Csatlakozz te is!

      Mona az egyik reggel arra ébredt, hogy csörög az órája. Lenyomta, majd úgy döntött, átfordul a másik oldalára. Ekkor vette tudomásul, hogy végre péntek van, és a vőlegénye végre visszatér a munkából.

      Kipattant az ágyából, megkereste a barna csőnadrágját és a sárga trikóját. Leült reggelizni, gondolkozott, hogy valamivel meg kéne lepnie a párját. Miközben ezen morfondírozott, megette a reggelijét, és elmosogatott. Felkutatta a fekete kardigánját, majd elment a szupermarketbe, hogy tudjon miből ebédet főzni. Úgy érezte, az lenne a legjobb, ha a kedvencét főzné neki, hiszem egy hónapja nem látták egymást. Miután hazatért, bepakolt a hűtőbe, és bevonult az emeleti dolgozószobába. Az olvasólámpát felkapcsolva, szemügyre vette a kis asztalkán halomban lévő fotókat. A közös utazások, a közös bulik, amikor közösen készültek a vizsgákra. Szép emlékek ezek, könnyes szemmel idézte fel őket.

   Azután megtalálta azt a képet, amin ketten szerepelnek, az első randevújukon. Emlékszik, hogy milyen félősek voltak mind a ketten. Az elején meg sem mertek szólalni, Mona majd elájult, amikor meglátta Alexet (hiszen így hívják a párját). Rengeteget nevettek, vigasztalták egymást. Az elején úgy döntöttek, hogy csak barátok, aztán pár évig nem beszéltek, majd az egyetemen újra összefutottak, és megpróbálták még egyszer. Ez majdnem 5 éve történt. Azóta mind a ketten keresnek, együtt élnek, már amikor Alex otthon van.

   Mona rengeteget időzött az emlékekkel, így már elmúlt fél kettő. Akkor tért magához, amikor a fák kocogtatták az ablakokat. Lesietett, hogy becsukja az ablakokat, mert elég sok papír volt a házban szanaszéjjel, amik igen fontosak voltak, nehogy szétfújja őket a szél. Miután sikeresen megmentett mindent, elment készíteni az ebédet, ami már csak vacsorának lesz jó, ugyanis csak addigra lesz készen.

   Kivette a hűtőből a paprikát, a paradicsomot, a hagymát és a szalonnát. A mosogató alól elővett egy vágódeszkát, a mellette lévő fiókból pedig egy kést. Elővett egy serpenyőt, beolajozta. A zacskóból kivett egy paprikát és elkezdte szeletelni. Miközben készítette a lecsóhoz a hozzávalókat, rájött, hogy ma még nem is telefonált Alexszel. Úgy érezte, fel kéne hívnia. Aztán meggondolta magát, hiszen lehet, hogy csak meg akarja lepni. Igen, ez lehet a legelfogadhatóbb magyarázat.

   Miközben készítette az ebédet, hatalmas vihar kerekedett, a fák recsegve-ropogva dőltek ki, ágak szálltak a magasban. Mona beengedte az ajtóban várakozó kutyust, aki megrázta magát mielőtt belépett volna, és beszaladt a házba. Miután a lány utolérte a kutyát, rádobott egy törölközőt, és megtörölgette. Legfőképp a mancsát, a fehér bútorok értéke miatt. Ő maga pedig visszament a konyhába, lefedte a lecsót, és visszament a nappaliba. Keresett egy pokrócot, majd a távirányító segítségével valamit értelmes műsorra kapcsolt. A kutyus közben felugrott mellé a kanapéra, simogatásra vágyóan lefeküdt, fejét Mona combjára helyezve.

   Egy órával a lecsó elkészítése, és a pihenés után elkezdett nyugtalankodni. A vihar csillapodott valamennyit, a tévében lementek az értelmes műsorok. Mona elővette a telefonját, próbálta tárcsázni Alex számát, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Többszöri próbálkozással csak azt érte el, hogy egyre nyugtalanabb lett. Pár perc múlva csengettek, ő pedig örömében lesodorta a pokrócot a nappali közepére. Futva ment az ajtóhoz, majd a kapuhoz, ám letörte a tény, hogy csak a postás az. Kapott pár számlát, és egy levelet az anyósától, amit félre rakott, mert nem gondolta fontosnak. Aztán felvette a pokrócot, elpakolt. Bement a konyhába, megterített, gyertyát rakott az asztalra.

   Felment az emeletre, keresett valami csinos ruhát. Az eső megint rákezdett, szerencsére a szél már nem fújt annyira. Miután észlelte, hogy semmi nincs a tévében, a vacsora kész van, nem tud semmit készíteni, minden készen van, úgy döntött leül egy picit a gép elé, hogy megnézze az időjárás előrejelzést, itthon és azon az útvonalon, amelyen Alex jön. Legnagyobb megdöbbenésére, ott tiszta az ég, nem fúj a szél, nem esik semmi. Akkor hol késlekedik? Megpróbálta újra felhívni, de megint csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Böngészgetett tovább, mígnem talált, egy autóbalesetről szóló cikket. Elolvasta, és megnyugodott egy picit, mert nem aznap történt, és nem is azon az útvonalon.

   Pár perc elteltével dudálást hallott. Leszaladt az ajtóhoz, és kinézett. Az autó csikorogva állt meg a ház előtt, majd ajtót feltépve kiugrott a kocsiból egy férfi. Megállt a kapuban, szorgosan csengetett, míg Mona kiért egy esernyőt a feje fölött tartva, hogy beengedje őt. A férfi udvariasan megköszönte, és üdvözölte a hölgyet egy kézcsókkal. Mona beengedte, de megkérte, hogy az előszobában vegye le a cipőjét és a kabátját. A férfi így tett, és miután belépett a nappaliba, hátranézte, és bevárta a háziasszonyt. Illedelmesen megkérdezte, hogy hova ülhet, de megvárta, míg a másik ül le.  Aztán belenézett Mona szemébe. Látta az aggodalmat, ez őt is elszomorította. Majd egy mély sóhajtás után, belekezdett a mondandójába. „A nevem Valentin. Alex munkatársa voltam. Vagyis vagyok. Már tegnapelőtt el szeretetett volna indulni, de a főnök nem engedte, csak tegnapra. Szóval, tegnap elindult, meg akart téged lepni, hogy hamarabb hazaér, és tudod. Érted. Elindult, majd egy párszáz kilométerrel távolabb megállt pihenni. Kajált egyet, és elindult tovább. Az autópályán belekeveredett a viharba, ami mára ért el ide. Csúszott az út, sokan voltak az úton. Megcsúszott. Nekiütközött a szalagkorlátnak, ami visszadobta az útra, és nekiütközött egy másik autónak. Abban a pillanatban meghalt. A légzsák nem engedett ki, a biztonsági öv sem tudta megvédeni. Sajnálom, de tényleg.”

   Ekkor Mona heves zokogásban tört ki, Valentin vállára dőlt, aki nem tudott mit kezdeni, de elkezdte kedves szavakkal vigasztalni, elég kevés sikerrel. Mona csak zokogott, és zokogott. Ekkor eszébe jutott a levél, amit az anyósától kapott. Kibontotta. Egy levél mellett, talált egy meghívót. A levélben röviden egy bocsánatkérés volt, a meghívó pedig a temetésre szólt. Kikísérte a vendéget heves bocsánatkérések közepette, nagyon egyedül szeretett volna lenni. Az ajtó becsukása után leroskadt az ajtóhoz, és sírt. Mást nem tudott tenni. a könnyeitől homályosan ránézett a gyűrűjére. Még jobban kezdett bőgni.

      Az egész történetnek a vége az lett, hogy Mona elment a temetésre, ahol csak a legszűkebb kör jelent meg. Mindenki elmondta neki, hogy jó passzban van, maradjon ilyen, ne roppanjon össze, lesz más, satöbbi. Ám mikor már csak Alex szülei voltak ott, furcsa melegséget érzett, majd elkezdte rázni a hideg. Hirtelen elájult, de mire kiértek a mentők, már nem tudtak rajta segíteni. A végső diagnózis az idegösszeroppanás lett. 

írta: Flosz

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés