Csatlakozz te is!

Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés! Megint el fogok késni a már hivatalossá vált vasárnaponként megrendezett perpatvarról. Na jó, csupán a nagyi balatonszéplaki házában vacsorázunk, ismét.

Szinte nem is érte a lábam a talajt, olyan gyorsasággal tipegtem a siófoki vonatállomáshoz, ahonnan kerek 4 perc múlva indult a kis tekergő vonat. A sorompó már pirosan izzott a naplementében, amikor odaértem a vonathoz. Az első szabad helyre lehuppantam és a kezemben tartott, már háromszor kiolvasott női szennylappal legyeztem magam. Augusztus volt, jól tudtam, mégis képes voltam mindig rácsodálkozni az ilyesfajta melegekre. Meghúztam a butykosomat, vagyis a szénsavmentes, a napon már megbuggyant ásványvizemet és oldalra pillantottam. Egész eddig észre sem vettem, hogy a mellettem ülő pasas meredten bámul. Vajon hány perce nézheti szenvedésemet? Szürke szeme vészjóslóan meredt rám. Fiatal volt, körülbelül annyi lehetett, mint én. Mégis, a tartásában, a tekintetében volt valami, amitől idősebbnek tűnt. Barna haja bele-beleszállt az arcába a minket megcsapó lágy délutáni szellőtől. Be kell, hogy valljam, nagyon is vonzónak tűnt, de ez a hidegség, ami áradt belőle egyszerűen félelemre késztetett.
- Te is itt nyaralsz? – Ó, én hülye, minek szólalok meg. Pár perc múlva aztán rászánta magát, hogy válaszoljon.

- Azt túlzás lenne mondani. – Nem volt túlságosan bőbeszédű és én értettem a szóból, nem folytattam, kinyitottam a magazinomat és negyedszer is el kezdtem olvasni. – Akkor ezek szerint Te igen? – kérdezte hirtelen mély hangon, amire hirtelen megremegtem.

- Siófokon voltam a barátnőimmel, most pedig a nagyimhoz megyek, ide Széplakra. – reakció semmi. Mit érdekel engem, hogy ilyen unott és unalmas. Újra kinyitottam a lapot.

- Erik. – szólalt meg hirtelen és a kezét nyújtotta. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, aztán beleraktam a kezemet az övébe. Egy kismadárnak, egy gyenge kismadárnak éreztem magam erős szorításától. Megszólalni sem bírtam, a kézfogás pedig már kínosan tovább tartott a szokásosnál. – Hm. A tied is szépen cseng. – nevetett, megvillogtatva tökéletes fogsorát.

- Flóra. A nevem Flóra. – nyögtem ki végül és gyorsan elkaptam a kezem. – Ó, már ide is értünk? Sajnálom, itt le kell szállnom, mert ez már Széplak, vagyis Balatonszéplak…ahol le kell szállnom. Tudja, mondtam, hogy itt kell majd leszállnom, azt hiszem igen. Mondtam ugye? Vagy csak úgy emlékszem, hogy mondtam? Nem tudom, de most mennem kell, itt akkor leszállok.- mutogattam zavaromban össze-vissza, mire elvette a táskám és megszólalt halál nyugodt hangon, amitől kirázott a hideg.

- Flóra.

- Igen? – kaptam fel a fejem.

- Elkísérhetem? – nem tudom, hogy jól értettem-e, de a fejem már bólogatott is, anélkül, hogy az agyam átgondolta volna a kérdést.

Miután leszálltunk a vonatról gyanúsan jó irányba fordult, amit nem hagyhattam szó nélkül.

- Ismerős errefelé?

- Csak párszor jártam erre, de az egyik kedvenc helyem, szóval igen, vehetjük úgy is, hogy ismerős vagyok errefelé. – Hú, egy egész mondattal válaszolt, ez már haladás!

- Csengery utca.

- Tessék? – kérdezte értetlenül.

- Csengery utca, oda kell mennem. Ott lakik a nagyim.

- Ó, értem. – válaszolta mosolyogva.

- Van egy kis időm, még– torpantam meg hirtelen, mire kissé meglepődött. Aztán lassan mosolyra húzódott a szája. Értette a célzásomat, csupán egy kézmozdulattal jelezte, hogy tőle rendben van a kitérő.

Egészen a partig sétáltunk, tudtam, hogy ott ilyenkor csak mi leszünk. Ez a part nem éppen a fürdőzők kedvence, mert eléggé iszapos és nádas, olykor-olykor előfordul néhány magányos ember, de most – ahogy az lenni szokott – egy lélek sem volt strandon. Tökéletes. Ha már lúd, legyen kövér! Romantika, kettesben a Balaton-parton. Igazából magam sem tudtam, hogy mire várok még. Olyan közel volt már, szinte éreztem a leheletét, ahogy egymás mellett ültünk a padon. Láttam, hogy teljesen elvarázsolja a naplemente és egyáltalán nem számít semmire. Mire is számítana, hiszen itt ül egy ártatlan, fiatal és szép nő társaságában, aki éppen a nagyijához hivatalos… teljesen ártatlan fedősztori, de hányadik már az évek során! Mindig ugyanaz a nagyi, csak épp az ország számos pontján készít vacsorát. Most éppen Balatonszéplakon, mert most éppen ezt kellett mondanom. Há! Milyen ironikus! A nagyim tényleg itt lakott, ezúttal ebben nem kellett hazudnom.

Újra ránéztem a mellettem ülő pasasra. Semmit sem sejt. Ahogy végignéztem rajta, elfogott az undor. Az undor, ami olyankor jött rám, amikor ilyen emberek közelében voltam. Mit hezitálok még? A bokorban már délután óta várják az akciót és a vonatállomáson már az én emberem intett a kis tekergő vonatnak. Most mégis, minden olyan szép és nyugodt. Komolyan mondom, fájó szívvel vetek véget ennek az idillnek, de meg kell tennem sajnos.

- Madar Erik. Ezennel letartóztatom adócsalás és emberrablási kísérlet gyanújával. Minden, amit most mond felhasználható Ön ellen a bíróságon. – és rácsaptam a bilincset. Az arca vásznat kívánt, köpni-nyelni nem tudott. Elégedetten húztam meg magamban az újabb strigulákat: Flóra, egy jóképű pasi fejének elcsavarása pipa, egy  kegyetlen bűnöző pipa, mindezt egy csapásra! – Tessék fiúk, vigyétek! – adtam át a többieknek a még mindig döbbent férfit – Ne várjatok rám! Megyek a nagyimhoz vacsorára. – sarkon fordultam és indultam a Csengery utcába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés