|
Ahova a szíved visszahúz!
Szilvia minden évben visszatért abba az alpesi városba, ahol annak idején egy héten át övé volt a világ. Fiatalon itt talált rá az a szerelem, ami soha nem teljesedett ki. Hét napot kapott a sorstól. De ez a hét nap örök életében nyomot hagyott. Most is, mint mindig, ugyanabban a panzióban foglalt szobát magának. Megérkezése után a kis szoba magányába vonult. Szép idő volt, bár a szél időnként megmutatta, hogy ereje van. Kinyitotta az erkélyajtót és kiült. A látvány, ami fogadta még mindig olyan csodás volt, mint az első alkalommal, amikor itt járt. Úgy döntött, hogy még vacsora előtt tesz egy sétát. Átöltözött, és indulás előtt még a széldzsekit is felkapta. Elindult, bár nem igazán tudta, hogy merre is akar menni valójában. Csak azt tudta, hogy egyedül akar lenni a gondolataival. Az erdő felé vette az irányt. Szerette az erdő csendjét. A titkok, amik ott maradtak az erdőben, csak a fák tudták és azok, akik megélték a pillanatokat. Egyre beljebb haladt az erdőben. Körül ölelte a táj, és jóleső érzés töltötte el. Hirtelen hatalmas szél kerekedett, a fák vadul ringatózni kezdtek. Úgy érezte, mintha nem lenne egyedül. Mintha ez a szél, üzenet lenne a múltból. Akkor, régen itt hagyott egy férfit, és egy másik élet lehetőségét. Ez a mérges szél, a múlt szomorúságának a jele. Azt gondolta, hogy talán nemrég ő is itt járt. Talán ő is visszatér ide minden évben, és arra vár, hogy újra találkozzanak. Annyi mindent elmondana neki. Ahogy ment a fák között, egy tisztásra ért. Leült egy kőre. Felnézett a fák lombjai felé. A szél, csendesedni látszott. Eszébe jutott, akkor régen, mennyit ültek itt. Beszélgettek, nevetgéltek és szerették egymást. Szép és fájdalmas pillanatok voltak azok. Tudták, hogy el kell hagyniuk egymást. Mindkettőjüket egy másik várta a valós életben. Azt a pár napot nem akarták a valóság elemzésével tölteni. Bár, a férfi azonnal feladta volna addigi életét Szilviáért. De ő nem volt ennyire bátor. Visszament a szülei által előre eldöntött „normális” hétköznapi életbe. Azóta nem találkoztak. Csak remélte, hogy talán egyszer megbocsájtott neki az a férfi. Mert ő magának sosem tudott. Azóta túl van egy rossz házasságon, elvált és nem talált senki olyat, mint Ő. Ott a tisztás közepén, azon a kövön ülve, újra élte a napokat, és érezte, hogy a könnyei záporként potyognak. Nem bánta, jól esett neki, hogy végre kisírhatja magát. Az egész élete fájdalmát tette ott le az erdőben. Szívének terheit ott hagyva, elindult kifelé az erdőből. Egy emelkedő megmászása után a régi városrészben találta magát. Elvarázsolták a jellegzetes alpesi épületek, és utcák. Mire visszaért a panzióba, már jócskán vacsoraidő volt. Érezte is, hiszen a friss levegő és a túra megtette hatását. Mielőtt a szobájába ment volna a recepciós hölgy kedvesen megállította és egy csomagot adott át neki. Szilvia csodálkozott, kitől kaphatta vajon. Nem volt rajta feladó, csak az ő neve, és a recepciós is csak annyit közölt vele, hogy egy futár hozta. Bement a szobájába, és a kezében a csomaggal az ágyra ült. Kíváncsi volt mit rejt. Mivel nem tudta kinyitni, felállt és az asztalhoz lépett. Amint letette a dobozkát az asztalra, a telefon csörgése elvonta a figyelmét. Szilvia beleszólt, de amikor a választ meghallotta, elakadta a lélegzete. A férfihang közölte vele, ha kibontotta a dobozt és felismeri azt, ami benne van, akkor menjen le az előtérbe, ott megtalálja a feladót. Remegő kezekkel tépte fel a csomagolást, és nyitotta ki a dobozt. Egy cetli volt benne, azon pedig egy rajz. Akkor rajzolta Szilvia, amikor az első nap éjszakáján a bárban üldögélve unatkozott. Azon az estén ismerkedtek meg. A rajz egy terebélyes fát ábrázolt. Búcsúzáskor adta a férfinek, és csak annyit mondott neki, hogy ha jelentett neki ez a hét valamit, akkor megtartja. Megtartotta. Feltépve szobájának ajtaját, lerohant az előtérbe. Meglátta ŐT, ott álltak egymással szemben 30 év után, és megszűnt körülöttük létezni minden. Csak ők voltak és a végtelen boldogság.
írta: Kissné Deczki Natália/ Nati-Beauty
|
Súgó
Friss hozzászólások