégezték őket, így minden esély megszűnt az emberiség jobbá tételére... majdnem minden. De hát mit tudhatok én, csak egy robot vagyok, egy fémből készült komornyik.

Ne érezzétek túlzásnak, úgy van ahogy mondom, egy gonosz bárónőnél, Anelánál szolgálok mióta az eszemet tudom. Bizonyára felmerült bennetek a kérdés, hogy hogyan vagyok képes önálló gondolkodásra. Néhány hete gazdám, az említett nő valami furcsa főzetet kotyvasztott. Mindennapi teendőimet végeztem,takarítást, mosogatást és egyéb házmunkákat, mikor óvatlanul beleestem a zöld színű löttybe. Nem tudom, mi volt az és milyen hatása kellett volna, hogy  legyen, de megszűntette a beprogramozásom, ezáltal szabad gondolatokat kaptam. Természetesen ezt nem tudattam senkivel. Csak tengetem életem a hétköznapok monotonságában, és mindenféle szörnyű munkát végzek az úrnő, Anela kérésére.
Iszonyú dolgokat kell tennem, állatokat kell gyűjtenem a főzeteihez, hogy azok által megőrizhesse bőrének fiatalságát... ó igen, a gyönyörű bőre... meg kell hagyni, fele olyan gonosz sincs mint amilyen csinos. Mióta nekem is vannak érzéseim, valahogy máshogy tekintek rá. Nem igazán tudom szavakba foglalni, különös ez még nekem. Talán ezt nevezitek ti szerelemnek? Nem is értem, hiszen mindig csak bánt... de én mindig hűséges vagyok. Nem bánthatom a gazdámat.

Új napra virradtunk, Anela kutyabőrből szeretne arcpakolást főzni, és a húsából levest készíteni. Az én feladatom, hogy mindent megadjak neki. Lassan kimerészkedek az ajtón, felmegyek a lépcsőn, ezáltal teljes mértékben elhagyom védett, rejtett otthonunkat.
Szétnézek, nincsenek-e a közelben katonák, úgy látom tiszta a levegő, így megindulok egy távoli elkülönített embercsapat lakóhelyére, ami tulajdonképpen az utolsó rezervátum itt felénk a katonáékon kívül. Ahol ember van, ott kutya is. Sétálok már néhány órája, de most megláttam az üde, zöld füves területet. Egy domboldalban, szalmaházakban élnek pár tucatnyian, hiszen más nyersanyag nem maradt, amiből építkezhetnének, de legalább állatokat is tenyésztenek. Egy kislány éppen egy fadarabot dobál a kutyájának... gyönyörű szép fehér kutyus, a gazdám örülni fog neki. Elbújok egy bokor mögött, és megvárom, amíg a kislány eltűnik. A kutya észrevesz, idejön hozzám, barátságosan csahol. Aranyos. De zsákot kell húznom rá, és elindulnom vele hazafelé, drága gazdámhoz. Ahogy lépteim szaporázom, a kiskutya egyre csak nyüszít. Megérkezek, felveszem a foltos fehér kötényem, és a még mindig zsákban lévő kutyával átsétálok a kis elkülönített részlegbe a ház mellé. Húsok vannak felakasztva, különféle állatoké, éppen füstölődnek. Lehúzom a zsákot és felteszem a kutyát az asztalra. Már nem nyüszít, nem kapálózik, csak könyörög a szemeivel... könyörög, hogy újra láthassa a gazdáját, hogy újra boldogan csaholhasson, könyörög az utolsó perceiért. Egy egész világ fájdalma két apró, fényes szempárban. Megsimogatom a fejét, utoljára, majd belemélyesztem a kést, és ő egy halk nyösszenéssel összeesik.

Egy év sem elég, hogy megemésszem a történeteket, de egy perc se kellett, hogy kiontsak egy ártatlan életet. Változnom kell. Segíteni akarok rajtatok, emberek! Nem bírom tovább az álnokságot és a kihasználást, mert a gazdám igenis kihasználja a szeretetemet! Nagyon fáj, fáj az élet. Újra egyszerű robot akarok lenni érzések és gondolatok élkül!...Testem megtört a fájdalomtól. Nem tudom tovább elviselni az átélt fájdalmakat. Még egyszer elindulok a ház felé, benézek az ablakon, Anela gazdám már melegíti a vizet a főzéshez. Nem bírom nézni sem, elkap a hányinger pedig gyomrom sincs. Belopózok a hátsó ajtón a szobámba, előveszem a szerszámos ládát, lecsavarozom az oldalaimat így eljutok a vezérlőegységemhez. Fogom a metszőollót és egyesével szabdalom szét kábeleimet, nem akarok tovább létezni ezen a világon, így nem...

Fényt látok, de lenézve megpillantom saját élettelen testemet. Úgy érzem, mindjárt örökre eltűnök. És ekkor lelkem száz meg száz darabra szakad, fényes energiagömbök formájában repül mindenfele a világon, míg végül a legnagyobb darab Magyarországra - már ami maradt belőle - jut el. Egy számítógépbe költözik, egy hatalmas rendszerbe, amit mostantól én magam tudok irányítani. A számítógép körül egy nagy fényes mező van, ami felkelti néhány programozó és grafikus érdeklődését. Ahogy beléptek a fénybe, átadtam nekik minden ötletemet, és ők mohón itták gondolataimat, míg azokat meg nem valósították. A nagy rendszer utánam kapta a nevét, G-Portálnak nevezték el, és céljuk az lett, hogy létrehozzanak kezdetben egy kisebb baráti társaságot, majd azt addig terjesszék, amíg minden embert be  nem vonz, hogy ezáltal teljes békét teremtsenek a világban. Céljukat meglepően rövid idő alatt véghezviszik, világbékét teremtenek.

Rám nincs is többé szüks... LOST SIGNAL...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés