Bali portálépítő
Megérkezett a Bali portálépítő verseny eredménye!
A sorrendet hihetetlenül nehéz volt felállítani, még az eredményhirdetés előtt 20 perccel is 3 ablakban nyitva voltak a nyertes portálok, és néztem a különbségeket. Brutális meló volt, aminek nagyon-nagyon örülök, hisz ez azt jelenti, hogy baromira kitettetek magatokért! :) Az eredményért katt IDE.
Minijáték vagy sem?
A Minijátékot eredetileg egy nyári Talányos pótlásként találtuk ki. Mivel úgy látjuk, hogy tetszik nektek, és a feladatok nem egyeznek a Talányos feladványokkal, így felmerül a kérdés: legyen továbbra is minijáték vagy a Talányos megjelenésével térjünk vissza a 3 nagy verseny felállásra? Szavazás ITT, de hozzászólásban is várjuk a véleményeket, ötleket, miérteket.
Szavazás vége
A Várod a sulit? szavazás az iskolakezdéssel elvesztette aktualitását, így lezártuk. Bár kicsit többen várták az iskolakezdést, mint akik nem, az eredmény összességében megosztó lett. Az is kiderült, hogy a szavazók 15%-a nem jár iskolába, ami jól mutatja, hogy nem csak sulisok fordulnak meg nálunk. Új szavazás holnap érkezik. :)
Képfelismerős játék vége
A képfelismerős játéknál a megoldás az Új blogbejegyzés volt, természetesen egyéb megfogalmazásban is elfogadtuk. A sorsolás eredményét IDE kattintva tudjátok meglesni. Gratulálunk a nyertesnek! :)
Nektek melyik minijáték tetszik legjobban? Képfelismerés? Tippelés? Képkereső? Kódkereső? Esetleg az összetettebb keresős-beküldős játékok? Vagy bármi jöhet? :)
Chrome hibák G-Portálon
Az elmúlt napokban, a Google Chrome böngészőt használók felfigyelhettek egy igen érdekes problémára: a semmiből szétestek a designok, átméreteződtek maguktól egyes elemek a portálokon.
Képfelismerős játék
Most egy képkeresős-felismerős játékot indítottunk. Fel kell ismernetek egy a portálokon megtalálható ikont, be kell küldeni e-mailben a választ holnap 18:00-ig, s már is esélyesek lesztek a kredit nyereményre!
A feladat egyszerű, de vajon mindenki rájön a helyes megoldásra? IDE kattintva olvashatjátok a teendőket.
Tippjáték vége
Szombaton a História látogatottsága 506 volt, így a nyertes Divo lett, aki 508 látogatót tippelt. Gratulálunk, majdnem telitalálat! Holnap is érkezik egy játék, legyetek résen! :) Ne felejtsétek el: a Bali portálépítő versenyre holnap 18:00-ig lehet nevezni, és a határidő lejártával a nevezett portálokat az eredményhirdetésig nem fogjátok tudni szerkeszteni! Itt a végső hajrá! :)
Kiemelt ajánló
Űrnapló Marslakócska tollából, aki a legutóbbi bejegyzése alapján alkalmi antiszociálisnak diagnosztizálta magát. Ne aggódjatok, csak annyira zakkant, amennyire kell! :D Nem kétszavas posztjai vannak, készülj! Ahhoz, hogy meg tudd nézni az oldalát, kattints a fejlécen a Kiemelt ajánló képére! Ha ki szeretnél kerülni, vagy csak portált szeretnél ajánlani, akkor írj egy e-mailt az ajanlo@gportal.hu címre, vagy kattints IDE!
|