Csatlakozz te is!

Történetünk női főszereplője Soledad, aki csupán 26 éves, mégis túl van már számtalan kalandon és legalább ugyanennyi csalódáson. A szülei tíz évvel ezelőtt egyik napról a másikra, jelentős előzmények nélkül váltak el. Soledad ezek után kétségbeesetten keresi önmagát, saját helyét a világban és a rengeteg át nem aludt éjszakát követően teszi fel magának a kérdést: Hogyan tovább?

Soledad újságíróként dolgozik egy spanyol kisvárosban, La Paz-ban. Többször, többféleképpen igyekezett már kiírni magából a fájdalmát, de ez még mindig kevés, ezért egy napon elhatározza, hogy ezt a nyarat Barcelonaban tölti. Mivel Soledad határozott egyéniség és amit egyszer ő eldönt, annak úgy kell lennie, ezért még aznap lefoglalja a repülőjegyét, hogy elutazhasson „álmai nyaralására.”

Amikor megérkezik Barcelonaba, az aranysárgán sütő Nap és a melegen lengedező szellő, mintegy gyógyírként simogatják Soledad egész testét és lelkét. Miután megbarátkozott szállodai szobájával és a bőröndből is kipakolt, elsétál a közeli tengerparti strandra.

Odaérve látja a rengeteg vidám felnőttet és gyereket, akik mind-mind nevetnek és élvezik a vakációt! Van aki egy szelet dinnyét tart a kezében, mások pedig fagyit. Soledadot azonban az bántja igazán, hogy ő pár nélkül, vagy ahogyan a spanyol mondja: „félnarancs” nélkül van a parton.

Hősnőnk leteríti a törölközőjét, majd miután bekente magát naptejjel, leheveredik és napozni kezd. Ezt a tevékenységet azonban egy régről ismerős hang szakítja félbe. Ő Gerardo, Soledad egykori egyetemi csoporttársa, akibe Soledad mindvégig szerelmes volt. Gerardo megszólítja Soledadot, aki először nem akar hinni sem a fülének, sem a szemének, a következő pillanatban már boldogan, nevetve üdvözli Gerardot. Úgy ölelik át egymást, mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára, pedig már három éve – az egyetemi diplomaosztó óta – nem látták egymást.

Gerardo Madridban dolgozik, a spanyol főváros egyik vezető kereskedelmi csatornájánál. Egyelőre még, mint műsorkészítő, de nagy álma a képernyős munka, vagyis a műsorvezetés. A fiatalember a viszontlátás örömére először egy koktélra hívja meg egykori osztálytársát.

-Hogy vagy? Mi történt veled az elmúlt években? – szegezi a kérdéssorozatot Gerardo Soledad felé.

-La Paz-ban élek és újságíróként dolgozom egy helyi női lapnál. A nyaralásomat pedig a felejtésnek szeretném szentelni.

-Mit akarhat egy ilyen gyönyörű nő ilyen nagyon elfelejteni? – kérdezi Gerardo Soledadtól.

-Tudod – kezdi a lány – rengeteg csalódás ért az elmúlt időszakban, amelyek elsősorban magánéleti jellegűek.

-Mi lenne, ha úsznánk egyet a strandon? Egy ilyen szép napot nem ronthatunk el szomorkodással.

Gerardo ezzel az ötlettel próbálja oldani Soledad látható és szinte tapintható feszültségét.

-Hiszen tudod, hogy én nem tudok úszni… – mondja Soledad.

-Semmi baj, majd én megtanítalak, csak bízd rám magad! – mondja Gerardo, bátorítva ezzel a lányt.

Soledad örömmel mond igent és szó szerint úszik, ha még nem is a vízben, de a boldogságban már biztosan.

Már szinte esteledik, amikor a lány szeretne visszamenni a szállodába. Gerardo készségesen segít neki összepakolni és elkíséri őt.

-Mi lenne, ha kb. 2 óra múlva érted jönnék és elmennénk vacsorázni? Rengeteg mindenről kellene még beszélnünk. – mondja Gerardo Soledadnak.

-Rendben van, 2 óra múlva várlak a főbejáratnál – válaszolja Soledad.

A lány kimondhatatlanul boldog, hiszen emlékezzünk csak vissza: Ő éveken át szerelmes volt Gerardoba, aki ebből szinte semmit sem vett észre.

Elérkezik a hőn áhított vacsora ideje. Soledad gyönyörű piros csipkeruhában várja Gerardot, aki „nem marad adós,” hiszen ő is végtelenül elegáns öltönyt visel.

Egy mediterrán étterembe érkeznek a fiatalok, ahol italként mindketten Sangría-t fogyasztanak.

-Gyönyörű szép vagy… És én ezt eddig hogy nem vettem soha észre?! – teszi fel magának és Soledadnak is a kérdést Gerardo.

Soledad láthatóan zavarban van. Ebben a lelkiállapotban próbálja saját magáról elterelni a figyelmet, ezért megkérdezi Gerardotól:

-Megnősültél már, van családod? Feleséged? Barátnőd?

-Nem vagyok nős és nincs barátnőm. – érkezik a válasz.

A vacsora – az elmaradhatatlan tortilla – után, mely mindkettőjük kedvence, Gerardo felkéri egy táncra Soledadot.

Soledad boldogan salsazik Gerardoval és közben peregnek az órák, egymást követik a viccesebbnél viccesebb sztorik és a romantikus pillanatok egyaránt.

-Jut eszembe, Soledad! Ma a strandon azt mondtad, hogy felejteni jöttél Barcelonába. Kit akarsz Te ennyire elfelejteni? – teszi fel a történet eddigi legizgalmasabb kérdését Gerardo.

-Őszintén? Téged… (Soledad egyre inkább zavarban van, nehezen találja a szavakat.)

-Mert – folytatja – az egyetemi évek óta szerelmes vagyok beléd, Gerardo, csak Te ezt valahogy soha nem érzékelted. Próbáltam „kiszeretni” belőled, de most még inkább beléd szerettem. Magadba bolondítottál! (Soledadnak folynak a könnyei.)

-Miért nem mondtad ezt el nekem soha, Te butus? – kérdezi Gerardo.

-Mert féltem a visszautasításodtól. – válaszolja Soledad.

Dios Mio, akarom mondani: Uramisten, hát nem veszed észre, hogy én is ugyanúgy szeretlek, ahogyan Te engem?! – mondja Gerardo, hatalmas szenvedéllyel a hangjában.

Gerardo még aznap éjjel megkérte Soledad kezét, aki boldogan igent mondott a lánykérésre. Ajkaik csókban forrtak össze.

Nem sokkal később Soledad elköltözött La Paz-ból, felmondott az ottani munkahelyén és összeköltözött Gerardoval Madridban.

Történetünk két főszereplője most boldogan tervezi az esküvőjét és nem felejtik el azt a barcelonai nyaralást, amelyen mindketten rájöttek: Mindig is egymásra volt szükségük!

írta: Wébel Anett

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés