Boldog Karácsonyt mindenkinek
Sok-sok éve, mikor még Márióval kezdtük a G-Portált, akkor még a Jézuska hozta az ajándékot, és mi, mint kisgyerekek nagyon boldogok voltunk. Teltek az évek, és ahogy nőttünk, úgy eszméltünk fel, hogy Karácsonykor nem magunkra kell gondolni, hanem olyanokra, akik egész évben tettek akármit a boldogságunk érdekében. Tudjátok, ez olyan, mint a nagy regékbe, amelyre mindenki emlékszik. Lehet köztünk akármilyen vita, akármi, de ott vagyunk az életünkben. Nem az ajándék mérete és ára a hangsúlyos, hanem a szeretet ünnepén boldoggá tenni egymást, egy kis szeretetet adni egymásnak. Apró, mindennapi tetteink is áraszthatnak szeretetet és boldogságot. Mi emberek azokra a dolgokra emlékszünk, amelyek jelentettek valamit, akármilyen pici is legyen az. Márióval mi lassan felnövünk, kezdjük megérteni a Karácsonyt. Soha nem értjük meg teljesen, de minden évben hozzáteszünk, hogy szebb legyen az az ünnep, amikor a Földön mindenki, legyen kicsi vagy nagy, idős vagy fiatal, boldog vagy boldogtalan egy ünnep miatt félretesz mindent a Karácsony érdekében. Hmm, igen, azt hiszem ezt akartam mondani. Ez lenne a Karácsony.
Ezzel a fenti idézettel szeretnénk mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánni!
|