Csatlakozz te is!

Nem hittem volna, hogy megtörténhet, ez a legjobb érzés, amit valaha érezhettem, köszönöm!

   ”Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig itt ülök, itt ülök, és azon töprengek, hogy mit rontottam el?  Lehet, hogy fel kellene adnom a várakozást, és továbblépni? Be kellene látnom, hogy Lylenak igaza van? Ez a sok kérdés… de egyre se tudom a választ.
 Itt ülök egyedül, tavasz van, a fák és a virágok csodálatos színekbe borultak. Olyan, mint 1 éve és 9 hónappal ezelőtt, csak most egy kicsit mégis,még is  egészen más. Akkor nem egyedül ültem itt a fűzfa alatt a csodálatosan virágzó piros rózsák mellett. Johnnal ültünk itt, egyszer nappal egyszer éjjel. Éjjel volt a legszebb. A csillagok csodálatos fénnyel világítottak onnan fentről ide le.  De amióta szakítottunk, minden megváltozott.. De mit is bánkódok? Ha Ő túl tudott rajtam lépni nekem is menni fog!” 

És abban a pillanatban Sophe felállt és körülnézett kereste a zene, induló pontját. De csak boldog szerelmes időseket és fiatalokat látott, és látott magány szomorú embereket is a temető közelében.  Meghallotta újra a zenét,a belvárosból hangzott odáig. Elindult, gondolván most egy kicsit kikapcsolódik. Mikor már elhagyta a TimesFall épületét, a zene elhallgatott egy pár percre aztán megint lehetett hallani. Sophe rájött, hogy ez a hang egy Smmiler bárból jön. Sötétedik, a lámpák felkapcsolódtak. A gyönyörű Syilver város fénybe borult.  Sophe megérkezett látta, hogy az ajtókon egy csomó lufi.  ”Biztos ünneplik valakinek a születésnapját”. - gondolta miközben kinyitotta az ajtót. Még csak készültek a bár dolgozói a születésnapi bulira, ami este 8-kor kezdődik. Sophe leült egy feldíszített asztalhoz. A felszolgáló, James meglátta.
- Szia Sophe! Hát te? - kérdezte James.
- James? istenem, de rég láttalak!- átölelte -  Hát hallottam messziről a zenét és betévedtem. Hogy vagy?
- Hát nem valami jól, az édesanyám végleg elhagyott bennünket. De apa nagyon rosszul van, én otthon próbálom mutatni a kemény erős fiút, és itt a bárban, hogy apa ne lássa, itt szomorkodom. Tudom ez egy kicsit fura fiú szájából hallani, de nem könnyű…
- Elhiszem… - mondta Sophe miközben James a szavába vágott - Hozhatok valamit?
- Egy limonádét kérek és James kinek lesz itt szülinapja? Esetleg bent maradhatok a bulin? 
- Szerintem biztos, nem zártkörű a rendezvény, ja és Johnnak lesz a születésnapja.
” John miféle John..? Uramisten! Hiszen ma van április 18.-a ?! Biztos nem, nem lehet, kizárt dolog, hogy pont Ő ünnepelje itt a születésnapját.

Oda kiabál a pulthoz - James mit mondtál 8-kor kezdődik?  - Igen.  - Akkor még van egy órám, hogy visszaérjek. Elmentem, szia!

”Valami csínosat kellene felvegyek, hmm, mondjuk ezt a szép piros egybe ruhát.  Amihez van egy szép arany nyakláncom, amit természetes Johntól kaptam….. Késszen, vagyok, ideje indulnom nem lenen jó elkésnem.”

Sophe merengve indult meg a bárba. Magában rengeteg kérdés merült fel,hogy mi van ha az az a John akivel sokáig együtt voltak, és legjobb barátnője miatt szakítottak?  Mi van ha 1 és 9 hónap után újra látja? Mit fog neki mondani? Hogyan szólítsa meg?

Sophe megérkezett, már hallotta bentről, hogy sokan már megérkeztek. Mielőtt belépett az ajtón nagy levegőt vett. Sok ismerős arcot felismert,de nagyon sok olyan arc volt, akit még csak látásból vagy egyáltalán nem is ismert.  Leült a legszimpatikusabb asztalhoz az egyik sarokban. James ismét megkérdezte kér e valamit, Sophe válasza csak annyi volt, hogy megjött már-e a szülinapos? James mondta neki, hogy még nem John csak 9-re jön.  Sophe megkérdezte volna, és mégis milyen John, de Jamesnek dolga akadt a 2-es asztalnál.
9 óra és benyitott valaki a bárba. Leselkedett, de túl nagy volt a tömeg. Meglátta Stefanit, aki miatt szakítottak.
- Szia Sophekáám! Hát eljöttél? - kérdezte gúnyosan - Először is nem vagyok a Sophekád másodszor semmi közöd hozzá, hogy én mikor hova megyek! – vágta rá kicsit mérgesen Sophe. – Jól van, nem kell leharapni a fejemet! Egyébként láttam, hogy nagyon leselkedsz és igen John megérkezett.

Sophe szíve majdnem kiugrott mikor meghallotta John nevét. Felállt és elindult megkeresni, halotta, hogy valaki egy John nevezetű fiatalemberrel beszél. John háttal állt. Sophe odament és megszólította.
_ Figyelj John, én nem azt mondo…    - John? - belevágott az illető szavába - John megfordult. Sophe csak nézett aztán megszólalt: - Elnézést, összekevertelek valakivel, te vagy talán a szülinapos?
- Nem.:) Az  a másik John, aki ott áll. Nézd csak, aki ott háttal áll ő az, akit keresel! –rámutat - Látod?   Igen, látom. – válaszolta megkönnyebbülve Sophe.

”Sophe nagy levegő és mehet”
- Szia John! John nem fordult meg, viszont a hangja nagyon ismerős volt számára. Szia John! Sophe fogta magát és elsétált tőle gondolván lehet,hogy nem is ő az. De John megfordult és felismerte Sophe csodaszép szőke hullámos haját és vékony lábait abban a piros egybe ruhában.
- Sophe? - kérdezte
Sophe megállt és megfordult, villámként csapott beléjük a felismerés! Mind a ketten döbbenve néztek egymásra, John közelebb lépett megfogta a kezét mélyen a szemébe nézett és mondta:
- Jó újra látni Téged!
- Annyira hiányoztál! - mondta már majdnem sírva Sop.
- Tudom, Sop én még mindig szeretlek, és tudom az igazságot, tudom, hogy miért szakítottál. Nem hibáztatlak érte. Újra szeretném veled kezdeni! John megfogta Sophe arcát és megcsókolta. Addig miden szempár rájuk fordult és tapsoltak. Egy embert kivéve, Stefanit. Stefanit az irigység majdnem megölte.
Miután vége lett a bulinak, Sop és Jho kimentek a fűzfa alá. Lefeküdtek és nézték ugyan úgy  a csillagokat, mint 1 év és 9 hónappal ezelőtt.
     

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.08.12. 12:26 superuser Ennek kellene az első bekezdésnek lenni: Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés! Tehát innentől kellett volna folytatni.