Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Ádám meséje


G-Portál mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy üres puszta, zöld fűvel és kék éggel. Majd a föld és az ég egyszer csak össze-vissza kezdett mozdulni, forogni, torzulni, így egy "G-Portál" feliratot alkotott. Ekkor arra járt egy ember, aki nem tudta, hogyan tovább, hisz nem igazodott ki rajta, hogy most melyik a talaj és melyik az égi rész. Ekkor hirtelen fény következett.. otthon termett a számítógép előtt és a G-Portál honlapja volt előtte behozva. Tűnődött, tanakodott, nézegette a honlapot. Egyszerre csak meglátta: "Saját honlap! Csatlakozom!" Úgy gondolta nem szalaszthatja el az alkalmat, így regisztrált egy honlapot, töltött fel kreditet. 2003-at írunk. Május van és tizedike: megszületett az alaska.gp. Ezután sorra jelentek meg portálok, egyre több és több. Csak több, csak több és ki hinné? Még ennél is több, csak több, csak több. Rengeteg portál készült az évek során. Lassan már 200.000 lesz. Nem semmi! Sőt, lehet, hogy van is annyi, csak épp a maradékot törölték így lecsökkent kevesebbre. De ettől kezdve is a gportál mindig gportál marad és ugyanúgy rengetegen fognak portált létrehozni, hisz kiváló portálszerkesztő - az egyik legjobb. :) És reménykedem, hogy egyszer elérjük az egymillió portál létszámát! :)
2010-et írunk, éppen december 22-e van! Én is rákattintottam arra a bűvös szóra: "CSATLAKOZOM"!
Elneveztem az oldalamat puppydog.gportal.hu -nak. Ugyanis szerettem volna egy kutyás oldalt.
Még fel sem töltöttem a krediteket meggondoltam. Pedig kész volt már három évszaknyi kutyás design. Na szép. Az első karácsonyi volt, de februárig még fent volt! :D Na de térjünk vissza. December vége van, téli szünet, jött az ünnepi rébusz hete, amiben segítettem. Igen, nagyon jó izgalom volt, tele izgulásokkal azon az estén. De jó is volt. Aztán talányosokból és egyebekből kapartam össze krediteket, és feltöltöttem, így a puppydog.gportal.hu megszületett. Felraktam a designot és gondolkodtam, tanakodtam, míg végül eldöntöttem, hogy én designos oldalt akarok! =] Meg is lett, de sokszor szünetelt, néhányszor bezártam, egyszer-kétszer frissítettem... áh ez nem megy vége.. a második kutyás designnál februárban még designos volt, csak szünetelt. Majdnem az egész tavaszt átszünetelte, ám május környékén újranyitottam ilyen semmilyen témával. Okos tanácsok, extrák, elvihető fejlécek voltak rajta. Vegyes oldal. De aztán meguntam.. úgy döntöttem, hogy a nyári szünetig okos ötlet nem folyik ki belőlem. Aztán kinyitottam 15-én. :) De a design amit csináltam nem tetszett.. elkapkodtam.. túl fa lett minden.. o.O" hát most is gondolkodom, hogy mi legyen! :) Később aztán megnyitottam egy újabb oldalamat, aminek én voltam egyetlen látogatója, mert egy szavazást indítottam, hogy mi legyen a témája az új oldalnak, de végül meggondoltam magam, így a puppydog.gportal.hu oldalnak a nyereményjáték versenyoldala lett belőle. Ez a verseny még máig is tart, jún.9-én vagy 10-én lesz vége csak! :) Ugyanis többfordulós, kiesős! :D Nagyon izgalmasnak vélem, és ha vége, akkor újra elkezdem gyűjteni a krediteket, hogy újabb versenyt indítsak. A talányosokkal, a história versenyekkel és a versenytár mostani versenyével próbáltam eddig szerencsét, de persze minél több helyre regisztrálok, annál több az esélyem, hogy krediteket szerezzek egy újabb versenyre! :) Aztán nemrég valaki átadta nekem az oldalát, ami egy jóideig szünetelt, addig tanakodtam, hogy mi legyen a téma, addig éppen a versennyel törődtem leginkább. Most a napokban nyitottam újra azt az oldalt, melynek címe: lastcreamy.vilaga.hu --> a címet megadtam, hátha érdekli majd valakit! :D Persze sok oldalnak voltam a társszerkesztője, nekem is sok társszerkesztőm volt régebbi oldalaimon, volt része többször is abban, hogy feltörjék az oldalam, de mostanában szerencsére ilyen nem történik! :) Nos végezetül annyit mondanék, hogy sok szerencsét mindenkinek aki jelentkezett a versenyre és sok sikert annak, aki továbbra is portált szerkeszt. Mert a G-Portál mindig is így jó, és ez így is marad. Talán azon a bizonyos pusztán is helyreáll a fű meg az ég, de az biztos, hogy egy ideig még ott is ott marad a felirat. És ameddig ott marad a felirat, addig a G-Portál is biztosan működni fog! :) Itt a vége, fuss el véle!!! :D

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments