Tökfőzelék gőzölög az asztalon,
miközben sanyarú versemet írom.
A költségvetés jogosan alacsony,
hiszen csak saját történetem írom
ameddig csak bírom.
Pösze kislány voltam én még
mikor Ő belépett az életembe.
De már akkor is tudtam jól rég,
hogy bennrekedt a szívemben
mindörökre.
Az első nullát írtam életkoromban,
Ő még mindig ott volt, jóban-rosszban.
Folyton feketét viselt, én fehéret.
Ellentétekből lesz az önzetlen,
tiszta szeretet.
Nem féltünk mi hőgutát sem
őzsutát, nem rettentett meg
hősködés vagy elbotlás, nem.
Csak játszottunk, önfeledten
mi tudatlan gyerekek.
Ha megtámadott a képzeletbeli víziló,
ő volt a bajnok, aki megmentett.
Tudtam már, ez nem holmi vízió,
Ő lesz, aki majd zokogva eltemet
engem, s kihűlt lelkemet.
Kilencvenkilenc évem elszelelt,
gyönge vállam túlterhelt.
Húzza, húzza az élet gondja,
folyton csak Őt hiányolja
ki már az emlékek martaléka.
Kinézek, alacsonyan jár a nap...
Ma se jössz, hiába vártalak.
Minden úgy van, ahogy elmentél.
Úgy fáj, hogy végleg elmentél
s nem te temettél.
A remény mindig az utolsó,
de felhúztam már a nyúlcipőt,
mert azt borítja koporsó,
és kedvesemet, igen Őt,
s a gaz már rajta kinőtt.
Búcsúzom hát álnok világ,
halld meg utolsó imám;
te elvetted tőlem Őt,
vidd hát mellé a nőt,
engem, kérek egy utolsó, hosszú pihenőt...
Mi lesz veled, képzeld csak el
Ha egyszer reggel rókázni kell
A nyúlcipőt felveszed
Talán a hideg víz rendbeszed
Elindulsz a lakás végéig
De nem érsz el csak a vécéig
Megártott a tökfőzelék
Közben potyog a faltörmelék
Felújítás kellene és
Kicsit nagyobb költségvetés
Túl alacsony a fizetés
Sok a falon a repedés
Nulla az önbizalmad
(A réten száll fel a harmat)
Viseld el a vereséged
Csúnya, pösze a feleséged
Úgy néz ki, mint egy víziló
Megvan vagy kilencvenkilenc kiló
Télen majd' megfagysz,
Nyáron itt a hőguta
A főnököd szimplán gonosz,
A beosztottad bugyuta
Az élet nehéz, és bosszút
Lehet, hogy nem állhatsz
De ha van akaraterőd,
Ha bajnokká nem is,
De jobb emberré válhatsz
Tízévente egyszer, megrendezésre kerül,
a híres, vízilovaknak tartott főzőverseny.
A verseny célja az, hogy főzz meg egy receptet,
Idén a finom tökfőzeléket kell megenned.
A verseny költségvetése igen kérdéses,
hiszen egy vízilónak a tök nagyon értékes.
Ráadásul hőguta veszély fenyeget,
mert a nap száz ágra süt a tó mellett.
A vízilovak felkészülnek – indulhat a verseny,
minden állat azért főz, hogy ő legyen a nyertes.
De sajnos csak egy bajnok lehet,
csak egy nyerheti el a serleget.
Már nulla perce tart a bajnokság,
vajon ki viszi el a trófeát?
Minden víziló szeletel, s darabol,
vigyázni kell, hogy ne legyen karambol.
Az egyik állat nagyon pösze,
de ez nem baj, hiszen nem a szájával főz,
de nagyon fel kell vennie a nyúlcipőt,
mert alig lát, mindent ellep a gőz.
A verseny már kilencvenkilenc perce tart,
Minden víziló egy utolsót kavar,
S a kész ételt lehelyezik egy kicsi, alacsony asztalra,
Ezután a zsűri eszik, s eldönti ki az aki a kupát kaphatja.
A bajnokságnak így hamar vége lett,
nyert a tehetséges pösze,
meg is kapta a szép serleget,
s megette a főzeléket.
A viszonzott szerelemben ALACSONY a KÖLTSÉGVETÉS,
nincs NULLA, vagy PÖSZE VÍZILÓ, ízetlen TÖKFŐZELÉK,
hatvankilenc a BAJNOK, s nem KILENCVENKILENC,
kutyafuttában -NYÚLCIPŐBEN- HŐGUTÁT nem kap kicsike Kis Ferenc,
sem Joli, s Sára sem,
én, meg pláne nem.
A viszonzott szerelemben nulla a hamis bajnok,
nem őrölnek mindenféle hazugságmalmok,
csak a szeretet-szerelem éled újra, s újra,
takaró fátylát ölti rá a gyengédség ujja
mely a fennköltséget fújja szívedig, s fújja,
fújja szelíden, ringat lágyan, mint anya gyermekét,
s nem múlik, hiába múlik ezredév.
Ám néha látod
sötét felhőkben a világot,
hallod éji bagoly huhogását,
káráló varjak károgását,
valami zord sziklaszirt peremén
futótűzként terjedt, réges-régi emlékkép,
felszakítva lassan gyógyuló sebeket,
gyémántot, drágakövet, féltő intelmeket.
Hol egykor boldogon ültél a padon, kint a szigeten,
Bölcs, öreg platánfa töviben
ölelted a reményt,
hitted a főnyereményt,
az aranyhalak, a szökőkút, mind az összes fűszál, s virág,
magába szívta mézes csókok illatát,
a vén Duna parton selymesen csobogtak a habok
lábainkat öklelve, ölelő hullámokon.
S mind, az összes szerelmes a hidat leste,
hogyan öltözik aranyló keretbe.
Bejártuk Pest-Buda utcáit, hegyét,
A Rózsadomb alatti barlang rejtekét,
hol megkövülten fekszik e vajon
az első simogatás, a nyíló szirom?
S íme! Itt az ablakod, benne téged látlak,
meséllek lemenő Napsugárnak,
virrasztok Holddal, csillagokkal,
szóba álok a huhogó bagollyal,
káráló varjat kérdem, kérve türelmet :
- Ki ismeri, az igaz szerelmet?
2011.05.25. 18:48
NiNa
Halihó ^^ Remélem megfelel egy amatőr versnek. ^^
A varázslatos víziló
Egyszer, réges - régen,
Egy varázslatos víziló élt a vízben.
Volt neki egy pici nyúlcipője,
És majdnem a magasba szökött a költségvetése.
Mikor már majdnem hőgutát kapott a vízben,
Megjelent egy bajnok a térségében.
Egy bajnok, kinek neve Pösze
Volt már ő alacsony, de nem volt vele gond egy szem se.
Tette - vette a dolgát,
Megmentette szegény bajbajutott társát.
Bajnokunk egy híján száz kilót nyomott,
Mindenki rájött, hogy így kilencvenkilenccel tarolt.
Pösze úr nem volt egy nagy nulla,
Rájött, hogy hogyan segíthetne társán még jobban.
Készített neki finom tökfőzeléket,
Melyet ő gyorsan meg is emésztett.
Miután meggyógyult a beteg,
Elrepült Pösze úrtól jó messze.
A versemnek ezennel vége,
A varázslatos víziló jobban lett végre.
Egyszer régen, olyan múlt héten,
Történt egy eset, mely most már mese.
Egymagamban ültem a napon,
gondoltam, rögtön hőgutát kapok.
Szerencsére szív- és érrendszerem túlélte,
De másnap mehettem a kerekesszékbe.
Előzményét rögtön aszondom,
Csak kifújom előbb az orrom.
Ültem, ahol mondtam, hogy ültem,
S egyszer csak felfigyeltem,
Fejem fölött repülő vízilovak, Nyúlcipőmet rögvest felkaptam.
Szaladtam, ahogy csak bírtam,
De öt méter után mégis kifulladtam. Francnak rohanok – gondoltam magamban, Megküzdök a vízilovakkal!
Szinte már bajnoknak éreztem magam,
Ahogy egymás után ütöttem ki az álruhás lovakat.
Mobájlomról nyomattam az Eye of the tigert,
Én sem hittem el, mégis rám esett egy felhő.
Éreztem, ahogy áthatol rajtam a szellem,
Viszont nem Casper, hanem a győzelem ereje.
Díjként kaphattam a felhőt,
Bírák költségvetése…, na, ennyit erről.
Felhőben eddig még nem laktam,
Ilyen luxuslakást nem kaptam.
Sok a jó szomszéd, de furcsa szemmel néznek,
Ha megkérdem: a szomszéd fűje mé zöldebb?
Konyhámat éppen felavatni készültem,
De tejbegrízt vagy tökfőzeléket főzzek? Pöszeségemet véka alá nem rejtem,
Ebbe bizony szörpöt sem tettem.
Alacsonyan szálltam a házban,
Egyszer csak lenézek, s nem látom a lábam. Uramjóistenpoklának a legaljában a menyét!
- gondoltam -, hát hova tűntem én?
Hagyján, hogy lábam nem volt, fejem sem leltem,
Kezeimmel kitapogatni; na, azt sem tehettem. Hol áll a fejem? - tettem volna fel a kérdést,
De mivel, ha lepcses szájam is útra kélt?
Kilencvenkilenctől elkezdtem számolni,
S mire nullához értem, láttam a vádlim.
Kiderült, hogy kórházba kerültem, kóros hülyeséggel,
Mert a zooban a zsiráf nyakáról ugráltam a tevére.
Édesanyám, mily rég láttalak,
Pedig a múltkor a vonatnál vártalak.
De Te akkor nem jöttél el hozzám,
S volt időm gondolkodni most már.
Emlékszem a tökfőzeléked hogy utáltam,
Míg a krumplistésztád imádtam.
Mikor te a költségvetést számolgattad,
Én az alacsony asztalnál tanulgattam.
De nem is tanultam ám,
Hiszen az újságokat olvasgattam át.
Mikor az alacsony asztalról virágod levertem,
Kezed megemelted, s én a nyúlcipőt felvettem.
Oh, édesanyám, tudom, hogy szerettél,
De a pöszeségem miatt sokszor elvertél.
Tudtad, nem vagyok én pösze egyáltalán,
Csak azt hittem így kicsit rám is figyelsz talán.
Én nulla voltam melletted minden téren,
hisz tudtam, víziló vagy, de bajnok az erőtéren.
Mindig elfutottam előled,
De nem akartam, hogy ne is halljak felőled.
Szeretlek én Téged még akkor is,
Ha kilencvenkilenc évesen a hőguta el is visz.
A vízilovak minden évben,
Tudni illik nem kis költségvetésben,
Bajnokságot rendeznek,
Mindenféle sportféleséget.
Mikor minden egybegyűltek,
kicsit meleg volt, de mindegy.
Az igazgató elmondta,
Milyen versenyeket láthatnak ma.
Tökfőzelék-evő verseny,
Nyúlcipőben ugrás (ketten),
És a legnagyobb versenyszám mindig:
Pöszén számolni nullától kilencvenkilencig.
Hideget mondtak az napra, de sajnos olyan meleg volt,
(Nem hiszem el.. Valaki az időjárásba belebarmolt?!)
Hogy a versenyzők, s a nézők is ott,
Mind hőgutát kapott.
Megszólalt az alacsony,
Rendezvényszervező-igazgató úr:
A bajnokság sajnos elmarad,
Mindenki hazaballaghat.
Másnap újra egybegyűltek,
Már nem volt oly meleg, (hál’ Istennek),
S az igazgató uraság újra elmondta,
Milyen versenyszámok lesznek ma:
Tökfőzelék-evő verseny,
Nyúlcipőben ugrás (ketten),
És a legnagyobb versenyszám mindig:
Pöszén számolni nullától kilencvenkilencig.
Megkezdődött a verseny,
Egymás hegyin-hátán minden.
Alig tudtam követni,
De azért megpróbálom elmondani.
A tökfőzelékevésre
Nem sokan jelentkeztek, ejnye.
Hisz a tököt nem sokan szeretik,
S a főzelékekért sincs oda mindenki.
De azért csak elkezdődött,
3 jelentkezővel, és Ők
Megfogták a kanalat,
S kanalazni startoltak.
Míg Ők hárman esznek,
Térjünk az ugrálásra, merek
Mondani egy számot,
Hogy szemem, körülbelül 30 jelentkezőt számolt.
Egy nyúlcipőben két víziló ugrik,
(A cipő XXL-es méret, ezt jó tudni),
S, elrajtoltak a startvonaltól,
Siettek, hisz a nyeremény hat nyúl.
Nem tudom mire mennek
A vízilovak a nyulakkal, esetleg
megeszik őket, de mindegy.
Ez most nem lényeg.
Közben az evő verseny véget ért,
A nyertes Mr. HappyHippo és
A nyereménye nem más,
Mint egy csinos élettárs.
Befejeződött az ugrálás is,
A nyertes Mr. és Mrs. Theeth.
Az ő nyereményük pedig
A nyulakon kívül „A travel to Egypt.”
Az ugrálás vezetője nem beszélt magyarul,
Csak angolul, sehogy máshogy,
A vezető azt mondta:
Egy utazás Egyiptomba.
Ezután jött a Finálé,
Eljött az idő – a számolásé –
S egyesével elszámoltak
Nullától kilencvenkilencig, lassabban, mint a halottak.
Mintha ez még nem lett volna elég,
Ugyebár pöszék is voltak, meg még
Az volt a legjobb benne,
Hogy 150-en jelentkeztek. Na nesze.
Álltam ott 6 órát és 39 percet,
S ők csak számoltak, mint a verebek:
Kilenszvenej, kilenszvenkettyő,
S közben még a vihar is meg jő.
Jó, na, mondom,
inkább az egészet otthagyom.
De aztán végre befejezték,
S meglett az eredmény.
A győztes nem más, mint Albert,
De a nyereményét már nem kapja meg.
Hiszen a verseny nagyon elhúzódott,
És ki kell fizetnünk az önkormányzatot.
Ugyanis a várostól béreltük a helyet,
(Jó drágán mellesleg),
S az elhúzódást csak úgy tudjuk kifizetni,
Ha a 100 $-t odaadod, köszi.
Ennyi volt végülis nagyjából,
A bajnok sírdogált, (nem csodálom)
S mindenki hazament,
A bajnokság itt ért véget.
2011.05.22. 19:01
Martin
Mi való a vízilónak?
Egy nap a víziló úgy gondolta,
Itt az idő egy kis megpróbáltatásra.
Nehéz feladatot eszelt ki magának,
Ám nagy kedvvel indult neki dolgának:
Ugyanis szerette volna tudni,
Hogy mi is való neki.
Így útjára indult hát,
Mely árkon, bokron vezetett át,
Ám a vízilót nem állíthatta meg semmi,
Ő bizony bajnok akart lenni.
Elszántan ballagott erdőn, mezőn
Közbe esze járt valami hűsítőn.
Útját azonban egyszer csak elállta,
Egy szomorú, hőgutás szurikáta.
Ekkor a vízilónak az ötlött az eszébe,
Hogy az orvoslás neki való lehet.
Csomagjában tökfőzelék lapult,
Mely az ő kedvenc étke volt.
Előkapta és megosztotta,
A hőgutás szurikátával,
Kinek azonban már a gyomra is fájt,
Miután befejezték a pompás lakomát.
Így a víziló gyorsan nyúlcipőt vett,
Ugyanis rájött, hogy ő az orvosláshoz sosem értett.
Másodszorra egy tehénnel találkozott,
Kinek farka nullába csavarodott.
Szegény tehén bőgetett is sokat,
Ám hős vízilónk úgy gondolta, hogy a kiutat,
Megtalálni majd ő fogja,
S így lesz belőle majd, tehenek pásztora.
Ám szegény hősünk nem tudta,
Milyen is egy normális tehén farka,
Így nekilátott csavarni, tekergetni,
Mire a farok kilencvenkilences formát kezdett fölvenni.
A tehén végül rugdalózva kergette el
Butus vitézünket.
A víziló rájött, hogy a tehenészet,
Bizony nem neki való lehet.
Hiába próbálkozik bármivel,
Viselnie mindig csak a kudarcot kell,
Így búsan ült le,
Egy nagy kőtömbre.
A kő mögül egy kígyó csúszott hozzá:
Miért sszomorkodsz te sszegény jószág?
Így szólt a csúszómászó neki,
S erre a medve azt feleli:
Hiába kereszem mi való nekem,
Mindenhol balszerence ér engem.
Bizony ám, a mi hősünk is pösze volt,
Így a két beszédhibás egymás karjába ugrott.
Hogy mi történt velük ezután? Alacsony költségvetésből alapítván,
Létrehozták a pöszék klubját,
Melynek élén a mi vízilónk állt.
Röviden így történt hát,
Miképp érte el célját,
Beszédhibás vízilovunk,
Kinek mára már mind tudjuk,
Hogy mi való ekképp:
A pösze és a vezér szerep.
Népes az állatkert, sokan lakják,
Nem csoda, hogy szerelmüket sokan megtalálják.
Egy víziló is éppen ma szeretné
Feleségül venni kedvesét.
Sokat spóroltak, s bár a költségvetés így is alacsony,
Senkit sem zavar, hisz nincs ilyen buli, csak a Karácsony.
Edényszám főzték a tökfőzeléket,
Csak a gondozó észre ne vegye, mert akkor vége!
Az ara már nulla óra nullakor felkelt,
S rohanvást készülődni kezdett.
Magához rendelte a pösze majmot,
Ki egy kis banánért teljesített minden parancsot.
A leendő férj elég ideges volt - kilencvenkilencszer végiggondolt minden egyes szót.
Úgy érezte, menten hőgutát kap,
Bár még csak most kezdődött el a nap.
Közeledett a frigy ideje,
A vendégek türelmetlen serege
várta, mikor lesz kész az ifjú pár,
hogy kezdődjön a nász.
Egy oroszlán szórakoztatta a népet,
s dicsekedett, hogy birkózóbajnok lett ez évben.
Lassan a pap szerepét vállaló elefánt is megunta,
S a víziló ajtaját berúgta.
Igen ám, de sehol senki!
S odakint már mindenki szeretett volna enni.
Ám az ifjú víziló felhúzta a nyúlcipőt -
S nem lett semmi esküvő.
Nem túl magas a költségvetés
De kedvencem a tökfőzelék
Olcsó, s nagyon finom
Addig eszem, amíg bírom
Viszont a víziló ezt nem szereti Nyúlcipőt vesz, ha illatát érzi
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Elszalad jó messzire
S mikor már illatát nem érzi
Azt mondja: Ez a futás megéri!
Annál is inkább mert találkozott egy pösze vízilólánnyal
Aki alacsonyabb volt nála, de nem bánja
A vízilólányt sok fiú szerette Kilencvenkilencen neveztek a versenyre Bajnok lett a mi vízilónk, így már nem volt nulla
S már semmire nincs gondja.
Mivel nyár van, így nagyon melege volt
De hőgutát szerencsére nem kapott.
Az esküvőre pedig papot hívott.
S boldogan éltek míg meg nem haltak.
Megkezdem most a versem
Hogy megnyerjem a versenyt Alacsony a költségvetés
De garantált a nevetés.
Felkeltem reggel a kakasnak szavára
Oh te szemét, hogy vinne el a nátha!
Gondolkodom, gondolkodom mi legyen az ebéd
Legyen tán pörkölt? Megvan! Lesz tökfőzelék!
Hol kaphatnék tököt jutányos áron
Tudja a tököm mondja a barátom
Húzd fel a nyúlcipőt menjél a boltba
Ott vár már téged hurka meg sonka.
Legyen tán disznóalkatrész ebédre
Biztosan megennénk egy evésre
Megyek a piacra vagy talán henteshez
Oszt víziló van-e? kérdezem mellesleg.
Van, van szól a nagy bárdos bácsi
Most hozták nemrég igazi inárcsi
Mennyiért adja jóember? Száz forint kilója?
Neked száz, nekem más legyen hát nulla.
Nézek pöszén mi lehet a baja
Romlott húst ad el ez a marha?
Remélem nem, mert akkor majd megkapja
Jobb ma egy veréb mint holnap egy hőguta.
Kilencvenkilenc százalék az esély
Hogy az egész testem egy fekély
Nem értek én már az egészből semmit
El kellett volna végezni a nyolc elemit.
Itt az idő hogy lezárjam soraim
Mit nekem ebéd! Rosszak a fogaim.
Egyet ne felejts jegyezd meg egy életre
Chuck Norris a bajnok, itt a versem vége.
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Mindörökké együtt
--~*°*~--
Tökfőzelék gőzölög az asztalon,
miközben sanyarú versemet írom.
A költségvetés jogosan alacsony,
hiszen csak saját történetem írom
ameddig csak bírom.
Pösze kislány voltam én még
mikor Ő belépett az életembe.
De már akkor is tudtam jól rég,
hogy bennrekedt a szívemben
mindörökre.
Az első nullát írtam életkoromban,
Ő még mindig ott volt, jóban-rosszban.
Folyton feketét viselt, én fehéret.
Ellentétekből lesz az önzetlen,
tiszta szeretet.
Nem féltünk mi hőgutát sem
őzsutát, nem rettentett meg
hősködés vagy elbotlás, nem.
Csak játszottunk, önfeledten
mi tudatlan gyerekek.
Ha megtámadott a képzeletbeli víziló,
ő volt a bajnok, aki megmentett.
Tudtam már, ez nem holmi vízió,
Ő lesz, aki majd zokogva eltemet
engem, s kihűlt lelkemet.
Kilencvenkilenc évem elszelelt,
gyönge vállam túlterhelt.
Húzza, húzza az élet gondja,
folyton csak Őt hiányolja
ki már az emlékek martaléka.
Kinézek, alacsonyan jár a nap...
Ma se jössz, hiába vártalak.
Minden úgy van, ahogy elmentél.
Úgy fáj, hogy végleg elmentél
s nem te temettél.
A remény mindig az utolsó,
de felhúztam már a nyúlcipőt,
mert azt borítja koporsó,
és kedvesemet, igen Őt,
s a gaz már rajta kinőtt.
Búcsúzom hát álnok világ,
halld meg utolsó imám;
te elvetted tőlem Őt,
vidd hát mellé a nőt,
engem, kérek egy utolsó, hosszú pihenőt...
----------------
Niky
pufflefarm@gmail.com
www.pufflefarm.gportal.hu