|
 VÁLTOZÓ IDŐK
Eliza ebben a pillanatban lépett ki az otromba, zöld kapu ajtaján, és máris szaporán kezdte venni lépteit. Kopott, smaragdzöld ruháján meglátszottak legutóbbi balesetének nyomai, melyet egy rohamosztaggal való találkozás eredményezett. Haja ezerfelé lobogott a kellemesen őszies szélben, s a táskájára akadt apró levelekkel egy ősztündérre hasonlított. Szépnek sosem tartotta magát. Legtöbbször, mikor tükörbe nézett, lábasfejűeket képzelt maga elé, és sok hasonlóságot vélt felfedezni. Pedig Eliza szép volt. Ha nem is különlegesen gyönyörű, de az utcán közlekedő férfiak figyelmét felkeltette, mikor lábait kapkodva a kikötő felé indult. Sietett, hiszen ezer éve nem látott ismerősét várta Ausztráliából, s hajója bármikor befuthatott. A távolban egy gőzös hangja szólalt meg, s a lány már meg is látta érdeklődése tárgyát, egy hatalmas hajót rengeteg automobillal a tetején. Richard, aki mint ellenőr dolgozott a hajón, már messziről észrevette Elizát, de nem volt elég mersze, hogy kiáltson neki. Legalább tíz éve nem látták egymást, és közvetlensége talán megzavarta volna. Így egészen addig várt, míg a lány fel nem figyelt rá, s akkor egy félénk mosoly kíséretében integetni kezdett. Eliza meglepődött. Nem gondolta volna, hogy Richard ennyit változott volna pár év alatt, és ez a kellemes meglepetés örömmel töltötte el. A hajóról leszállva a fiú odarohant hozzá és meleg szavakkal érdeklődött hogyléte felől, majd bókokat szórt szépségével és szellemességével kapcsolatban. Elizának jólesett ez a figyelmesség, de nem felejtette el édesanyja tanácsát, miszerint: „a zsákbamacskáról sem tudod, hogy mit rejt, míg ki nem nyitod, meg nem fejted titkát.”. Eliza tehát megpróbálta megfejteni ezt a titkot, ám semmiféle faggatózással nem tudta elérni, hogy Richard elmesélje, miért hagyta őt el, miért volt távol ennyi ideig. S mi ez a hirtelen visszatérés? Miért döntött úgy, hogy pont most jön vissza? Elizában egyre több és több kérdés merült fel, s fél óra gondtalan csevegés után a két fiatal kifogyott a témából. Ott álltak kínosan, feszengve, s nem találták a megfelelő szavakat. Érezték, ez már nem ugyanaz a fiú és lány, aki tíz éve elbúcsúzott egymástól azzal a szavakkal, hogy örökké egymáséi maradnak. Annyi bizonytalanság, annyi kétely! Mintegy megváltóként jött két perccel később a zivatar, mely a két fiatalt elválasztotta egymástól. Az esőcseppek ütemesen kopogtak a macskaköves utcán, hol két ember elengedte egymást, hátrahagyta a múltat és teret adott a jövőnek.
|
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások