|
 ÁLMOK
Sírtam. Szomorú voltam. Úgy éreztem, mindennek vége. Beültem a kocsiba, és elidultam, ki a kertből. Magam mögött hagytam mindent. A babarózsákat, a családomat és legfőképpen azt az embert, aki miatt most sírtam. A segességmutató egyre magasabbra szökött, de nem érdekelt. Elsüvítettem a röppálya mellett is, olyan volt, mintha az emberek csak egy-egy hangya lennének. Nem tudom, hogy hova is indultam. Csak mentem. Bele a világba. Csak el innen. Minnél messzebbre. Elmentem a régi malom mellett is, ez jelezte azt, hogy már csak pár méter, és magam mögött hagyom a falut. Épp egy kanyar következett, de csak arra emlékszem, hogy fordítottam a kormányt, de későn, és már túl gyors volt az autó. Nem tudtam bevenni, és nekimentem egy fának. Mintha egy nagy fehér dobozba csöppente volna. Nem láttam semmit, csak a végtelen fehérséget, és éreztem, hogy mindenem annyira fáj, mintha tűz égetné. Remegés futott végig rajtam. Hirtelen minden kitisztult. Tisztán láttam az autómat, amint összezúzódva a kihalt út szélén feküdt. A motorháztető ferdén állt az út túloldalán, a lámpák forgács darabka méretűekre törtek. Most vettem csak észre, hogy az autómban ült valaki. Valaki. Közelebb mentem, s csak akkor jöttem rá, mi történt. Kisodródtam, az autót összetörtem, s én feküdtem benne most holtan. Összetört minden. Az álmaim és én is.
Jess, 2009.04.11.
|
Súgó
Frissítés
Friss hozzászólások
Mi köze van egy nagypofájú valakinek ahoz hogy nekem mi tetszik? Tetszik és kész..nem ismersz befogod.. ilyen egyszerű...jah és nem várom a válaszodat
„Nagyon szép a történet. Márkó neked összes a kedvenced? Nem kell mindenkinek nyalni...”