Barátságkötés mindenek felett
2013.08.11. 20:55
Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés!
Vissza kell mennem! Ha már elhívtak, nem lehetek bunkó, hogy szó nélkül ott hagyom őket. Odamentem a többiekhez és becsatlakoztam a beszélgetésbe. Volt egy lány, akivel megtaláltuk a közös hangot. Hirominak hívták. Rengeteget beszélgettünk, és úgy éreztem, hogy közelebb is kerültünk egymáshoz. Közös volt a téma, közösek voltak az érdeklődési köreink és minden, amit csak el lehet képzelni. Talán csak a nevünk különbözött és persze a kinézetünk, de a személyiségünk nem.
Idő közben észrevettem, hogy egyre jobban közeledünk egymáshoz. Kedveltük egymást. Megfogtuk a másiknak a kezét, ölelkeztünk, és folyamatos szemkontaktusba voltunk. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy csókolózunk. Megdöbbentő volt. Hiszen én teljes mértékben a férfiakhoz vonzódom. Vagy mégsem?
Vonzódtunk egymáshoz és mások szeme láttára is képesek voltunk felvállalni ezt az érzést. Később elvonultunk a többiektől és egész éjszaka egy gyönyörű és hatalmas fa alatt élveztük egymás társaságát. Viszont amikor felkelt a nap és mindenki elindult a saját útja felé, akkor éreztem úgy, hogy többé nem fogom látni Őt. Őt, aki annyira szép volt, annyira kedves, és amikor mellette voltam, úgy éreztem, vagyok valaki.
Ők ketten többet nem találkoztak. Amit Reina nem élt túl. Egy különleges lány volt, különleges betegséggel. A betegsége az emberekkel való barátságkötéshez kapcsolódott. Senki se tudta, hogy ilyen betegség létezik, vagy csak az agyszüleményeiből származtak. Hiszen ő maga mondta, hogyha elveszít valakit, mindig nagyon fáj a mellkasa. Bekövetkezett, amire senki sem számított. Reina annyi kedves barátját, társát, szerelmét vesztette már el, hogy a szíve nem bírta tovább..
|