Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
G-PHÁZ HÍRFOLYAM

ÖSSZERÖFFENTÜNK!

Már többent tudjátok, hogy 2012.04.05-én csütörtökön összejött a G-Portál csapata és hát összeröffentünk kicsit. Volt játék, beszélgetés, ötletelés, szórakozás és mi egymás! A következő cikkben a nap elejétől a végéig megpróbálom nektek leírni részletesen, hogy mi is volt igazából, természetesen képek sem maradnak el :)

Személy szerint én (TU) és azt hiszem Adliz is vonattal érkeztünk Pestre. Igazából én egyetlen embert ismertem személyesen közülük, aki Figi volt és volt olyan rendes, hogy kijött elém a délibe, onnan villamossal mentünk át a találkozó helyre, ami a Mammut előtt volt. Mi egy kicsit előbb érkeztünk Figivel, kb. 6 perc alatt az egész Mammutot körbe "sétáltuk".

Amint beállt a villamos, Figi már mondta is, hogy ott jönnek hárman. Komolyan, libasorban jöttek, mint a jó munkásemberek!  Személy szerint Adliz, Tamara és Endre!
Amint odaértek, üdvözöltük egymást és már mentünk is a kisboltba, mert ugye kell pár dolog egy röffenéshez! 

Innen egy megnevezhetetlen helyre mentünk (nem ám kémkedtek ), ahol Attila már várt minket, össze volt dugva projektor meg ilyenek! Leültünk, majd elkezdtünk beszélgetni különböző dolgokról. Hogyan lettünk G-Portálosok, mik leszünk, ha nagyok leszünk stb.

Adliz hozta a jó kis Beugró társasjátékát, amivel nagyon, de nagyon elvoltunk, tiszta poén volt az egész, köszönjük Adliz ! Mellesleg megleptek minket egy G-Portálos pólóval, amiért nagyon hálásak vagyunk! 

Ütött az óra, délben elmentünk a Burger Kingbe, hiszen Tamara halas szendvicse már várta! 
A kajálás részleteit azt hiszem nem kéne leírnom... Ugye? 

A jól lakott csapat átment a Mammutba, ahol Tamarának vettünk egy fényképező gépet, innen aztán annyi kép készült, hogy ihaj! Jöjjön is az első, próbakép:

Viszont rohannunk kellet, hiszen le volt foglalva nekünk a bowling pálya, hála az istennek nem késtünk. Természetesen Tamara miért is ne fotózna? Adliz és Figi bevonult a bowling pályákhoz:

Megkaptuk a cipőket, irány a pálya! :) Elkezdtünk bowlingozni, az itt készült fotókat egybe sűrítem, nagyobb méretért kattints rá a kis képre! :) Érdekes képek is vannak, példaképpen, amikor Endre figyel, az bizonyára azért van, mert kissé vezettem előtte, amit, hát sajnos behozott... Ch..

Látható olyan kép is, ahol Tamara és Figi akarta elkészíteni a közös képet, de Attila... Hát belekavart... 
Mellesleg, amin Tamara, Figi és én vagyok látható, azért készült el kétszer, mert Attila szerette volna, hogy nevessünk, ezt azzal akarta elérni, hogy elkiabálta, hogy SZILIKONCICI!! Ám nem nagyon nevettünk ezen sem és akkor... Olyan fejet vágott, ami kicsapta a biztosítékot, ezt a képet egészen biztos fel fogjátok ismerni, csak nézzetek ránk, ahogy szakadunk... :)

 

  

  

  

  

 

   

  

  

 


  

Azt hiszem ezekből ennyi elég lesz! Végül is, hogy Endre örüljön, kiírom, hogy ENDRE nyert 1 ponttal... Nade mik vannak! :D

Végezetül a dugi helyre mentünk, ahol még átbeszéltünk ezt-azt, majd a napnak vége lett és mindenki elment haza. Utolsó körnek pedig két kép, remélem tetszenek a képek is és a beszámoló is. Hozzászólni ÉR! :)

  

8 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.05.26. 09:21
VMarcy

Olyan jók ezek a képek.. :DDDD xdd

2012.04.12. 17:13
superuser

Köszi, TU, minden vágyam volt publikálni ezt a képet! 

2012.04.12. 15:51
TalányUser

Itt pedig a kép, amin, idézlek:  pont látszik az arcomon, amit gondolok: jézusom, hogy lehetek ennyire béna

2012.04.12. 15:07
superuser

Tessék Figi, csiga:

2012.04.12. 11:11
superuser

Figi, ne piszkálj, mert nem lesz legközelebb banános tallér! Háhá! Egyébként meg a csoportképen pont megfulladtam a röhögéstől, alig birtam visszafogni magam, meg is látszik az eredménye, csodás lett :D Viszont már fogalmam sincs, mi volt akkor olyan vicces o.O

Bowling: A második körben azt hiszem, megtartottam volna az utolsó helyet. Van egy kép, ahol egyedül ülök, na ott pont látszik az arcomon, amit gondolok: jézusom, hogy lehetek ennyire béna :( vajon hová bújhatnék?... :D

Valamiért a STOPTRÜKK jelenetek égtek leginkább belém (taxi > pénzhajtogatás > kisbaba > vacsora > házaspár > nagymama). Még mindig nem értem, miért nem engem váltottatok le :D

Később hozok neked egy képet Figi =)

Őőő... Balu, eléggé köszi 

2012.04.11. 21:40
Balu

Márió egy démon! Mindenki másnál simán, alapjáraton a szem, ennek a kölöknek pedig piroooos. 

Cukipoke viszont eléggé jól néz ki. 

2012.04.11. 20:17
TalányUser

Engedd, hogy segítsek :D

2012.04.11. 20:16
Figi

Oké, valami hozzászólást benyomhatnátok. Én csak annyit mondok, hogy a 2. körben vezetésre álltam, de abbahagytuk ne kelljen még egy órát fizetni a pályáért. Másodszor pedig az a kép, amin szarrá röhögtük magunkat mai napig kísért, és Attila amilyen fejet levágott.. nos azóta is azon röhögök. Harmadjára Adliz arcára mosolyt csalni esélytelen egyszer ültünk egymás mellett, és a semmibe benyögte hogy csiga, és a kezével egy csigát rajzolt ki. Negyedjére pedig megyek majd leborotválni a szemöldökömet, mert már rondán néz ki. :DDDDDd

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments