|
 SZERELMES TAPI - Tapi halála
Az indián nyár különösen szép volt abban az évben, a környező dombok erdői élő festményként vették körül a házakat. Tündöklően sütött a Nap és esténként összebújva, egymást nyalogatva, halk mormogással udvaroltuk körbe egymást. Ott hemperegtünk a verandán, a csillagok, mint milliónyi Szentjános bogár, úgy villogtak az égen, az esti szellő meg-meg simogatta szőrzetünket. Bundám alá bújt, s kellemesen lehelte bőrömet, lágyan, gyengéden simogatott, mintha én lettem volna az egyetlen lény a nagyvilág csodálatában egyedül. Pedig velem volt Líza is , ez a gyönyörű, kecses, igazi szépségkirálynő, a természet leggyönyörűbb csodája. Mintha csak nekem teremtették volna, már eléggé korán megnéztem magamnak ;- Nem volt hozzáfogható széles e határon. Az indián nyár egyik csodálatos éjszakája volt ez, táncunk, ez a szerelmi tánc, líraian szép volt, ez az ösztönös egymáshoz simulás ébresztette fel bennünk a vágyakat.
Csillogó szemei a holdfényben csábítóan vonzottak, s én emelkedett lélekkel bújtam hozzá. Átkarolta derekamat, nyakamat, lágyan, cirógatva harapdálta füleimet és néha belém harapott de az nem fájt. Libabőrös lettem, pedig eléggé vastag bundázatom megvédett mindentől;.- Esőtől, záportól, ZIVATARtól, s ebbe besegített ŐSZTÜNDÉR is , a vénasszonyok nyarának szentje. Időnként én is magamhoz húztam, magamhoz öleltem mint egy kincset, mintha SMARAGD vagy annál is értékesebb lenne. Igen az. Ő élt, egy teremtmény volt, nekem szánta a természet mindenestül.
Mosolyogtunk.
Néha-néha vonyítottunk egy-egy rövidet csupán azért, hogy még szebb legyen ez azt est, vagy éppen bele-bele vakkantottunk a nagy magyar éjszaka csendjébe ;
-Tudja meg a Föld apraja-nagyja!:
-Líza az enyém, egyszer -,s mindörökre.
Nem tetszett ez mindenkinek, Líza gazdája valami otromba fráter lehetett, csupán a többi négylábú, hozzám hasonló vakkantgató örült ennek a násztáncnak.
Líza nyílt, őszinte tekintete mélyen nézett az enyémbe, beszélt hozzám vele, mindent elmondott amit csak akart, s nem szólt egy szót se. Sose vallott szerelmet nekem, míg én annál inkább, tettei és az a két szem, amely az első pillantásra is már megigézett, elárulták nekem, hogy az én lelkem azonosul az övével, hogy átérzi minden bajomat és örömömet, s bizony néha egy-egy pillanatra könnyessé váltak szemei. Örömkönnyek voltak ezek ;- Nagyon szeretett, kimondhatatlanul vonzódtunk egymáshoz, testileg-lelkileg megtaláltuk egymást s a legcsodálatosabb az volt, hogy a hónapok, amiket együtt töltöttünk, nem koptatták el ezeket az érzelmeket, érzéseket.
-Mi van veled?- kérdeztem fejét cirógatva.
-Mi lenne?!...- mosolygott rám, s tovább nézett.
Muzsikáló mancsokkal nyúltam hozzá, átfogtam, nyalogattam csillogó bundázatát, Líza selymesen szép volt, ritka, rajzos alkatú, míg én keményebb vonalú, erős állkapoccsal, széles vállakkal, nagy tappancsokkal. Igazi Roti, bár keverék, valamelyik ősöm Német juhász volt, így nem is tudtam besorolni magamat sehová. Líza viszont a Német juhászok gyöngyszemeként mehetett bárhová, mindenütt megfordultak utána a többiek, még az emberek is megcsodálták szépségét, bájos külseje igazi felemelő látvány volt.
Mi csak szerettük egymást. Így gazdám akitől a legtöbb emberi szeretett kaptam hiába emelte, magasította meg a kerítést, hiába kötött ki bikaláncra;- sürgönyön,vagy ha úgy tetszik futón őriztem őket, én szétszakítottam azt a vastag láncot. Rohantam mint egy eszelős, egyenesen Lízához. Líza mindig várt rám, tudta, hogy menni fogok de azt is tudta, hogy félnek tőlem az emberek pedig semmi okuk nem volt erre. Egyszerűen tettem amit tennem kellet;- Védtem a rám bízott házat, gazdámat, mindent ami a területemhez tartozott. Gazdám is beszélt a szemeivel, megértette ha rám nézett:
-Szomjas vagyok
Nem csak a vizet, mindent szomjaztam, szomjaztam a szépet, a tudást amit ismernek az emberek. Mégis Líza, ez a nagyszerű kis teremtmény jelentette számomra az igazi boldogságot. Időnként meg-megkergettek vasvillával, furkósbottal, ám mindez nekem mit sem ért, illaberek, nádakerek ;- Már ott se voltam.
Az indián nyár csodálatos évszak volt számunkra; - A szépség és szerelem töltötte el lekünket. Násztáncunk megigézte a mindenséget, a hold révetegen lesett le ránk.
-Talán most ő is szeretett volna udvarolni valamelyik csillagnak?
Végül a balsors utolért.
Hiába jöttem én Amerikából külön repülőjeggyel egy AUSZTRÁLIAi légiKIKÖTŐn át, hiába voltam én FBI-os, amikor együtt aludtam Lízával befogtak. Mancsaimat kikötözték egy fészerben négy oszlophoz, majd vártak. Várták az éjszakát de valahogyan ezen az éjszakán nem tündöklött a hold, nem ragyogtak a csillagok és a Szentjános bogarak sem villództak. Feszült csend honolt a tájon, némán , dideregve valami balsejtelemtől elfogultan négy lábamnál fogva, kikötözve vártam a holnapot.
Nem értem meg.
Éjféltájban bejöttek a fészerbe, fejszével törték el lábaimat, vonyításomat nem is hallhatta gazdám , pedig megmentett volna. Majd orrcsontomat vágták ketté, testemet össze-vissza csapkodták, s befejezésül ketté hasították fejemet. Először szédültem, levegőt sem kaptam, majd lassan-lassan elsötétült minden;- Elhagytam a Földet, a Föld fényei elszunnyadtak, kialudtak és a lelkem valami új, teljesen ismeretlen területre repült.
Gazdám két hét után találta meg rothadó testemet, már bűzös, szagos volt, igazi BÉLSZÍN ő mégis AUTOMOBILjának csomagtartójába tett. Elvitt oda, ahol eddig éltem, kertjének közepén ásta meg vermemet. Sírhantom azóta is ott van, néha virágzik, néha kinől rajta egy-egy faág ;- Egy új élet kezdete.
Odakint pirkadt, a virradat kakas-kukorékolásai jelezték a hajnalt, s lassan haladva, zugó motorral gurult el utcánkban az első autó…de én ezt már nem hallottam.
Reggelt volt.
Nem haltam meg, csak a testem. Lelkem itt van az örök vadászmezőkön, más népek nyelvén ez az Elézium, Ti úgy ismeritek a :- Túlvilág. Paradicsom a becsületes neve, Líza is velem van, bánatában ő is elpusztult. Itt nincsenek ROHAMOSZTAGosok akiket kísérnem kellett, érdekes, fura lényekkel van tele, megtalálható ezen a vidéken minden;- Még a LÁBASFEJŰEK, ezek az egysejtűek is, itt van Kacor király a mesebeli hős, aki tényleg nem ZSÁKBAMACSKA . Velem van Mancs a világhírű mentőkutya, druszám ő, hisz én is Tappancs vagyok. Vannak oroszlánok, tigrisek, szép virágok és rétek de ami igazán a túlvilági a boldogság :
-A csend, a nyugalom a szeretet, ez a szív alakú száj, tiszta lelkével, vibrál körülöttünk a levegő és már nem kell félni sohasem. Itt van Líza is az én szerelmem…
Nem haragszom rá, hisz ő is megtehetné.
Mi csak szerettük egymást…
|
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Köszönöm! ( Fatimének is ) Ezt lehet fokozni, újraírom majd az oldalamon de szabadon, kötelező szavak nélkül...és másképpen tálalva.