Csatlakozz te is!

  „Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés!
  Elnézést, még be sem mutatkoztam, bár még én sem tudom a nevem.  A lényeg a lényeg, hogy egy kis hernyó vagyok. Az anyukám egy gyönyörű kék azúrlepke, aki éppen az imént ment el nekem eledelért. De egy probléma van: leestem erről a fránya, harmatos levélről. Félek és unatkozom, ahogy a hosszú fűben ülök, ezért elkezdek írni egy kis naplót - legalábbis az emberek ennek nevezik – egy levélre. Hogy mivel is? Találtam egy sárga virágot, pitypang lehet, letéptem és valami fehér nedvesség jött belőle, nahát, már ezt is megismertem, a gyerekek pont most mondták, hogy ez a folyadék a kutyatej. Na, álljunk csak meg egy pillantásra! Mi az a kutyatej?
  Anya visszajött, de nem talál meg. Nagyon el vagyok keseredve, hiába kiabáltam nem talált. És elment. Remélem azért, mert keresni indult. De hát én itt vagyok!
- Anya!! Itt vagyok a fűben! Anya!! – ordítottam, ahogy csak a torkomon kijött, már szinte fájt.
De anya nem hallotta, és már nem is láttam a park körül. Elillant a fák között. Gondoltam világnak indulok és megkeresem az anyukámat. Szóval elköszönök.
Sziasztok!”

 Az utolsó bejegyzése volt ez a kis hernyónak. Aztán elindult a magas fű közt, hogy bejárja az egész világot. Először a park fáira mászott fel, elég ügyesen, de máris leesett, mert meglátta az éhes kisfiókákat, akik éppen egy kis gilisztára vagy hernyóra vágytak volna reggelire.
- Inkább más helyen nézek szét – mondta magában a kis hernyó.
Ahogyan ment, mendegélt, kiért a parkból, és azon nyomban egy emberrel találkozott. Na meg persze egy kutyával.
- Jaj! Szegény fejem, hova menjek, hogy biztonságban legyek? – kérdezte keservesen a kishernyó.
- Kisfiam! – kiáltotta egy hang messziről.
De a hernyó ment tovább, mert nem hallotta meg. A kétségbeesett azúrlepke mama repült a gyermeke után, mint valamilyen versenyző repülő.
   De még most sem vette észre a hernyó és egyre közelebb ment egy madárfészekhez. A kis pinty anyuka pont abban a pillanatban repült le, és máris célba vette a hernyót.  A hernyó már nem is foglalkozott vele, hogy fog így felnőni, hisz még csak pár napos, az anyukája meg sehol!
- Kisfiam vigyázz! – kiabálta a lepkemama.
Szerencsére a kék azúrlepke utolérte a gyors fiát és felkapta, mielőtt még a pinty tette volna meg ugyanezt. A kishernyó nagyon megörült, hogy az anyukája mégis szereti, és megtalálta. Így egymásra találtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

,,Sziasztok!
Én vagyok az, bizony a kishernyó! Mára már én is egy kék azúrlepke lettem, mint anya. A szárnyaim foltosak, de anya szerint nagyon egyediek. Már várom a következő utazásomat a Földön, de ezúttal anyával leszek minden percben! Minden jót kívánok nektek a továbbiakban, és ne feledjétek… ha egy elveszett hernyót találtok, az nem én leszek!  Viszlát!”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés