|
Úgy esett, hogy elesett
Az ősz kezdetén, egy nap, mikor a vándormadarak megkezdték szokásos útjukat délre, Eliot a házukhoz közeli templom felé gyalogosan tartva megbotlott, és elesett. Mikor térdre kényszerítette magát, testét végig pásztázta. Kósza fürtjei, melyek az esés következtében omlottak az ifjú arcába, lepelként takarták előle a külvilágot. Miután kifésülte arcából rakoncátlan fürtjeit, madár szóra lett figyelmes. Ez a madárszó sokkal keservesebben hangzott, mint máskór. Nézett jobbra, nézett balra, de sehol semmi. Míg egyszer csaknem, egy rozsdás vascsövet pillantott meg, mellyen ott ült a fészkében, a kismadár.
- Hát te meg miért búsulsz?- kérdezte a kis madarat.
A madárka csak fájdalmasan csicsergett továbbra is.
- Mi a baj?- faggatta tovább.
Kivette a madárkát a fészekből és meglepetten látta, hogy megsérült a szárnya. Hirtelen egy lány termett Eliot mellet s kérdőn nézett fel a fiúra.
- Mi történt?- kérdezte a lány.
- Meg sebesült a szárnya.
- Hiszen ez szörnyű. Szerencse hogy rátaláltál. Egy vándormadár nem sokáig éli túl ilyen hidegben. Először is meg kellene etetnünk.
- Nálam csak a nagymamámnak készített palacsinta és lekvár van. Nem hiszem, hogy jót tenne a madárkának. Nálad van valami, amit megehet?
- Van egy kevés gyümölcs nálam. Ezekből nyugodtan falatozhat– a táskája mélyéből elővett egy piros már-már rubintként tündöklő almát, és egy fürt szőlőt, melynek szemeiben tükröződött az egész világ.
A madárka valóban jó ízzel csipegette el a gyümölcsöket. Amint végzett a lakmározással, dideregni kezdett. Ezt látván a gyerekek végig néztek magukon azon remény céljából hátha találnak valami kis meleg anyagot. A lány a nyakára kötött tarka-barka kendőéért nyúlt, s betakargatta vele a kis madarat.
- Gyere! Menjünk egy állatorvoshoz.
Mikor Eliot kimondta ezeket a szavakat megfogta a lány kezét és futásnak eredtek. Végig szorosan fogta a lány kezét nehogy elszakadjanak egymástól. Eliot érezte, hogy a lány már nem bír sokáig futni ezért fokozatosan lassított a tempót, mely egy idő után, már könnyű sétának hatott. A lány térdre rogyott és levegőért kapkodott.
- Jól vagy?- kérdezte Eliot, de nem kapott rá választ.
Oda adta a madárkát a lánynak és levette a kabátját, s a lányra terítette.
- Nehogy megfázz.
Leguggolt a lány mellé és karjaiba vette.
- Tegyél le, nehéz vagyok! – kiáltott fel a lány, de mit sem ért, Eliot már futásnak is eredt.
- Még meg sem kérdeztem a neved- mondta a lánynak.
- Bogáta vagyok- mondta vöröslő arccal. És téged hogy hívnak?
- Eliot vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek- erre a kijelentésre Bogáta egyre vörösebb és vörösebb lett.
Eliot hirtelen lefékezett és elindult az épület felé. Bogáta észbe kapott, és kikászálódott a fiú meleg karjaiból mielőtt még beérhettek volna.
Szerencsére senki sem volt előttük, így nem kellet sokat várni. A recepciós rögtön az orvos elé vezette őket, aki meg vizsgálta a kismadarat. A madárka szárnyára egy kis sínt rakott, hogy ne mozduljanak el a csontok, aminek össze kell forrnia, majd bekötözte. A doktorúr finom, aprólékos mozdulatokkal dolgozott, aminek meg is lett az eredménye.
- Nagyon helyesen tettétek, hogy behoztátok.
- Köszönjük- mondták egyszerre.
- Bent tartjuk, míg meg nem gyógyul, majd szabadon engedjük, hogy követhesse a társait.
- Köszönjük, hálásak vagyunk érte – mondta Bogáta.
Kimentek a rendelőből és visszasétáltak a templomhoz. Már útközben is tudták, ha visszaérnek a templomhoz, el kell válniuk egymástól. Már látszott a templom teteje mikor Eliot megtorpant. Bogáta észrevette és megállt ő is. Kérdően fürkészte végig a fiút. Eliot arcára pír ült ki, majd kissé bátortalanul megszólalt.
- Nagyon jól éreztem ma magam. Örülök, hogy találkoztunk - kézfogásra nyújtotta karját.
- Én is – Bogáta megfogta Eliot kezét és hirtelen magához rántotta vele a fiút. - Szeretném, ha velem maradnál – súgta lábujjhegyre állva, a fiú fülébe.
Ebbe Eliot beleborzongott és egyre erősebben szorította magához a lányt.
- Nem szeretném semmisé tenni ezt a remek napot – súgta Eliot
- Én sem.
Eliot elengedte a lány derekát és a szemébe nézett. A lány arcára helyezte kezét és végig simította vele.
- Kérlek légy a barátnőm!
Bogáta szemei könnybe lábadtak mire a fiú letörölte a lány arcáról folydogáló könnycseppeket és szorosan magához ölelte.
- Legyen úgy - mondta Bogáta, Eliot mellkasába fúrva arcát.
Még pár meghitt pillanatot töltöttek el így, majd kézen fogva elsétáltak a templomig, majd elváltak egymástól.
- Köszönök neked mindent, kedves kismadár – mondta Bogáta az eget kémlelve.
írta: Czibulya Boglárka Szimonetta
| 
Súgó
Friss hozzászólások