Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Hannah története
Versenyek  / Archív versenyek  / Történetíró verseny / Hannah története


HANNAH TÖRTÉNETE


- Lányom, kérlek hozz a kútról még vizet!-szólt a korához képest igencsak vézna asszony. Szeme alatt a sötét karikák a szokottnál is borúsabbak voltak.
A haja már majdnem teljesen ősz. Mindenről a rengeteg gond tehetett. Férjével, két fiával, és négy lányával olyan vidéken éltek, ahol nagyon sokat sütött a
nap, és annél kevesebbet esett az eső. Volt nekik saját búzamezőjük, de olyan beteges búza termett ott, hogy miután learatták, a felét sem tudták felhasználni.
Mint már észrevehetted,-kedves olvasó- nem a mai időkben járunk. Abban az időben, amikor még az asszonyok tizennégy évesen férjhez mentek, s gyermeket
szültek nekik.
Az asszony gondterhelten lehajtotta a fejét, s folytatta a varrást.
A lány, - nevezzüka a nevén- Éva, sietett, hiszen éhes volt már ő is, és várta az ebédet. Szaladt, szaladt, meg sem állt a kútig. Ott lemosta izzadó, kipirult arcát,
s vizet merítet az öreg favödörbe. Meleg nyári nap volt, az idő dél körül járhatott. Éva próbált sietni, de nagyon nehéz volt a vízzel teli vödör.A haza felé vezető út végtelennek
tűnt, s igazából nem is lett vége, mert találkozott Misivel, a szeretőjével. 12 éves volt, és már szeretőt tartott. A szülei odaígérték valami gazdag fiatalembernek,
akinek csupa fény, és pompa az otthona, ahol félután tálcán hozzák be a puszedlit a teához. Éva furcsa remegést érzett a hasában, félt hogy figyeli őket valaki. Nem szólt
Mihályhoz, inkább egyre gyorsabban szaladt haza. Mindvégig hátrafelé bámult, hogy láthassa, az ő Misijét. Nem egyszerű dolog a hátrafelé futás- főleg ha egy öt, tíz literes
vödör van az ember kezében.Évi is ráfázott, hogy ezt a különös közlekedési módot választotta: Megbotlott egy nagy kőben, s elesett. A víz kiborult, így mehetett újra el a vízért.
"Pedig már milyen közel jártam!Most mégegyszer elcipelhetem idáig azt a nehéz vízesvödröt"-sajnálkozott magában. Elhaladt a malom mellett, ahol Misi inas volt. Gondolta,
még üres vödörrel visszaszalad, üdvözölni kedvesét. Ahogy beért a malomba, nem látott mást csak egy rakás égő forgácsot a sarokban. Éva felszaladt a lépcsőn, hogy megnézze,
kedvese fent van-e, hogy segítsen eloltani, ugyanis ő nem értett ehhez. Fölszaladt, és szólt Misinek:
-Misi!, Misi! Siess le onnan, mert ég a forgács lent.
-Hadd égjen, majd ha elég az összes, nem lobog a tűz.
Éva megkönnyebbült, a válasz hallatán, örült, hogy valaki "hozzá értő"-től hallotta ezt. Később furcsa remegést érzett lentről. Misi is leszaladt. Látták, hogy a tűz a ferde
gerendán fölfelé terjed.
-Hova menjünk most? Mit tegyünk?- Éva könnyezett, miközben a szavakat mondta ki. Misi átölelte, de tudta, nem tudnak már mit tenni. Az egész alsó szint lángolt.
-Nem mehetünk innen sehová többet!-kiáltotta Misi, és megcsókolta Évát. A haja lángolt, de már nem tudtak följebb rohanni.Bele kellett törődniük a halálba.
-És most a menyországban vannak?-kérdezte a hétéves kis Péter.
-Bizonyára-mondtam, gyengéden megsímogattam az arcocskáját, és megcsókoltam a homlokát.
-De anyu, neked milyen rokonod volt Éva?- folytatta a kérdezősködést Péter nővére, Judit.
-Ő az ükanyukám.-válaszoltam halkan, és Judit is kapott egy csókot a fejére.Szakítottam egy virágot babarózsabokorból, és szétszórtam a szirmait, az egykori malom helyén.
Gyermekeim ámultan néztek-ők még nem érthették ezt, hogy mi az igaz szerelem, és hogy semmi nem fáj annyira ha két szerelmes ember együtt éli át a nehézségeket.

Hannah, 2009.04.25.

3 hozzászólás
2009.05.24. 22:16
Marija

Jó kis történet!

2009.05.11. 14:42
Hannah

Hoppá, akkor ezek szerint nem érződött a lényeg (legközelebb majd erre jobban figyelek), itt nem feltétlenül mondott az anya igazat, a gyerekek számára leegyszerűsítette a történetet, hiszen ő sem lehet benne biztos, mivel nem láthatta az egészet :) mindegy, szerintem szörnyű lett így utólag, de ahogy elképzeltem (csak nem tudtam leírni), úgy jó lett volna :D De köszönöm szépen az építő jellegű kritikát.


2009.05.07 12:31
superuser

„Vélemény: Ha Éva 12 évesen halt meg, és az ükanyukád, akkor 12 éves kora előtt kellett szülnie. Ha így van, akkor kié a gyerek, és Misi-e az apja? Kicsit fura, de oké. Tetszik, hogy egy szerelmes történettel érzékelteted a gyerekeknek a történteket, amit először kicsir morbidnak találtam, de gyerekszemmel nézve teljesen megállja a helyét.”

2009.05.07. 12:31
superuser

Vélemény: Ha Éva 12 évesen halt meg, és az ükanyukád, akkor 12 éves kora előtt kellett szülnie. Ha így van, akkor kié a gyerek, és Misi-e az apja? Kicsit fura, de oké. Tetszik, hogy egy szerelmes történettel érzékelteted a gyerekeknek a történteket, amit először kicsir morbidnak találtam, de gyerekszemmel nézve teljesen megállja a helyét.

 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments