|
 EGY ÁLOM VALÓSÁGA, A VALÓSÁG ÁLMA
Van egy álom, egy valóság, ami megváltoztathat mindent. Egy álom, amely elfeledteti velünk a valóságot. Az a hely, ahol minden ember végtelenül boldognak érzi magát. Itt kezdődött el az Én boldogságom is. Itt, ahol nem éreztem félelmet, rosszat, és ahol nem lángolt fel a titokzatos tűz, mint aznap éjjel.
Szombat volt, vagyis az az őrült nap, amikor barátaimmal együtt mindig kiugrunk a hámból. Amikor nem érdekel minket az, hogy mit gondolnak mások. Amikor nem érdekel az, hogy mi lesz a folytatás. Pedig mindennek van folytatása...egy büntetés.
Emma, a legjobb barátnőm átjött hozzám még péntek délután. Csak annyit mondott ismer egy jó helyet. Azt, hogy milyen az a jó hely nem tudatta velem mindaddig, amíg el nem hívtuk a közös haverjinkat. Muszáj volt elhívnom őket, csak így csillapíthattam a kíváncsiságomat.
Emma ötlete jónak látszott: Elmegyünk egy tóhoz éjjel egy kicsit lubickolni. Van ott egy üres malom, ahol ember már évtizedek óta nem járt. Legyünk mi azok, akik megtörik ezt a számot! Erre a mondatra mindenki felbuzdult, és gondoltuk mi baj lehet belőle, max csak egy büntetés.
Én már az út után elfáradtam. Nagyon sokat gyalogoltunk, csak az tartotta bennem a lelket, hogy volt nálunk némi pia. Az a némi pia annyit jelent, hogy mindenkinek egy üveg...Tudom sok, de hát fiatalok vagyunk, maximum kapunk egy büntetést!
Végre odaérkeztünk. A tó hidegnek látszott, nem volt kedvünk lubickolni benne. Emmának megint jött egy jónak látszó ötlete: Nem muszáj a parton piálnunk. Bemehetünk abba az ősrégi malomba, elvileg ott is piálhatunk, méghozzá hangulatos, gyertyafény mellett. Oké, ez tényleg jó ötlet volt, de csak akkor látszott jónak.
Bementünk a forgáccsal teli malomba, szinte ugrálni lehetett benne. Nagyon hangulatos volt az egész este a gyertyákkal teli malomban. Már mindenki halál részegre itta magát, talán Én voltam köztük a legjózanabb.
Emma alatt összetört a szék, amit egy óriási röhögés követett. Mivel annyira be volt rúgva, nekem kellett hozni egy újat. Kiküldött azért a ferde székért, amit a tóparton hagytunk. Teli hold volt, elfeledkeztem a székről, amit be kellett vinnem. Ez helyett ráültem és gyönyörködtem a gyönyörű holdvilágban. Hirtelen elkapott a melegség. Hátranéztem és azt láttam, hogy ég a malom, a mobilom pedig bent hagytam. Hirtelen remegés kapott el, a segítségért futottam amerre láttam.
Már késő volt. A tűzoltók elojtották a tüzet, és Én bemehettem utána a malomba, keresni a túlélőket. Nem lehetett őket felismerni, megégett az arcuk.
Emmát csak a babarózsaszín pulcsijáról ismertem meg, de már nem élt. Senki sem élte túl, csakis én.
Azt hittük, maximum kapunk egy büntetést. Ez lett a világ legnagyobb büntetése. De nekem mégsem az utolsó úgy, mint a többieknek. Vajon a holdnak köszönhetem az életem vagy Emmának, nemtudom.
Azóta félek elaludni, félek álmodni. Minden este a teliholdat nézem, de nem alszom. Félek, hogy találkozom álmomban a barátammal és Emmával. Gyötör a bűntudat, lehet miattam haltak meg. Egyszer elszundikáltam, és bekövetkezett az, amitől féltem. Emma volt az, vele találkoztam. Olyan volt, mint máskor, olyan érzésem volt, hogy fent vagyok. Emma azt mondta, hogy ez az egész nem az én hibám volt. Nézzem végig a napot. Emma ötletei álltak a hátterben, mindenhol. Emma mondta csakis ő a hibás, mert történt valami a malomban, amiről én nemtudok, és amit nem mondott el. Nem is akarja elmondani. Azt is mondta, hogy legyek boldog, mindenki ezt akarná, a többi barátaim is. Felejtsem el azt a szombatot, és éljek úgy, ahogy a barátaim és ő is helyesnek tartanák. Majd elköszönt, ezekkel a szavakkal: Szeretlek Puszedli! Érdekes, én soha nem mondtam neki, hogy anyuék puszedlinak hívnak...Ez egy örök rejtély marad hogy honnan tudta, mint az is, hogy mi történt a malomban mialatt én kint csodálkoztam a holdvilágban.
Felriadtam az álmomból, s rögtön megpillantottam a holdat.
Aznap is telihold volt, szinte a tekintetével azt üzente : SZIVESEN!
Nessa, 2009.04.14.
|
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Nálam ez is lelgalább különdíjas lett volna, nagyon jól írtad le, Nessa!