|
Mia gyötrelmei
Mia úgy érezte megfullad bent az ebédlőben. Sőt, az egész házban. Annyira rosszul érezte magát, hogy inkább kisietett a verandára. Mégis, az ajtóban muszáj volt megállnia. Kapkodva vette a levegőt, a feje lüktetett. Egyszerűen nem értette a bent lévőket. Torkig volt velük. Állandóan csak a megszokott témákról folyt a csevej: kaja, pia, mulatság. Neki már elege lett abból, hogy a nőrokonai kitárgyalják a nokedlis csirke legújabb változatait. A korlátoltak! Hogyan gondolhatják komolyan, hogy ez őt egyáltalán érdekli?! A hab a tortán, hogy ehhez jó képet is kellene vágnia minden alkalommal. Még mindig magában füstölgött, de a kinti hűvös levegő jótékony hatással volt a testére és lelkére egyaránt. Valamelyest jobban érezte magát, bár még a tüdejét fojtogatta a benti levegő maradványa. A hűs változata lassan beszivárgott a légzőszervébe, és végül győzedelmeskedett. Mia lassan megnyugodott. Körülnézett valami ülőalkalmatosság után kutatva. A bűntudat legkisebb jele nélkül elzavarta a békésen szunyókáló macskát a hintaszékről, és belehuppant.
A férfiak ezt a pillanatot választották, hogy zenélni kezdjenek. Na, még ez hiányzott! Minden átkozott este ugyanaz a monoton dallam! A lány nem hagyta, hogy a megszokott ritmus az őrületbe kergesse. Inkább elmenekült. Oda, ahol egyedül lehet. Ahol senki sem zavarja. Az egyetlen biztos pont az életében: a nagy tölgyfa. Az ő fája, ami most is, mint mindig, védelmet nyújtott. Mia sebesen futott, mígnem elérte a menedéket. Átölelte a fa törzsét, az arcát is hozzápréselte. Úgy érezte, megszabadul az összes gondjától ezzel az egyetlen egy öleléssel. Felnézett az öreg fára, hálásan, amiért mindig számíthat rá. Mintha, tényleg megértené őt. Most vette csak észre, hogy a levelei lassan megadják magukat az időjárás szeszélyeinek: a sötétbarnától a színaranyig minden árnyalatot felfedezett rajtuk. Hol van már az idei tavasz? A drága kikelet? Amikor minden életre kel? Egyszerűen nem lehet igaz, hogy az ősz az elmúlás időszaka. Hogy lehetne valami a halállal kapcsolatos, ami ilyen gyönyörű? A földre nézett, ahol valaki - valószínűleg Emma néni - gondosan különböző nagyságú kupacokba rendezte a lehullott leveleket. Mia ki nem állhatta a nagynénjét, így minden lelkifurdalás nélkül rúgott bele az általa legnagyobbnak ítélt rakásba. Úgy érezte, most elégtételt vett rajta a múltkori összezördülésük miatt. Ha visszagondol, megmosolyogtatta a néni elképedt arckifejezése. Hm, sós tea. Nem ő volt az értelmi szerzője, de ő követte el. Elvesztette a fogadást a bátyjai ellen. Szerencsére, csak ennyi futotta Greg képzelőerejéből! Többet nem teszik lóvá! Hisz mindig csalnak! Mégis, a lány úgy döntött nem érdemes felhúznia ismét magát. A jókedvét nem ronthatja el semmi! Sem a "kedves" nagynéni, sem a lökött testvérei!
Erőteljes kopogásra lett figyelmes. A vacsora ideje. Mia a szemét forgatta. A nagyapja már nem változik meg. Így kell elfogadni. Még jó, hogy reggelire nem jön össze az egész család. Elég elviselni naponta egyszer a papi szeszélyeit. Mia úgy döntött, elindul vacsorázni. Reménykedett benne, nem veszik észre, hogy eltűnt. Utált magyarázkodni. Nem fog itt megrekedni. Eljön még az ő ideje.
írta: Amélia
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
A végére érve úgy éreztem, hogy még hiányzik valami, mintha nem teljesen sikerült volna lezárni a gondolatmenetet. Pár helyen akad szóközfelesleg is. A hiányérzetet leszámítva egész jól összeraktad. :)