Csatlakozz te is!

A lány halkan sétált bár szíve hevesen vert. Hogyne vert volna, hisz most vallott szerelmet a legjobb barátjának, majd elfutott. Ahogy futott nem figyelt az irányokra csak egy dologra emlékezett: egy emelkedő megmászása után a régi városrészben találta magát. Sose hitte volna hogy el tud tévedni. Hisz már gyermekkora óta élt ebben a városban. Félve nézett körbe a házak egyre lepukkantabbak voltak, kevésbé volt ismerős a környék. Hogy miért nem fordult vissza? Hajtotta a kíváncsiság és valami vonzotta is oda... soha nem engedett ennek a késztetésnek, de most az egyszer megtette... egy dobozkát talált s lehajolt érte. Hirtelen hatalmas szél kerekedett, a fák vadul ringatózni kezdtek. A lány rettenetesen fázott, hisz már nem volt annyira távoli a tél, de ő még mindig lusta volt váltani a téli egyenruhájára. Egy csapat férfi indult meg felé, akik nem tűntek túl barátságosnak.
-Kicsi lány, mit keresel itt egyedül?-kérdezte az egyik férfi és elkezdett közeledni a lány felé. A lány nem hátrált, félt, de nem hátrált meg.
-Eltévedtem.-mondta, majd elindult visszafelé.
-Nem kell segítség?-kérdezte a férfi kedvesen. Már épp válaszolni akart, de a dobozka mintha árasztott volna valami negatív energiát.
-Köszönöm, de nem.-mondta, majd futásnak eredt. A férfiak követték, de az emelkedő, mintha valami határvonal lett volna megállította őket. Hazasietett hát a lány és amint letette a dobozkát az asztalra, a telefon csörgése elvonta a figyelmét.
-Yuki-chan...-hallotta meg Aki-kun aggódó hangját.
-Aki-kun, sajnálom hogy elrohantam. El is tévedtem, de már itthon vagyok.-mosolygott a lány.
-Yuki-chan, jól vagy, ugye? Hogy tévedhettél el?!-akadt ki a lány legjobb barátja.
-Hidd el, most ott jártam, ahol még eddig soha és találtam egy dobozkát is. Összefutotttam pár érdekes férfival, de...
-Azonnal ott vagyok.-nyomta ki Aki-kun. Akkor személyesen fogja megtudni a fiú válaszát.-gondolta Yuki-chan. Pár perc múlva meg is érkezett a fiú. Az ajtó majdnem a fiúval együtt rohamozta meg a lányt. Aki szorosan ölelte magához Yukit.
-Aki-kun?-szólalt meg megszeppenve Yuki-chan.
-Mit tettek veled?! Akár egy újjal is hozzád nyúltak?! Holnap vigyél oda és még azt is megbánják, hogy...-dühöngött Aki, de a lány egy csókkal csitította őt.
-Nyugi, jól vagyok.-mosolygott a lány kipirult arrcal.
-Szeretlek Yuki...-mosolygott a fiú.- Járni szeretnék veled...
-Aki, én...-kezdett bele Yuki, de a doboz megmozdult. A fiú óvatosan nyitotta ki és egy apró emberke mászott ki.
-Hagyd békén Yuki-samát!-kiáltotta a mini ember. Yuki óvatosan vette fel kezébe a manót, mire az majdnem elolvadt.-Yuki-sama szeretlek!
-De aranyos monyók vagy te!-simogatta meg Yuki a tenyerébe tartott lényt.-Mi a neved?
-Monyók lehetek?-kérdezte aranyosan.
-Persze, akkor Monyók-chan örvendek.-mosolygott a lány.
-Yuki-samát bántja ez az ember?-kérdezte Monyók.
-Dehogy is.-mosolygott Yuki.
-Mester nem látta a barátom dobozát, mellettem volt...-szomorkodott Monyók.
-Holnap elmegyünk és megkeressük a barátodat.-mosolygott biztantó tekintettel a lány. Másnap el is hozták Monyók-chan barátját, aki Aki-kunt tekintette mesterének és a neve Törpe-kun lett. Ezek az apró lények a szerelmed lelkének egy apró darabkája. Ha vigyázol rá és megóvod, a szerelmed mindig biztonságban lesz, de ha elhanyagolod és bántod, akkor a szerelmed hatalmas bajba kerülhet. Hisz mindenki tudja, aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli. Hogy Yuki-chan és Aki-kun megbeszülték-e a lélek kis darabjait és megóvták-e őket az már egy másik történet.

írta: AnimeFan5