Csatlakozz te is!

Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés!

Egy egyszerű lány vagyok. Egy lány, aki egyedül érzi magát. Új vagyok még ebben a kis városban. Hogy fogok itt barátokra lelni? Mikor lesz egy olyan megbízható barátom, mint amilyen Vivienn is, akivel már csak pár havonta tudok találkozni? Ez a hely nekem még nagyon idegen. Az fiatalok.. a fiatalok itt túlságosan furcsák, ahhoz a társasághoz, amit Otthon megszokhattam.

-          Sabrine kész az ebéd! kiáltott hangosan anyukám.

-          Máris megyek anyu! – feleltem neki.

Miközben ebédeltünk kettesben és hallgattam a kinti zajokat, azon tanakodtam, mi lenne, ha átmennék hozzájuk és becsatlakoznék?

Amint megebédeltünk elhatároztam magam. Megnézem, hogy merre lehet az a buli! Felmentem a szobámba, a még ki sem csomagolt holmijaimat gyorsan kiöntöttem a francia ágyamra és kerestem egy megfelelő, nem túl kirívó, de azért mégis nőies ruhát. Egy szép zöld ruhadarabot választottam, amihez pedig felvettem egy fehér papucsot.

Nagy meglepetésemre egy 7 fős társaság fogadott. Négy nagyon jóképű srác és 3 kedves leányzó volt jelen. Mint kiderült bográcsoznak, eközben pedig borozgatnak. A szülők elmentek hétvégére otthonról, így – most már – miénk az egész ház.

Kedvesen fogadtak, meg akartak ismerni. Feltettek jó pár kérdést, ami nem lepett meg. Örömmel válaszoltam és ismerkedtem meg velük. Megtudtam, hogy az egyik srác – Chris - egyedül érzi magát, mert most válnak a szülei, és senki sem foglalkozik vele. Tudtam jól, hogy milyen érzés, én is ugyan ebben a helyzetben vagyok. Hát, elkezdtem vele beszélgetni.

Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük, hogy kész a bogrács. A többiek ott ettek mellettünk, mikor mi még csak akkor kezdtük el kiszedni a kaját. Nagyot nevettünk, hogy így el tudtunk merülni a témában.
Egy kis ideig még maradtam, de hamarosan túl fáradtnak éreztem magam. Belegondoltam, hogy otthon még vár rám 8-10 doboz pakolni való ruha, plüssállatok, ékszerek és a többi csecse-becsém, amit az előző otthonunkból hoztam magammal. Itt volt az idő, hogy elköszönjek a többiektől. Mivel mindenkinek megjegyeztem a nevét, így egy-egy puszival köszöntünk el egymástól.

Chris felajánlotta, hogy hazakísér. Úriember módjára odaadta a kapucnis felsőjét nekem, mert látta, hogy fázom. Aztán elindultunk. Hazafelé menet átkarolt, megpuszilta az arcomat és beszélgettünk. Eközben valami különös érzés fogott el. Olyan érzés, ami még eddig sosem történt velem. A gyomromban pillangók szálldogálhattak. Olyan srác még sosem volt a közelemben, mint Chris. Akikkel én találkoztam, azoknak csak egy éjszakára kellettem volna. Ő viszont nem ilyen. Ezt éreztem, ezt tudtam leszűrni az egész estéből, vagy talán egy női megérzés volt?

A kapunkhoz érve, Chris megfogta a kezem, majd elkérte a telefonszámomat. A fülembe súgta, hogy nagyon hamarosan beszélni, és reméli, hogy hamarosan találkozni is fogunk. Adott a homlokomra egy jóéjt puszit és elindult visszafelé.

Ahogy az ajtót bezártam magam mögött, elkezdtem örömömben ugrálni. Nagyon örültem, hogy minden jól alakult. Felszaladtam anyukámhoz és mindent elmeséltem neki.

-          Anyu, a csajok nagyon kedvesek voltak és nagyon segítőkészek voltak mindenben. A pasik pedig.. iszonyatosan helyesek. Nagyon örülök neki, hogy ilyen társaságra találtam rá. És képzeld, egy srác hazakísért. Ő Chris, és nagyon-nagyon tetszik nekem! Azt hiszem, beleszerettem. Történhet ilyen? Szerelem első látásra?

-          Persze kislányom. Minden megtörténhet. Nem csak a tündérmesékben, hanem a való életben is!

Vége!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés