A SZAVANNA ÁLLATAI
Elérkezett a szavanna állatai portálépítő verseny eredményhirdetése. A nyerteseket itt találjátok: LINK Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen versenyben maradt, és szépen építgette az oldalát, a nyerteseknek pedig különösen, hiszen rendkívülit alkottak az oldalukon. :)
Új versenyek a jövőhéten várhatók, ehhez ötleteket várunk itt: LINK
Holnap hozok nektek egy érdekes statisztikát egy régebbi felmérésről, valamint bővül a G-Polgári törvénykönyv is. :)
"HA ISTEN MEGÁLDANA MÉG EGY DARAB ÉLETTEL, EGYSZERŰ RUHÁBA ÖLTÖZNÉK, HANYATT FEKÜDNÉK A NAPON, FEDETLENÜL HAGYVA NEMCSAK A TESTEMET, HANEM A LELKEMET IS."
RITKÁN, HA FELUGROK IDE, SÓVÁROGVA KÖRBENÉZEK ÉS MÁRIS ROHANOK, MERT MINDEN PILLANAT FONTOSSÁ VÁLT. ANNYI MINDEN TÖRTÉNT ÉS ANNYI MINDENT NEM TUDOK ELMONDANI, A LÉLEKBE ZÁRT GONDOLATOKAT PEDIG NEM OLVASSA SENKI, NEM IS TUDNAK RÓLA. MINTHA CSAK AZOK IS MAGÁNYOSAK LENNÉNEK, MINTHA BÖRTÖNBE LENNÉNEK ZÁRVA, EGY MÁSFAJTA, BELSŐ VILÁGBA, MELY EGYEDÜL BOLYONG AZ ŰRBEN. ÍGY TALÁLTAM RÁ A BÉKE CSENDJÉRE, A CSEND BÉKÉJÉRE ÉS ETTŐL A SZAVANNA ÁLLATAI SEM IJJEDNEK EL, AZ EMBERFIA SEM, HANEM MEGNYUGVÁST KELL, HOGY TALÁLJON. NAGYON KEVÉS AZ IDŐM, ÉS SOK KI NEM MONDOTT, VAGY LE NEM ÍRT GONDOLAT MARAD MAJD BENNEM, DE MOST MÉG MEGTEHETEM, HOGY ELÁRULJAM MENNYIRE JÓL ÉRZEM ITT MAGAM, HOGY KÖSZÖNÖM, HOGY SOKAT SEGÍTETT ÉS EL KELL FOGADNOM EZT A KESERŰ VÉGET, MELY ENGEM VÁR. BÁRMIKOR BEKÖVETKEZHET, DE TALÁN VAN IDŐ ÉS LEHETŐSÉG HÚZNI-HALASZTANI, TALÁN MÉG HOSSZABB IDEIG IS, BÁR TUDOM, HOGY KISZÁMÍTHATATLAN ÉS MOST DÖBBENEK RÁ, MENNYIRE FONTOS MINDEN; - A PORSZEMEK, MELYEKBŐL HEGYEK ÉS BOLYGÓK LESZNEK, A HARMAT MELY FOLYÓVÁ DUZZAD, AZ ÓCEÁNOK, VIRÁGOK, FÁK ÉS BOKROK, A SZAVANNA ÉS MINDEN MÁS EGYÉB ÁLLATAI, DE A SZAVANNA ÁLLATAIVAL IS INKÁBB ELBESZÉLGETNÉK, MEGSIMOGATNÁM ŐKET, JÁTSZANÉK VELÜK, HOGY MEGÉREZHESSÉK BENNEM A LASSAN ALAKULÓ LELKI NYUGALMAT: A CSEND BÉKÉJÉT. ( és ha nem is idevaló ez az egész, hát elnézést, nekem nem olyan könnyű, de fontosnak éreztem elmondani ezt! mint látjátok nem alszok és ha alszok is, alig valamit; - csak nézek magam elé révetegen, felidézve a történeseket és hallgatom a csendet, s ez lehet valaminek a vége majd, és valaminek a kezdete, lehet egy rügy. -Féltem betenni ezt a bejegyzést- ) / videó: youtube.com