Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
G-PHÁZ HÍRFOLYAM

Hajszálon múlt lista + tippek

Íme a várva várt lista azokról a portálokról, amelyek épp hogy csak nem kerültek be a TOP 20-as mezőnybe. Ebbe a listába azok a portálok kerültek, akik valamelyik zsűritagtól kaptak egy szavazatot, vagy valamelyik zsűri "talán" listájára kerültek.

A TOP20-ba azok a portálok kerültek be, akikre 3 vagy 2 zsűri szavazott. Természetesen a három zsűri listáját összevetve idén is akadtak olyan portálok, amelyekre egy szavazat érkezett, valamint talán kategóriába is soroltunk néhány portált, akik közel voltak a bejutáshoz. Először ezt a listát olvashatjátok, majd pedig megosztunk néhány tippet, ami mindenkinek hasznos lehet!

Akkor hát következzenek a portálok:

Kívánunk sok időt, kitartást a továbbiakban!  A szerkesztést SENKI NE ADJA FEL, mert jövőre, ha szorgalmasak vagytok, benne lehettek a TOP 20-ban! Ez természetesen azokra is igaz, akik a hajszálon múlt listában nem szerepelnek! Egy teljes évetek lesz megtölteni értékesebbnél értékesebb tartalommal az oldalakat! :)

Tippek nem csak a "hajszálon múlt" portáloknak:

- töltsetek ki minden betervezett menüpontot a modulokban, ne legyenek üres cikkek
- legyetek egyediek, tegyetek közzé olyan tartalmat, ami más hasonló témájú oldalon nincs
- frissítsetek rendszeresen, ami nem jelenti feltétlen a napi frissítést, a hangsúly a rendszerességen van
- ha úgy látod, a következő héten nem lesz elég időd, a hétvégén időzíts be néhány posztot (a posztoknál módosítható a megjelenés dátuma, így tudtok előre dolgozni!)
- főszempont a minőség legyen mind tartalmilag, mind kinézetben: írj saját cikkeket, ha másolsz, jelöld meg a forrást, s csak olyan képeket használj, ami nem homályos / pixeles / nincs rosszul méretezve
- tartsátok a kapcsolatot a látogatókkal: szólítsátok meg őket bátran, válaszoljatok nekik chaten és kommentben egyaránt
- ügyeljetek arra, hogy a design felbontás és böngésző független legyen

+1: a portálotok népszerűsítése érdekében az oldalatokat küldjétek ki minden nap az Új tartalom listába! :)

Te szoktad használni a bejegyzés időzítést és az Új tartalom listát? Esetleg neked is vannak tippjeid? Írd meg bátran hozzászólásban!

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.12.11. 18:16
superuser

Anett: ez igazán jó kérdés volt, válaszul pedig írtam egy cikket róla, remélve, hogy így minden felmerülő kérdésre választ kapsz / kaptok. Ha további kérdés merül fel, írjatok hozzászólást a cikkhez:

Új tartalom lista - hogyan? - kattanj rá

2016.12.11. 17:22
Wébel Anett

Hogyan küldhetem ki a portálomat az "Új tartalom" listába?

2016.12.11. 13:55
Elena

Ahw, azért jó érzés, hogy legalább ebbe a listába bekerült az oldalam! *-* Jövőre talán nagyobb szerencsém lesz. :)

Elena
Delena.GP

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments