Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Versből történetíró verseny - munkák
Versből történetíró verseny - munkák : Tévedsz, Darrell Bank!

Tévedsz, Darrell Bank!


 – Collen! – kiáltott utánam Jeff. – Lenne számodra egy kis feladat. – A kihallgatószobában vár rád egy férfi. – Érdeklődve pillantottam felé, a papírjai felé sandítottam. – A neve Darrell Bank.

Megfagyott a vér az ereimben. Minden izmom megfeszült, pár másodpercig csak bámultam kollégámra, amíg kerestem a hangomat. – Darrell Bank? – Átkoztam magam, amiért a hangom feljebb csúszott az átlagnál. Jeff összevont szemöldökkel konstatálta furcsa viselkedésemet, de nem tette szóvá, gyors biccentéssel felelt.

Kikaptam kezéből a férfivel kapcsolatos iratokat, intettem, jelezvén, hogy tudom a dolgom. A betűkre meredtem, minden porcikámmal küzdöttem a feltörő emlékek ellen.

Lihegve futottam végig a szűk utcákon. Kezem görcsölt a dinnye súlyától, de nem mertem megállni. Minden elnémult, a nagy távolban a malom zúgása csak olyan volt, mint szúnyog dongása. Cél nélkül szaladtam előre, ezért nem vettem észre a fiút. Erővel ütköztem a gyereknek, aki meglepettségében elvesztette az egyensúlyát, így mindketten a földre huppantunk.

Kétségbeesetten kaptam az elcsent dinnye felé, de már fölöslegesen. A gyümölcs darabokra törve hevert a földön. Könnycseppek gördültek végig az arcomon.

 – Hé, ne keseregj, csak egy dinnye – nevetett rám. Bűntudatosan az arcomhoz kaptam, letöröltem könnyeimet és zavartan pillantottam a fiúra. Játékos mosoly jelent meg az arcán, miközben a kezét nyújtotta. – Darrell Bank vagyok.

Illetődötten motyogtam el a nevemet. A kisfiú felállt, leporolta magát, majd engem is felsegített. Lelkesen emelt ki két, jobbára épségben maradt dinnyeszeletet, diadalittasan mutatta felém.

 – Látod, nincs minden veszve! Gyere, együk meg! – fogott kézen, és a folyó felé húzott. – Játszhatnánk utána. Úgy látom, el kéne egy barát – mosolygott.

 – Tévedsz, Darrell Bank! – Durcásan keresztbe fontam karjaimat mellkasom előtt.

 – Sosem szoktam, Collen Callicoat – nevetett fel, majd elszaladt a dinnyémmel. Magam sem értettem, miért futottam utána.

Az elkövetkezendő fél óra fesztelen beszélgetéssel telt. Duzzogni akartam, de Darrell elérte, hogy ne tudjon lehervadni az arcomról a mosoly. Mikor kivégeztük a zsákmányom maradékát, a fiú a vízbe dobta a szemetet és felpattant. Pár percig még mindig a rakodópark alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Nem is gondoltam, hogy vele együtt távozik a magányom is.

Visszafojtott lélegzettel és remegő végtagokkal léptem be a gyéren megvilágított szobába. A férfi a székhez kötözve üldögélt. A belőle áradó halálos nyugalom újabb emlékeket idézett fel bennem. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, pillantását rám villantotta. Arcára fagyott a döbbenet, kis ideig csak bámultunk egymásra. Szemei pontosan úgy csillogtak, mint azelőtt.

 – Collen? – suttogta. Nyeltem egyet, figyelmen kívül hagytam az elsöprő érzelmeket.

 – Miért hívtál ide? – kérdeztem.

Gyanútlanul simultam ölelésébe, ajkamat az övére tapasztottam. Nem vettem észre a szeméből sugárzó bűntudatot. Aggódva néztem rá.

 – A családomban akadtak... problémák – mondta síri hangon.

 – Mit jelentsen ez? – tettem fel lesújtva a kérdést, amire már tudtam a választ.

 – Azt, hogy nem láthatjuk többet egymást. Az éjszaka elmegyünk. – Tagadóan ráztam a fejemet, de csak még jobban eleredtek a könnyeim. Ösztönösen felemelte a kezét, hogy megtörölje arcomat. – Úgy látom, el kéne egy barát – suttogta bánatosan.

 – Tévedsz, Darrell Bank – rebegtem a már megszokott szavakat.

 – Sosem szoktam, Collen Callicoat. – De ezúttal szemében nem a játékos boldogság, csak tompa szomorúság ült.

Érzelemmentesen hadartam el a szokásos szöveget, de elfelejtettem időt hagyni neki a válaszokra. A fejemben szaporán jártak a gondolatok, minden más energiámat pedig a szabályos lélegzésbe fektettem. Az asztalra fektettem két kezemet, fölémagasodva szegeztem neki az újabb kérdésemet. Mikor eltávolodtam, az addig kezemben tartott kést a falapon hagytam. Egy röpke pillanatra összeakadt a pillantásunk, utána megfordultam. Továbbra is beszéltem hozzá és imádkoztam magamban, hogy azt teszi, amit kell. Rövidesen hallottam, ahogy futásnak ered. Lehunyt szemmel számoltam el tízig, azután üldözőbe kellett vennem.

Tisztes távolságból követtem. Mindig ügyeltem rá, hogy ne érjem utol, de mindenkinek azt kellett látnia, hogy önhibámon kívül menekült el. Az, hogy elengedtem a foglyot, a saját életembe kerülne.

Olyan volt ez, mint egy játék gyerekkorunkból. Ő futott, én pedig próbáltam elkapni. Akadályok sorát gördítette elém. Felborította az almás kosarat, a pirosló gyümölcsök szőnyegként terültek szét előttem, vagy épp az utcára függesztett teregetnivalónak rohant neki. Az asszonyok kiabáltak, a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Én rózsás arccal rohantam utána, már nehezemre esett levegőt venni, de nem álltam meg. Bármeddig elmentem volna érte. Sok tekintetben volt hasonló ez a hajsza a gyerekkori játékainkra. Csak ez most véresen komoly volt.

Éles kanyart vett, felszaladt egy kőlépcsőn. Lefékeztem, most először hagytam, hogy ő nyerjen. Aggodalmasan figyeltem útján, reménykedtem, hogy el tud menekülni előlem. A fegyver hangja megbénított. Az idő lelassult, láttam, ahogy a golyó célba talál. Darrell a földre zuhant. Sikoltva futottam testéhez. Rémülten néztem körbe, bizonyára egy kollégám is a nyomunkba eredt, mikor látta Darrell szökését.

Zokogva húztam ölembe barna fürtökkel borított fejét. Izzadtságcseppek harmatként rezegtek homlokán. Tenyere a mellkasán lőtt sebre tapadt, vér folyt mindenütt. Önkéntelenül simogattam a haját, hisztérikusan sírtam fölötte. Erőtlenül kinyitotta szemét, arcán apró mosoly jelent meg. Fakóbb, de szakasztott mása annak, amit régen megszokhattam tőle.

 – Még mindig szeretsz – állapította meg. Hangja gyenge volt, nyoma sem volt annak az energiának, ami egészségesen sugárzott belőle. Halványan bólintottam. – Én pedig most meg fogok halni.

 – Nem! – kiáltottam. – Ne! – kértem. – Ne hagyj el újra! – Szemében gyötrődés villant.

 – Úgy látom, el kéne egy barát – suttogta.

 – Tévedsz, Darrell Bank – sírtam. A mi szavaink voltak. Soha nem fájt még ennyire kimondani őket.

 – Soha nem szoktam, Collen Callicoat – fejezte be erőlködve, majd megszűnt lélegezni.

Sokkos állapotban bámultam a holttestét. Elhullajtottam egy utolsó könnycseppet, majd lassan feltápászkodtam. Leporoltam a nadrágomat, újra Darrellre néztem. Érzelemmentes arckifejezéssel próbáltam elraktározni magamban a látványát. Felidéztem a közös emlékeinket, beléjük kapaszkodtam és megfogadtam, hogy kerüljön bármibe, bosszút állok.

írta: Viccadict

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments