Csatlakozz te is!

- A vérfarkasok és a vámpírok ellenségek. Mindkét fajnak a friss vérre fáj a foga. A vámpírok területét lassan ellepik a vérfarkasok. A vámpíroknak lassan nincs mit enniük. – elégítette ki információjának hiányát Azur.
            Allen az elfről tekintetét a két ellenfélre fordította. Csöndben figyelt, és fohászkodott, hogy ne essék baja barátjának.
            A vámpír és a vérfarkas végigmérte egymást, majd a farkas hirtelen ráugrott Dyranre. A kis szőrmók még időben elrepült előle, így nem esett baja. A farkas azonban nem adta fel, s üldözőbe vette. Dyran menekülőre fogta, próbálta szűk helyekre becsábítani, de üldözője fákat tört, sziklákat zúzott. Amikor a kis szőrmók nem figyelt, hirtelen leteremtette. Szárnyaira nehezedett mancsaival, vészesen közeledett hozzá pofájával.
            Allen ezt már nem bírta szó nélkül hagyni. Dyran a sok repülésben elfáradt, és a farkas helyett ő sínylette meg a szűk utak veszélyeit. – Tűnj a közeléből! – iramodott felé karddal hadonászva maga előtt. Ahogy kalimpált vele, a vérfarkas felé nézett, de az nem tágított társától.
            Rávicsorgott, de ő nem tántorodott el céljától, felemelve kardját lesújtott rá. A hatalmas lénynek ez meg se kottyant, de most már őt vette célba. Allen minden csapását vagy kivédte, vagy elviselte. Meg se érezte, mintha csak szurkálnák. Kettéharapta a kardot. Allen tehetetlenül hátrált tőle, majd futásnak eredt. A támadásba lendülő lény üldözőbe vette az embert. Az ifjú annyira sietett előle, hogy a hegy szélénél már majdnem túl akart menni. Éppen hogy meg tudott állni, és ezzel nem esett le a szakadékba. Hátrafordult, ekkor észrevette, hogy a farkas ugrásra kész. Lebukott, ő pedig nem volt olyan szerencsés, mint Allen, a szurdokba esett. A fiú még lenézett, hogy megnézze mi történt ellenfelével. A farkas ahogy földet ért tompán puffant a földön. Nem várta meg, míg eszméletéhez tért, Allen felállt, és visszament útitársaihoz.
            - Minden rendben? – kérdezte a vámpírt, aki már az elf kezeiben pihente ki a harc fáradalmait.
            - Megleszek. – mosolygott rá.
            Azur Allenre nézett – Mennünk kell.
            Allen bólintott, majd a kastély felé vette az irányt. Ahogy közeledett, egyre jobban elfogta a félelem az ismeretlen végett. Nem tudta, hogy mire is számíthatna. Nem ismerte a Világot, ahogyan Drakont sem.
            A nagy tölgyfaajtó magától kinyílt, amint a közelébe értek. Ahogy a szárnyak egyre nagyobb ívben nyíltak, kísértetiesen nyikorgott fel. Benn sötétség honolt. Amikor beléptek, az ajtó hirtelen csukódott be, menekülésre idejük sem volt. Vak sötét lett, de ekkor pislákolni kezdett egy fénysugár, amit követett újabb és újabb fénypont megjelenése, míg nem a terepet el nem töltötte a fényesség. Egy üres barlangban álltak, aminek vége sötétségbe burkolózott.
            - Van itt valaki? – kiáltotta el magát Allen. Érezte, hogy valaki figyelte. – Drakonnal van beszédem! - Mocorgásra lett figyelmes, majd a következő pillanatban az árnyékban megjelent egy hatalmas idegen alakja.
            - Ki zavarja meg nyugalmam? – egy sárkány hajolt közelebb a csoporthoz, majd rájuk fujt, miközben méregette őket.
            - Drakon? – nyelt egy nagyot Allen.
            A sárkányt vörös fényörvény vette körbe, amiben fekete széndarabok cikáztak. Mikor az örvény eltűnt, egy arisztokratikus ruhában lévő fiatal férfi alakja jelent meg. Ősz haját ezüstösen csillogtatta a fény. Smaragdzöld szemeivel fürkészte az előtte állókat. – Én lennék az.
            - A nevem Allen. – húzta ki magát – Ez ha minden igaz az Öné. – vette ki zsebéből a széttört medált.
            Drakon kinyújtotta kezét az ékszerért – Ezt honnan szerezted?
            Allen érezte, hogy nem jó ötlet, de belekezdett a mesélésbe – A nagymamám boltjából. Ő már mindenhol járt, ami az én Világomban lehetséges. Ezt is az egyik útjáról hozta. El akart már rég óta válni, de nem tudott. Megláttam a hátulján az írást, és utána akartam nézni, de ide kerültem.
            - Szóval így sikerült ide jutnod. – dünnyögte orra alatt – És mi a neve a nagyanyádnak, fiam?
            Allen nem válaszolt azonnal - Ellenore. – bökte ki végül.
            Drakon testét lobogó tűz vette körül – Szóval Ellenore?! – horkant fel, majd a tűz elenyészett körülötte.
            - Ismeri? – kérdezte bátortalanul.
            Drakon hátat fordított neki, kezeit maga mögött keresztbe tette, s a medált simogatta nagyujjával – Volt egy fiatal lány, aki szeretett olvasni. Egyszer kinyitotta azt a könyvet, amit te is. Megláttam, és megtetszett. Szőke göndör haja, pirospozsgás arca, azúrkék színű szemei ragyogtak. Mindig mosolygott. Először félt amikor ide került. Nem értett semmit. De ahogy megismert engem, és Kyrrenthiat, ez megváltozott. Egyre jobban szeretett itt lenni, és viszonozta érzéseimet. Neki csináltam a medált, de nem mertem neki adni. Azonban mikor harcba bonyolódtam egy másik vezérrel, ő kihallgatta a beszélgetésünket. Megtudta, hogyan tud visszajutni a saját Világába, amit ő a Földnek nevezett. Bátorságot merítve mikor elaludtam, ellopta tőlem. Visszatért lakhelyére, sosem láttam, én pedig itt maradtam magányosan. A lány, aki összetörte a szívem a nagymamád volt, Ellenore volt. – fordult vissza Allen felé, aki a sárkány szemeiben a bosszú tüzét vélte felfedezni.
            Allent elöntötte a düh - Ezért csináltad ezt saját Világoddal? Tönkreteszed egy sikertelen kapcsolat miatt? – emelte fel hangját, már az sem érdekelte, hogy az illető, akivel szemben áll egy sárkány.
            - Allen, erről még ő sem tehet. – rázta fejét Azur.
            - Tessék?! – fordult hátra társához – Ezt hogy érted?
            - Úgy drága fiam, hogy mi vezérek az érzelmeinkből merítjük az erőnket.
            - Ha boldogok, minden jó. Ha szomorú, akkor viszont rossz. – egyszerűsítette le Dyran neki.
            Mintha meg se hallotta volna, hogy miket mondtak. Allent elt elöntötte a düh.
            - Azért jöttél, hogy vissza juss igaz? – vigyorodott el Drakon – Viszont van egy rossz hírem. Az egyik kelléket eltörted. – dobta lábához a törött medált – A másik viszont… - húzta elő ruhája alól a nyakék másik felét – …itt van a nyakamban, de nem kapod meg.
            - Tessék? – hökkent meg – És miért nem? – morogta.
            - Ugyan már! Ellenore nem maradt itt! Magányos maradtam. Most viszont itt van nekem az unokája, akin bosszút állhatok!
            Ökölbe szorította kezeit – Párbajozzunk!
            Drakon felvonta szemöldökét, Azur pedig meghőkölve nézett a fiúra.
            - Ne csináld! – szállt fel Dyran – Hiszen ő sárkány, te pedig csak egy ember!
            - És? Nem érdekel! Haza akarok jutni, és meg is fogom tenni!
            - Eltökélt vagy. – mosolyodott el elégedetten Drakon – Ez tetszik. Hasonlítasz nagyanyádra.          Ezért is lesz élvezet végezni veled. – vonta ki kardját.
            - Igazán? Azt csak te hiszed! – nyúlt volna ő is övéhez - a pillanat hevében - , hogy kivegyen egy kardot, de neki ez nem járt. Az egyetlen fegyverét, amije volt a vérfarkas kettéharapta. – Azur, van még egy kardod?
            Drakon nem várta meg, míg megkapja a kardot, csettintett, mire Allen előtt lebegni kezdett egy kard, hasonló, amit Azurtól kapott nemrég a fiú. Allen furcsán nézett a férfira – Na mi lesz? Vedd csak el!
            - Ez egy trükk? – vonta fel szemöldökét.
            - Nem, nem az. – nézett rá szúrós tekintettel – Én tiszta lapokkal játszok. Nem fogom a kedvedért se bemocskolni a híremet.
            A fiú hitt neki, de ennek ellenére nem bízott meg benne. Mikor a markolathoz ért keze, a kard megszűnt lebegni, és érezni lehetett eredeti súlyát. Allen már kezdett belejönni újra a kard forgatásába, így nem ijedt meg a közelgő harctól.
            Pár percig mind a ketten néma csendben álltak. Felmérték egymás képességeit. Végül Drakon támadt először. A két kard élesen csendült fel. Egymást követték a csapások, és úgy tűnt mind a kettőjüknek ez még csak a bemelegítés. Egyikőjük sem tett olyan mozdulatot, amivel bánthatta volna a másikat. Gyorsan megunta Drakon a játszadozást, és komolyabbra vette a harcot. Váratlan, gyors mozdulatokat tett, amiket Allen vagy éppencsak, vagy egyáltalán nem tudott kivédeni. Azonban Allen sem volt rest, fájdalmaiból, és eltökéltségéből merített erőt. Számukra órákon át tűnő harcot folytattak.
            Ahogy a két fél egyre fáradtabb lett, Drakon végül a földre került. Jobb lábának ínszalagját elvágta, karjain sorra gyülekeztek a mélyebb sebek, homloka vérzett, ami lefolyt egészen orráig. Vállig érő haja csapzottan ágazódott szerte a padlón. Izzadtságcseppjeire a beszűrődő fény mutatott rá.
Allen sem járt jobban. Ball lába megzúzódott, mellkasán mély sebek éktelenkedtek, arcán a karcolásokból vér szivárgott, karja pedig kék zöld foltos lett a harc hevében. Barna haja kócosan ágazódott szét.
            - Ölj meg. – suttogta Drakon – Vesztettem, megérdemlem.
            Allen kardját a magasba emelte, majd pengéje a földbe szúródott. Dyran ijedtében Azurhoz bújt, a férfi viszont végignézte az eseményeket.
            A fiú nem szúrta le a sárkányt – Nem. Nem vagyok gyilkos. – állt fel, majd kezét nyújtotta, hogy felsegítse – Nem ártottál se nekem, se a nagyimnak. Nincs okom rá, hogy végezzek veled.
            A sárkány elfogadta a segítséget, s talpra állt – Bölcsen beszélsz, fiú. – bólintott komoran.
            - Ellenore és Ön között szoros kapcsolat alakult, ezért sem akart megválni a medáltól. Biztos vagyok benne, hogy még a mai napig is gondol Önre. Szerintem csak azért nem tér vissza Önhöz, mert fél, hogy mit fog szólni, ha újra látja. Dühös lehet rá jogosan, hiszen elhagyta. A régi emlékek pedig olyan sebeket tépnének fel benne, amit már nem lenne képes elviselni.
            Drakon végig hallgatta Allen szavalását, majd lesütötte szemét – Mindig meglepődök az embereken. Sokszor bölcsebbek vagytok, mint mások. Ezt ne feledd Allen. – vette le a nyakláncot, s kezébe nyomta – Tessék, most már a tiéd.
            Allen a medálra nézett. – Köszönöm. - Ugyan olyan volt, mint előző, amit a kezében tartott annyi különbséggel, hogy azon egy csillag alakzat rajzolódott ki. Visszament a törött ékszerhez, felvette a padlóról, és zsebébe tette, majd az újat forgatta kezében. Eddigi társaira nézett – Köszönöm a segítséget, sokat köszönhetek nektek. Sosem foglak elfelejteni titeket. Dyran, te bátrabb vagy, mint amennyire hiszed magad. Azur, neked pedig sok szerencsét a lakhelyed újjáépítésében. Látjuk még egymást! – Drakonra nézett – Ugye visszaállítasz mindent?
            Drakon fürkészte Allen szemeit, majd bólintott.
            - Ez esetben mesélek majd rólad Ellenorenak. Elmesélek mindent, amit csak tudok. Megpróbálom meggyőzni, hogy újra…
            - Ne! – vágott közbe Drakon – Igazad lehet. Bármennyire is szeretem őt, talán így a legjobb.
            A fiú bólintott, majd behunyta szemeit, előtte azonban még a „Viszlát, és minden jót.” szavak hagyták el száját.

„Örökké Csodaországban barangoltak. Ki lesz a következő Alice?”

            Kezdett bele Dyran az utolsó versszakba, ami a legrövidebb is volt egyben. Azurra nézett
– Szerinted betartja a szavát? Tényleg meg fog látogatni minket?
            Azur nem szólt egy szót sem. Lesütötte szemeit, majd Dyranre pillantott – Gyere, menjünk. – az elf elhagyta a kastély bejáratát, őt pedig a vámpír követte.
            A táj olyan volt, mint régen. Világoskék ég, ami a legszebb tó tükrével sem vetekedhetett, fehér bárányfelhők, zöld rét, virágos mező. A fák újra termést hoztak, s mindenkit elfogott az öröm, aki csak ott élt. Minden visszaállt a rendes kerékvágásba.

            A kandallóban ropogott a tűz, ami mellett egy hintaszék járt fel-le. Azt egy idős, őszülő hölgy hajtotta.
            - Nagyi? – lépett a hintaszék mellé Allen.
            A hintaszék kellemes nyikorgása abbamaradt. A hölgy felnézett unokájára, és kedvesen rámosolygott – Allen, drágám, a vacsora nemsoká kihűl. Hol csavarogtál? – végigmérte öltözékét, kosz lepte bőrét, szakadt ruháját – És mégis mi történt veled?
            - Nyugodj meg nagyi! – fogta meg kezét, tenyerét maga felé fordította, s belehelyezte a törött, és az új medált – Egykor egyek voltak.
            Ellenore ahogy meglátta az ékszert meglepődött, szemeibe könnyek gyülemlettek – Istenem… - fúlt el hangja.
            – Jártam ott. – guggolt le mellé - Láttam mindent, amit eddig még álmaimban sem mertem elhinni. - mosolyodott rá – Azt hiszem van egy kis mesélni valód.

írta:  Aqene

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.02.13. 14:31 superuser 8546 szó! Az igyekezetet baromira értékeljük, rengeteg melód lehetett vele, de ahogy a levélben is írtam, egy 200 és egy 8000 szavas történetet nem lenne fair összehasonlítani. A feltételnél pedig szerepel, hogy maximum 1000 szó lehet a történet.