Csatlakozz te is!

A strand állandósult zúgása zavarta Gregory Dunhamet. Tóparti házikója tornácán ült kissé szakadt, kissé kényelmetlen karosszékében és próbált gondolkodni, kizárva az emberek zajongását. Szerette ezt a házat, ami vagy tíz éve, mielőtt megvette, egy bostoni családot szolgált nyaranta két hétig. Eredetileg nyaraló volt, de számára tökéletesen betöltötte az állandó lakhely szerepét, mindene megvolt, ami a mindennapokhoz kellhet. Csak ez a rohadt strand... minden júniusban a raj, mint virágporral felpakolt méhek érkeztek a tó partjára, zümmögve az ő méhkirálynőjükhöz, a kisváros egyetlen bevételforrását jelentő tóhoz.
Gregory semmi másra nem vágyott, csak egy kis csendre a saját házában, no meg némi lanyha szellőre a mai hőségben. Állt a levegő, a nap olyan haraggal tűzött, mintha haragudna az emberiségre, az aranysárga napsugarak szinte azt kiáltották: hőgutát és bőrrákot! Hőgutát és bőrrákot, ingyen van! Tessék csak, tessék!
A tornácon árnyék volt, Gregory érdes tenyerében ott izzadt az olcsó sör, de még így is nagyon meleg volt.
Mohón kortyolt a keserű italból, felsóhajtott, a levegő beitta a pocsék minőségű lötty még pocsékabb szagát. Főhősünk lehunyta karikás szemét, szeme fehérjének összetett, mindenhová eljutó vérérhálózatának szabálytalanságát New York metróvonalainak tervezője is megirigyelte volna. Neki most gondolkodnia kell... már július közepén járnak és idén még egy áldozatot sem hagyott maga után szunnyadó kisvárosának hírhedt gyilkosa. Ha őszinte akar lenni magához, bevallja, hogy kicsit még élvezi is az izgalmat, amit a fickó (mert biztos benne, hogy az elkövető férfi) szolgáltat neki évente megismétlődő gyilkosságaival. Mikor rendőrnek állt, mozgalmasabb melóra számított, bár amikor szülővároskájában maradt, ahol mindenki ismer mindenkit és a családok minden este összejárnak, számíthatott volna arra, hogy egész életében csak egy gyilkost fog hajkurászni.
Még ezzel is becsődöltél öregem - gondolta és keserűen elnevette magát kínján. A gyilkosságok nyolc éve kezdődtek és sablonosabbak nem is lehettek volna. Az elkövető fiatal lányokat gyilkolt, sosem helyieket, a nyaralni érkezők közül válogatott. A csilli-villi cukormázas címlapok cicababáira emlékeztetett a legtöbb áldozat, méteres műkörmeikkel, szoláriumozott bőrükkel és még a vízpartra is kikent arcukkal. A kriminálpszichológus szerint az elkövető dühös volt magára a típusra és Gregory még mindig tisztán emlékezett a minden profizmust kerülő szavakra: "Gondolom mindig beintettek neki, ha akart tőlük valamit." És mégis, bármennyit nyomoztak, bármennyit gondolkodtak az ügyön, bármennyi cikk megjelent róla az újságban, a gyilkos még mindig szabadlábon mászkál és Gregory biztosra vette, hogy jót röhög rajtuk a rohadék.
Lényeg a lényeg, tudjuk, kik az esélyesek egy kis szúrkálásra - fintorgott és újabb adag sört tolt le torkán.
Ami azt illeti, a minap sétált le hozzá két lehetséges áldozat; már azelőtt tudta, hogy jönnek, mielőtt felbukkantak volna a telekhez vezető kanyarban. Hangosan beszélgettek, mit beszélgettek, szinte rikogattak és néha felvisítottak, ha valamit viccesnek találtak. Gregory tetszett nekik, a szőkének legalábbis biztosan, úgy nyalta azt a fagyit, mint...
Jóképű fazon volt és bár jövőre már közelebb lesz az ötvenhez, mint a negyvenhez, a sör, amit magába dönt, meg egyre több és rosszabb minőségű, még úgy tűnik vonzza a nőket. Figyelmen kívül hagyta a lány kétségbeesett flörtölését, pedig az úgy erőlködött, mintha az élete múlna rajta, szinte ezüsttálcán kínálta magát. Kár, hogy tipikus kaland volt, az, akinek azért nem emlékszel a nevére, mert meg se kérdezted, és ezzel ki is táncolt Dunham rendőrfőnök érdeklődési köréből. Útbaigazítást kértek tőle a strandhoz, szinte elhadarta, hogy minél hamarabb megszabaduljon a nem kívánt társaságtól. Azért figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak magukra, de szinte látta, ahogyan óvaintése könnyen siklik egyik fülükön be, másikon ki.
Nem bírt gondolkodni, csak a túlpartról felé sodródó, állandó hangzavarra tudott figyelni, bármennyire is erőlködött. Szitkozódva állt fel, mikor belátta, vagy bemegy a nyomorult kis irodájába szabadnapján is és végre végiggondolhatja az ügyet, ami májustól szeptemberig nem hagyja nyugodni, vagy itt marad a puszta akarattal és semmire nem megy.
Megadta magát a késztetésnek és lepukkant, kopott kék Fordja felé vette az irányt. Szerette ezt a kocsit és büszkeséggel töltötte el, hogy saját megtakarított pénzén, kölcsönök nélkül vette, de felújítani már nem futotta neki. Bedobta magát a szakadozott huzatú, helyenként apró lyukakkal tarkított ülésre, de már pattant is ki hányni; a dinnyés (ki tudja hány éves) illatosítónak esélye sem volt az ellen a szag ellen, ami a csomagtartóban nyugvó szösziből áradt. Talán nem kellett volna a napon hagynom - futott át Gregory agyán, felnevetett saját butaságán, miközben (most már üres gyomorral és gyomorsav marta torokkal) visszaült a kocsiba. Itt az ideje eltemetni.

írta: Rosemary

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés