|
 A BALESET ÉS EGY ÚJ KEZDET
Hangos csattanással vágódott be mögöttem a bejárati ajtó. Dühösen futottam a házunktól nem messze elterülő erdő felé, barna hajam őrült táncot járt a szélben. Fél füllel még hallottam, hogy valaki utánam kiált, de nem foglalkoztam vele. Makacsul rohantam a sötét fák védő erdejébe. Kiálló gyökerek nehezítették meg utamat, és a tüskés bokrok ágai minduntalan belekapaszkodtak a ruhámba.Eleredtek a könnyeim, ahogy próbáltam kiszabadítani magamat a göcsörtös gallyak közül. Tíz percnyi huza-vona után végre sikerült kijutnom a bokrok folytó szorításából, és újra az erdő közepe felé vettem az irányt. A nagy rohanás közepette kissé kitisztult a fejem, és már rájöttem, hogy talán nem a menekülés volt a legjobb megoldás. Lelassítottam hát, és egy fa tövébe rogytam le, ahol a puha moha jó ülőhelyet biztosított. A fa törzsének vetettem a hátam, és felnéztem a tiszta, kék égre.
14 éves korom ellenére elég nyurga és felnőttes voltam. Ez a jellememen viszont nem nagyon mutatkozott meg. Mindig is makacs voltam, sosem szerettem, ha nem nekem volt igazam. Ebből kifolyólag gyakran kerültem vitába anyukámmal, aki apa halála óta egyedül nevel engem. Igaz, mindig valami apróság miatt kaptunk hajba, de nekem minden egyes vitánk csak olaj volt a tűzre. El akartam menni otthonról, valahova messze, ahol senki sem üti bele az orrát a dolgaimba. Anya már többször el akart küldeni orvoshoz a szerinte kiállhatatlan viselkedésem miatt, de én nem voltam hajlandó elmenni. Nekem nincsen semmiféle bajom! Most is ezen veszekedtünk. Ezen a napon viszont elszakadt a cérna. Nem bírtam már tovább, hogy folyton a viselkedésemen lovagol. Elrohantam..... ki a házból.
Újra az eget bámultam, melyen bárányfelhők úszkáltak nyugodtan, mintha mi sem történt volna. Sóhajtva a hideg fatörzsnek támasztottam a tarkómat.
Kissé elbóbiskolhattam, ugyanis mikor kinyitottam a szemem, szúrós füstszag csapta meg az orromat. Körülöttem minden homályba burkolózott.Felpattantam a földről, és kétségbeesetten néztem körül, de nem tudtam tájékozódni. Mindent elborított a könyörtelenül hömpölygő füst. A szemeim égni kezdtek, a torkomban keserű ízt éreztem. Köhögve próbáltam tapogatózni, és elindultam. Sajnos rossz irányba.Végtelen szürkeség terített be mindent. Az ember aligha maradhat sokáig életben ilyen helyzetben. Nehezen bírtam csak nyitva tartani a szemeim, de azt azért még láttam, hogy előttem egy nagy épület lángokban áll. Egy régi malom volt az. A tűz pattogása fenyegetően törte meg az erdő csendjét, a tiszta égbolt feketére színeződött. Foggalmam sem volt, hogy merre meneküljek. csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal. A füst egyre folytóbb lett, én pedig nem bírtam már tovább. A világ elsötétedett, és talán már sosem látom többé. Ájultan terültem el a földön.
A malom szerkezete sem bírta már tovább, ferde falain enyhe remegés futott végig, majd faszerkezete megadta magát a romboló lángnyelveknek, és ropogva rogyott össze. A füsttel por, és apró faforgácsok keveredtek. Apró kavicsok és törmelékdarabok csapódtak a közelben növő fák törzseinek, majd az ütközéstől röppályájukat megváltoztatva szóródtak szét az erdei talajon.
Tompa szirénázást és beszédet hallottam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hangos a halál. Aztán újra elhalt minden hang.
Valaki elkezdett pofozgatni, én pedig méltatlankodva nyitottam ki a szemeimet.
Szent Péter ilyen goromba lenne?
Engedtem a nem épp kellemes ébresztésnek, és kinyitottam a szemeimet. Nem a nagy fehérséget láttam meg, mint azt előbb gondoltam. Egy kórházi ágyon feküdtem, anyukám pedig boldogan ölelt magához. Meglepődve öleltem vissza, és a történteken gondolkodtam.
Mégse haltam meg...Megmenekültem!
Soha nem látott gyorsasággal bújtam anyukámhoz. Néztem könnyáztatta arcát, ettől bűntudat vette hatalomba a lelkemet.
Ezt a csodálatos teremtést akartam én megbántani valaha? Neki akartam fájdalmat okozni? Mostantól minden meg fog változni.
Most már az én arcomon is könnycseppek gördültek le. Kiszáradt szájjal szólaltam meg:
-Szeretlek!
Egy hónap múlva újra az erdőt jártam. Most viszont már nem dühösen, hanem a napsütéstől vidáman. A tűznek még mindig látható nyomai voltak, elszenesedett fatdarabok, és kiégett fű terített be mindent. A volt malom helyére értem, és csodálkozva néztem azt, amit a helyén találtam. Egy gyönyörű babarózsa nyújtogatta a nap felé rózsaszín virágokba borult ágait. levelei zöldelltek, erős kontrasztot alkotva a körülötte elszenesedett növényekkel. Megérintettem a kis növényt, és melegség öntötte el a lelkemet.
A rossz után mindig jó jön. Ez egy új kezdet.
Kriszteeh, 2009.04.25.
|
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Nagyon jó sztori sztem!!!