Csatlakozz te is!

Versenyek  / Archív versenyek  / Történetíró verseny / Andi 2. története

SZERELEM

Kedd reggel van. Hideg a szoba, szinte remegek. Körbenézek, de semmi sem érdekel, én pizsamában ülök és látom, amint a hópelyhek hullnak az ablakpárkányra. Nézem őket, majd hevesebben kezd dobogni a szívem, úgy érzem, megfagyok, de amikor rápillantok a kandallóra, a tűz csak úgy lángol és ez melegséggel önt el. Mintha szerelmes lennék. Az ajtó kinyílik, belép rajta Ákos. Ekkor döbbenek rá: szeretem Őt! Rám néz, majd végtelen forróságot érzek. Közelebb jön hozzám, érzem, hogy könny csordul ki a szememen. Megölel, és ezt mondja: „Szeretlek” Válaszolni sem tudok, mert lábai elengednek és összerogynak. A földre hullik némán, majd nyitott szeme becsukódik, feje elferdül. Síri csend. Érzem, hogy végtelen mennyiségű bánatfelhő közeledik felém. Az én kezemben halt meg. Meghalt, nincs többé az az ember, akit szerettem. Újra kinyílik az ajtó, némán, könnyes szemmel odapillantok, majd édesanyámat látom, amint egy tálca gőzölgő puszedlivel a kezében néz, mereven néz. Sapkáján hópelyhek ültek, biztosan a kinti konyhából hozta a süteményt. Mikor ránéztem, újra könny csordult végig az arcomon. Édesanyám elhagyta a szobát egy ajtócsapódás kíséretében. Visszapillantottam Ákosra. Felálltam, éreztem, hogy lábaim remegnek. Odavánszorogtam az ablakhoz, kinyitottam és csak néztem előre a nagyvilágba. Láttam a malmot, ami nem mozgott, csak búsan, szomorúan nézett vissza rám. Lenéztem az ablakpárkányra, hópelyhek csücsültek rajta. Mintha szomorúak lennének és gőzölögnének a bánattól. Megérintettem őket, fehér, vékony ujjaimmal. Mintha nem is jéghideg havat éreznék… olyan volt, akár a forgács, mely szilárd és érdes. Visszaléptem egyet, becsuktam az ablakot, majd Ákosra pillantottam. Halott. És még mindig nincs itt egy mentő sem. Hamarosan sziréna hangja hallatszott, nyílott az ajtó, majd Ákost elvitték. Elvitték, soha többet nem láthattam. Elővettem azt az egyetlen emléket, melyet a fiú rám hagyott: egy plüss babarózsa. Édesanyjától kapta, ez volt a legnagyobb kincs számára. Mostantól ez az én kincsem örökké, ez az én emlékem marad, és mindig szeretni fogom az egyetlen férfit az életemben: Ákost. Egy újabb könny csordult végig az arcomon, keserves zokogásba kezdtem, majd a földre hulltam és éreztem, ahogyan a halál megcsókolja ajkamat.

Andi, 2009.04.14.

Súgó 2 hozzászólás

Frissítés

2009.05.24. 22:11 Marija Ugyanaz a véleményem Superuserral. De am nagyon jó!

2009.05.07. 12:34 superuser Vélemény: Színes, érzékletes, megható, viszont nem kerek. Olyan hirtelen halt meg Ákos, hogy szinte nem is lehetett észrevenni, nem volt dráma, csak bejött és meghalt. Ezen kicsit finomítanék még, hiszen a történet szempontjából a kontraszt a lényeg, az elején boldogság, aztán kellene egy drámai tetőpont a halálról, majd végül bánat.