Csatlakozz te is!

Júliusban még nem foglalkoztam a tovább tanulással. De ahogy egyre múlt az idő, jött a tél, a karácsony, s a pánik. Mihez kezdjek az életemmel?

A zserbó, az illatos almás és diós rétes felett ülve megszállt egy félelmetes gondolat, hogy nem tartok sehova. Egy helyben ülök, és nem mozdulok.

A félelmemet a fenyőfa díszítése közben sem tudtam elűzni. Hiába aggatam fel a szebbnél szebb fényfűzéreket, lenyugodnom nem sikerült. Múlik az idő, a fejem felett szállt, mint a gőzölgő húsleves.

Tavaly még nem voltak ilyen problémáim. Kis tizenegyedikesként jobban lekötött, hogy ne bukjak meg matekból és németből. Mondjuk ez most is aktuális. A német már nem, de a matek nagyon is. Mindig meg volt a magam baja.

Gyerekként a könyvekbe menekültem a magány elől. A fehér lapon lévő fekete betűk megóvtak az életemben lévő fájdalmaktól. Átváltoztattak egy ikerpár tagjává, egy apátlan kislánnyá, vagy épp sárkánnyal harcoló királynővé. Bátran lehettem Helka, Elizabeth Bennet, Szabó Magda Zsófikája, de ha kedvem volt, Lotte Körnerré is válhattam. A világ a lábaim előtt hevert minden könyvlapon. Azt hittem, hogy varázslatos hős vagyok. De vajon egy hős áll e könnyektől és sminktől elmaszatolódott arccal a tükör előtt, és nézi a saját összetört tükörlelkét, megváltásra várva?

Igyekeztem mindenből a legjobbat kihozni, mégis itt tartok, ahol. Üresen.

Ki akarok törni a ködből! Kétségbeesetten kapálózom, hogy kijussak a jégtakaró alól, ahová magam temettem be önnön lényemet.

Az idő lassan telik. Karácsony… Szilveszter… Újév… nincs változás.

Semmi ötletem sincs, mihez kezdjek majd. Azt se tudom, akarom e az egyetemet. Nem tesz boldoggá a tanulás, a folytonos megfelelési kényszer, hogy ezt meg azt kell megtenni.

Legszívesebben egy életre beburkolóznék a takarómba, forró teát inni és olvasni. Persze ez sem megoldás, viszont biztonság érzetet ad. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára teljes biztonságban. Azt se tudom, éreztem e ilyet valaha.

Szeretnék boldog lenni, mint a könyveim hősnői. Szeretnék én is hősnő lenni. De vajon alkalmas vagyok e a saját életem hősnőjének? Vagy csak egy másik ember sztorijában vagyok az egyik mellékszereplő?

De ami ennél is fontosabb? Mi tesz igazán boldoggá?

S honnan tudhatom, hogy ami boldoggá tesz, az tényleg boldoggá tesz e, s az e a valódi boldogság? Micsoda kör!

Hetek teltek el, és még mindig nem tudom, mit tegyek. Azt hiszem, csak egyetlen dobásom van. Hinni rendületlen, hogy minden rendben lesz.

S, hogy a bajok elmúlnak, és van értelme az életemnek. Sőt! Talán én adhatok értelmet valaki életének.

Most pedig, miután kijöttem sétálni, s nézem az éjszakai Budapest fényeit, valaki hirtelen nekem ütközik. Egy nyolc éves kislány, csupa könny az arca.

• Szia! Hogy hívnak? Tudok segíteni? Hol vannak a szüleid?
• Nekem olyanok nincsenek. Már rég. Lily vagyok.

Azt hiszem, most kopogtatott be hozzám a sorsom. Egy nyolc éves tündér személyében. Nekem kell majd elvezetnem Álomországba, és megvédenem a bajtól.

S, hogy miért nekem? Mert véletlenek nincsenek. Az pedig bizonyos, hogy nem véletlenül énbelém ütközött ez a kislány és nem egy bűnözőbe.

Szóval itt az ideje segíteni. Végül is a másokon való segítés az élet értelme.