Egy hosszú és széles lámpákkal kivilágított úton bolyongtam zsebre tett kezekkel és lehajtott csüggedt fejjel. Én és a gondolataim más nem is létezett mindent kizártam és csak mentem előre az ismeretlen felé közben kusza gondolatok keringtek a fejemben amik lassan kérdésekké formálódtak; ki vagyok? mire rendeltettem? és egyáltalán miért? Egyéb olyan kérdések, amelyek csak egy embert foglalkoztathatnak.
17 éves vagyok. Nincsenek barátaim, mindenki ellenem van, a szüleim nem figyelnek rám, az egyetlen ember, akit szerettek, és akiben bíztok, elköltözik. Az egész világ ellenem van, az embereknek még be sem mutatkozom, de előre eldöntötték magukban, hogy ki vagyok és meg sem próbáltak megismerni. Az önbizalmam a nullát verdesi teljesen elvesztettem azt, aki vagyok vagy lehetnék. Általában egész nap a szobámba ülök, tanulok vagy olvasok, szerettem írni regényeket, novellákat néha verseket is de ezt is kiveszett belőlem. A szívemben már csak a magány az üresség, szomorúság, elveszettség a láthatatlanság érzése maradt.
Mire észbe kaptam lámpák helyett a csillagok fényei világították meg a lábam alatt porzó utat egy vidéki szántó telepen lehettem messze a várostól körülöttem kukoricatáblák végis-végis míg a szem ellát. Lefeküdtem az útra és szememet az égre meresztettem megannyi csillag fénylett fent. Gondoltam magamban milyen jó lehet, csillagnak lenni, a nap meleg fénye megvilágít és egyként ragyogni fent a többi csillaggal, miközben valaki lentről épp engem néz. És ekkor egy zuhanó szárnyas alakot pillantottam meg, rohantam, hogy elkapjam… …amikor pont alá érkeztem kitártam a karom, pont el is kaptam olyan gyöngéden ahogy csak tudtam. Könnyebb volt, mint gondoltam, a teste fénylett első nézésre nem emberi de leginkább egy nőre hasonlított, szárnyakkal. Gondoltam, csak is angyal lehet.
- Köszönöm – mondta halk bársonyos hangon.
- Nem tesz semmit - mondtam volna, de nem tudtom befejezni, mert elájult, lassan és gyöngéden leeresztettem a földre. Néztem miközben alszik, olyan gyönyörű volt az arca leírhatatlanul meseszép és csak sugárzott belőle az ártatlanság. Hatalmasnak látszó tollas szárnyai átölelték a testét, mint ha csak, pihe puha takaró lenne. A teste fénylett, bőre sárgás volt, de nem szokványos, mint ha át lehetne látni rajta, gondoltam csak képzelődöm, biztos álmos vagyok ezért lefeküdtem mellé…
Amikor fölébredtem már nappal volt a szárnyas angyal felhúzott térdekkel és azt karjával összekulcsolva nagy érdeklődéssel nézett rám.
- Jó reggelt álomszuszék, - nézett rám megigéző mosolygós arccal - szeretném még egyszer megköszönni, ha tehetek, érted valamit most szólj.
- jóóhhóó re..ggelt! – még nagyon fáradt voltam, még arra sem volt elég erőm, hogy meglepődjek, azon hogy értem, amit mond.
- Szóval tehetek érted valamit – szavai muzsikaként csengettek füleimben.
- Ha te angyal vagy, mert bár te az vagy? Válaszolnál pár kérdésemre?
- Igen angyal vagyok, és ha csak ennyi az egész… – pattant fel a földről - …Természetesen! – csengett a válasz
- Ugye bár te Isten küldötte vagy? – mivel nem hiszek istenben meg az egyebekben elég furán hangzott a kérdés a számból.
- Igen!
- Akkor Isten mért engedi, hogy az emberek ilynek legyenek.
- Mit értesz azon, hogy „ilyen”?
- Hogy miért ennyire szentimentálisak az emberek (aki nem értené: érzelgősek) és hogy mért nincsenek csak boldog gondolataink mért nem él mindenki fényűző életet, miért teszi ezt?
- Valójában isten úgy teremtette az embert, hogy saját maga teremetheti meg a neki kedvező életmódot az, hogy ti nem éltek vele arról nem tehet.
- Mi ezt, hogy érted? Én nem ilyen életet akartam és akarok magamnak!- fakadtam ki magamból.
- Pedig ez így van te tetted ezt magaddal. – mondta lágy bársonyos hangján
- És hogy? Hogy tudnák ezen változtatni.
- Gondolkodj!
- Gondolni és mit? – néztem érthetetlen fejjel.
- Mindenen a múltan a jelenen és a jövőn. A múltban találod a választ, a jelenben magadat, a jövőben a vágyaidat.
- Most aztán tényleg nem értem – ültem bambán és érthetetlenül a kusza gondolataim még kuszábbak lettek.
- Na várj, hagy magyarázzam meg. Te vagy az életed mozgató rugója. Amit kigondolsz az hat rád. Ha szomorú dologra gondolsz szomorú vagy. ha vicces dologra gondolsz neked is jó kedve lesz. Eddig érted?
- Igen nagyjából, szóval a gondolatim hatással vannak az érzéseimére ezt eddig is tudtam.
- De azt is tudtad, hogy az egész életedre kihatnak, a gondolatid meghatározzák a cselekményeidet is és az érzelmeid kihatnak a cselekményeidre. Minden összefügg, rajtad múlik, mit szeretnél, mi leszel, csak gondold végig.
- Szóval mivel eddig mindig negatív gondolataim voltak ezért az életemben történő dolgok is negatívak voltak.
- Valahogy úgy mivel a gondolataiddal „vonzottad” a hasonló negatív dolgokat, ha mostantól pozitív dolgokra koncentrálsz, hidd el megváltozik az életed is. Ne feledd, csak gondolkozz tudatosan és tarts kézben a gondolataid. Ne arra gondolj, mit nem szeretnél, hanem arra hogy mit. – mondta majd kitárta szárnyait felnézett az égre
- Vár még egy… nyújtottam a karomat felé, de vissza zuhantam a földre -… kérdést - de a szemem kezdet lecsukódni már csak azt láttam az égen, hogy egyre messzebb repül egyenesen a nap felé utolsó hangot, amit hallottam visszhangzani…
- … Viszlát!
Késő délután ébredtem föl a nap sugarai erősen világították meg a földet és gyengéd melegséget árasztott magából. Nem tudtom hogy álom volt e vagy valóság, de amit hallottam nem tudtam kiverni a fejemből. „Te vagy az életed mozgató rugója” és ha végi gondolom tényleg így van mind az amitől a legjobban féltem és amit a legjobban nem akartam bekövetkezett.
- Úristen! – ugrottam fel a földről két kezemmel az arcomat fogtam. Ezt mind én tettem magammal.
Nagyon nehezen békéltem meg a gondolattal. Még egy ideig ültem a földön majd elindultam vissza, megfogadva magamban hogy mostantól pozitívan nézem a világot és nem hagyom félresiklani az életem. Így is lett, minden megváltozott…
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
:)